Egy bohózat, egy bohózat! Az én királyságom egy bohózatért! Szerencsére ezért nem kell olyan magas árat fizetni- bár, megéri. Ken Ludwig, a Lend Me A Tenor elismert szerzője ebben a pompás A tenorok komédiájában, melyben ugyanazok a szereplők szerepelnek, újra felidézi az opera és a művészek túlzó világát.
A farce, ha jól csinálják, szinte megállás nélküli akciót és párbeszédet jelent – és ez a nagyszerű darab úgy száguld, mint egy japán gőzmozdony. Attól a pillanattól kezdve, hogy Saunders operaproducer (a lelkes Alan Wade) belép, és felfedezi az 1930-as évek elegáns párizsi szállodai szobájában szétszórt alsóneműket, tudjuk, hogy egy magasan alantas estének nézünk elébe. És amikor az említett alsóneműt aztán kétségbeesetten elszállítják a legközelebbi Victrola dudájába, tudjuk, hogy ez is egy váratlan meglepetésekkel teli este lesz.
A farce általában a cselekményszálak korlátozott szókincsére összpontosít – téves személyazonosságok, szerelmesek veszekedése, csapódó ajtók sokasága, egy hisztérikus idővonal, amelyet teljesíteni kell, vagy egad, minden elveszett! Ludwig azonban olyan remek író, hogy bár tudjuk, hogy a végén minden be lesz vasalva, maga az utazás olyannyira élvezetes, hogy élvezünk minden őrült pillantást és kettős pillantást.
A rendező, Jason King Jones tudja, hogyan hozza ki a legtöbbet ebből az übertehetséges szereplőgárdából: különösen John Treacy Egan, aki szinte tökéletes Tito/Beppo kettős szerepében: Tito a jóhiszemű tenor, egy operasztár, akinek egója is van: egyszerre elbűvölő, nagyképű és bizonytalan; de még nagyobb élvezet az ő Beppója, egy hasonmás, a csarnokban “felfedezett” londiner, aki nápolyi dalokat énekel, miközben kipakolja a csomagokat. Az ilyen “véletlenek” a bohózat kenyere, és Egan Beppo szerepében, a maga bádogos, megállás nélküli fecsegésével és témán kívüli eszmefuttatásaival másfél percig szórakoztató.
A Tenorok komédiája
2019. május 12-én zárul
Details and tickets
—
Egan egy olyan szereposztás élén áll, amelyet könnyű szeretni: Maria, Tito felesége szerepében Emily Townley drámai, extravagáns, és az előadás legjobb egysorosai közé tartozik, Titót és Mariát együtt nézni pedig olyan, mintha egy sparring meccset néznénk, annyira szórakoztató. A hat színész mindegyike említést érdemel: Allyson Boate, mint Mimi, Tito és Maria lánya, egy leendő filmszínésznő, és minden szót a lehető legdrámaibban ad ki a száján; udvarlója, Carl (Alan Naylor) ugyanilyen drámai, és hajlékony színpadi jelenléttel rendelkezik, a hoppá, felfedeztük a takaró alatt, és az est két másik tenorjával csodálatos zenei közjátékot ad.
És még egy szó erről: mindhárom tenor, Egan, Naylor és Matthew Schleigh Max szerepében van egy nagy “próbajelenet”, amelyben a La Traviatából énekelnek egy gyönyörű “ivós dalt”; (szándékos tisztelgés, ezt a darabot az eredeti, igazi Három Tenor, Pavarotti, Carreras és Domingo énekelte). Megdöbbentően jó, és a premieren bravókkal és hosszan tartó tapssal jutalmazták. Személyes sajnálat, hogy nem kaptunk ráadást.
Patricia Hurley mint Racón csak az előadás utolsó felében tűnik fel, de hűha, mint szőke orosz bombázó, dicsőségesen keveri a bajt.
A Charlie Calvert által tervezett díszlet szépen többszintű- sok lépcső, hogy drámai bejáratokat tegyünk- sok ajtó, hogy becsapjuk- egy erkély kilátással az Eiffel-toronyra, hogy ne felejtsük el, hogy Franciaországban vagyunk- és egy elegancia, ahogy az 1939-es Párizshoz illik. A Seth M Gilbert által készített jelmezek önmagukért beszélnek – Maria olyan beskatulyázott kabátot visel, amely önálló gondolkodásra késztet, Mimi a tipikus, ferdén vágott sztár estélyi ruhát viseli, Racine furcsa szőrméiről és bársonyos kék ruhájáról pedig nem lehet levenni a szemünket. És az alsónemű! Maria csak egy-két jelenetben jelenik meg egy fekete neglizsében, amelybe mintha görbék lennének beépítve, Racine fehérneműje pedig egyszerre korhű és furcsán pajzán. Mimi alsóneműje a Victrola-ban végzi, ahogy fentebb említettük.
A Tenorok vígjátéka egy kellemes estét biztosít – van hisztéria és lehetetlen véletlenek, pompás jelmezek és olyan előadások, amelyek lélegzetvisszafojtva hagyják az embert.
A Tenorok vígjátéka by Ken Ludwig . Rendező: dr: Jason King Jones . Szereplők : Allyson Boate mint Mimi; John Treacy Egan mint Tito/Beppo; Patricia Hurley mint Racon; Alan Naylor mint Carlo; Matthew Schleigh mint Max; Emily Townley mint Maria; Alan Wade mint SaundersScenic Design: Charlie Calvert; Hangtervező: Schmitz; Világítástervező: Justin Schmitz: Sonja Dowhaluk; Jelmeztervező: Seth M. Gilbert; Dialektus/hangképzés: Brianne Taylor; Fight Choreographer: Casey Kaleba; Stage Managers: Cat Wallis, Ben Walsh . Producer: Olney Theatre Center . Kritika: Jill Kyle-Keith.