Keresztények elleni hadjáratok
Eközben ʿAbd al-Raḥmānnak a keresztény északról érkező fenyegetéseket is le kellett küzdenie. A legfőbb veszély a Leóni Királyságból érkezett. A II Ordoño, Galícia akkori vazallus királya, majd León későbbi királya által 913 nyarán a muszlim területekre vezetett expedíció, különösen Evora (Talavera) kifosztása és a muszlim lakosság lemészárlása széles körű ellenérzést váltott ki a muszlim Spanyolországban. ʿAbd al-Raḥmān úgy döntött, hogy ellentámadást indít, amit 920-ban komolyan meg is kezdett, személyesen vezetve a muezi hadjáratot. Elfoglalta Osma és San Esteban de Gormaz erődítményeit, majd 920. július 26-án Valdejunqueránál megsemmisítő vereséget mért León és Navarra egyesített seregeire. Négy évvel később, 924 tavaszán újabb hadjáratot vezetett Navarrába, és kifosztotta a fővárost, Pamplonát. E két hadjárattal ʿAbd al-Raḥmān a következő hét évre biztosította határait a keresztény Spanyolországgal. A következő leóni király, II. Ramiro, aki 932-ben lépett trónra, azonban félelmetes ellenfélnek bizonyult, és azonnal támadásokat indított a muszlim területek ellen. A két uralkodó közötti összecsapásra végül 939-ben került sor, amikor az úgynevezett simancasi ároknál (Shānt Mānkus) Ramiro súlyosan legyőzte a muszlimokat, és ʿAbd al-Raḥmān csak hajszál híján menekült meg az élete árán. E vereség után ʿAbd al-Raḥmān elhatározta, hogy soha többé nem vállalja személyesen egy expedíció vezetését. A keresztény győzelemnek azonban nem lett folytatása. Amikor Ramiro 950-ben meghalt, és a keresztény területeken polgárháború tört ki, ʿAbd al-Raḥmān olyan alaposan pótolta korábbi veszteségeit, hogy 958-ban Sancho, León száműzött királya, Garcia Sánchez, Navarra királya és anyja, Toda királynő mindannyian személyesen hódoltak ʿAbd al-Raḥmānnak Córdobában.
Észak-Afrikában ʿAbd al-Raḥmān politikája a Fāṭimidák ellen irányult al-Qayrawānban (ma Kairouan, Tunézia). Az Észak-Afrika feletti ellenőrzésük megfékezése érdekében lázadásokat finanszírozott ellenük, és tengeri expedíciókat küldött a tengerparti városok kifosztására. Ceuta városát 931-ben megerősítették, mint észak-afrikai hadműveleti bázist. Uralkodása vége felé azonban a fāṭimidák hatalma megnőtt, és a fāṭimidák hadvezére, Jawhar képes volt visszaverni ʿAbd al-Raḥmān szövetségeseit. A Fāṭimidákkal folytatott harc azonban eredménytelen volt, és az egész 10. században folytatódott.
Korai sikerei következtében, és valószínűleg saját javaslatára, néhány udvari költője sürgette ʿAbd al-Raḥmānt, hogy vegye fel a kalifa címet. Ezt a méltóságot 929-ben, nem sokkal Bobastro bukása után vette fel, és az Al-Nāṣir li-Dīn Allāh (“Isten vallásának győztese”) megtisztelő címet választotta. Indokai között szerepelt, hogy belsőleg növelje tekintélyét, külsőleg pedig ellensúlyozni akarta a Fāṭimidák e megtiszteltetésre vonatkozó igényét.