A csörgőkígyók (Crotalus polystictus) kannibalizmusáról szóló információk hiánya arra késztette a kutatókat, hogy 2004-ben tanulmányt kezdjenek, amelyet három éven át folytattak Mexikó középső részén, ahol ez a faj endemikus. “Kannibalista viselkedést” mértek 190 nősténynél, amelyeknek 239 tojófürtje volt, és megállapították, hogy a jelenséget az indokolja, hogy “lehetővé teszi az anya számára a regenerálódást és az erő visszanyerését”.
“A kannibál csörgőkígyó nősténye anélkül tudja visszanyerni az elveszett energiát a szaporodáshoz, hogy táplálékra kellene vadászni, ami egy veszélyes, időigényes és sok energiát felemésztő tevékenység” – mondta Estrella Mociño és Kirk Setser, a tanulmány vezető szerzői, a Granadai Egyetem kutatói Juan Manuel Pleguezuelosszal együtt a SINC-nek.
A tanulmány, amely az Animal Behaviour című folyóirat legújabb számában jelent meg, azt mutatja, hogy a kannibalizmus ennél a fajnál a táplálkozási viselkedés evolúciós következménye, mivel a zsákmány egy ideig halott, mielőtt a kígyó megeszi. “A viperák általánosságban felkészültek a hullarablásra, és emiatt nem is olyan furcsa, hogy a szaporodás okozta nagy energiaráfordítás után elfogyasztják falkáik életképtelen részeit” – mondja Mociño.
A kutatócsoport szerint ez a viselkedés négy biológiai tényezővel magyarázható: a szülés napjával (a július végén szülő nőstények nagyobb valószínűséggel lesznek kannibálok, mivel kevesebb idejük van táplálkozni és felkészülni az újabb szaporodásra), az elpusztult kicsinyek aránya fészekaljanként, az anyai befektetés mértéke (minél nagyobb a fészekalj, annál nagyobb az esélye annak, hogy életképtelen elemeket tartalmaz, amelyeket a nőstény megeszik), valamint a fogságban tartás okozta stressz (a kutatók átlagosan 21 napig tartották fogságban a nőstényeket).
A nőstények 68%-a fogyasztotta el az elpusztult utódok egy részét vagy egészét, 83%-uk pedig mindet megette, és ezzel kevés időt várt (körülbelül 16 órát), bár néhányan “közvetlenül a szülés után” megették őket – teszi hozzá Mociño. A többi nőstény (40%) “nem mutatott kannibalista viselkedést”.
A tudósok szerint a kannibalizmus “nem aberrált viselkedés, és nem az utódok elleni támadás”, mivel nem azonos a paricídiummal vagy a gyermekgyilkossággal, mivel nem érint élő elemeket. Egyszerűen csak visszanyer valamennyit abból, amit a kígyó a szaporodási folyamatba fektetett, és felkészíti az újbóli szaporodásra.”
A kígyók meg tudják különböztetni a halott és az élő utódokat
A tudósok kimutatták, hogy alacsony a kockázata annak, hogy a kígyók megeszik az egészséges utódokat, amelyek a hártyájukból való kilépést követő első két órában nagyon hasonlítanak a halottakra. A vizsgálat során csak egy nőstény evett élő kicsinyeket.
“Az emlősökhöz vagy a madarakhoz képest a kígyók nem olyan anyáskodóak, de a tanulmány azt mutatja, hogy ők is olyan viselkedést mutatnak, amely kifejlődött, és amely segíti a nőstényt és utódait a sikeres szaporodásban és növekedésben” – mondja Mociño és Setser.
A Crotalus polystictus a “veszélyeztetett faj” kategóriájába tartozik a Mexikóban honos vadon élő növény- és állatfajok védelméről szóló hivatalos mexikói rendeletek szerint. A kígyót leginkább a korlátozott élőhely, a városok terjeszkedése és a mezőgazdaság növekedése fenyegeti.
A tudósok eddig több mint 2000 egyedet jelöltek meg ebből a fajból, amelyek hossza átlagosan 50 cm és 90 cm között mozog, és amelyek számos más, Mexikó északi részén és az Egyesült Államokban élő csörgőkígyótól eltérő túlélési stratégiát mutatnak.
Ez a hüllő nagyon gyors szaporodási sebességgel rendelkezik, ami arra utal, hogy a külső tényezők okozta magas halálozási arányt tapasztalja. Amellett, hogy evolúciós szempontból hozzájárulnak az állati kannibalizmusról szóló tudományos ismeretekhez, a tudósok remélik, hogy az eredmények nyilvánosságra hozatala “ahhoz vezet, hogy az emberek kevésbé lesznek agresszívek ezekkel a kígyókkal szemben”.