Az eredményeket a Psychological Science, az Association for Psychological Science folyóiratban tették közzé.
A tanulmányhoz Sascha Topolinski és diákjai a németországi Würzburgi Egyetemen létrehoztak egy listát azokról a német szavakról, amelyeket úgy lehet beírni a mobiltelefon billentyűzetén, hogy közben nem kell kétszer egymás után ugyanazt a számjegyet begépelni. Emellett minden számkombináció csak egy szót írhatott le.
Az egyik kísérlethez Topolinski olyan számsorozatokat használt, amelyek pozitív szavaknak felelnek meg, mint az 54323 (“liebe” — szerelem) és a 373863 (“freund” — barát), valamint egy negatív szavakra vonatkozó sorozatot, mint a 7245346 (“schleim” — nyálka) és a 26478 (“angst” — félelem). Az önkénteseknek egy mobiltelefont adtak, amelynek gombjai fölött matricák voltak, így csak a számokat látták, a megfelelő betűket nem, és azt mondták nekik, hogy gépeljék be a számsorokat. Miután beírták az egyes számokat, értékelték, hogy mennyire volt kellemes a telefonon tárcsázni a számot. Az önkéntesek azt hitték, hogy egy ergonómiai vizsgálatban vesznek részt – az utólagos eligazítás során egyiküknek sem volt fogalma arról, hogy a számok szavakhoz kapcsolódhatnak.
Az önkéntesek átlagosan jobban szerették a pozitív szavakhoz kapcsolódó számokat tárcsázni, mint a negatív szavakhoz kapcsolódóakat. Pusztán az ezeknek a betűknek megfelelő számok tárcsázása — még a többszöri megnyomása sem volt elég, ahogyan általában a 10 számjegyű billentyűzeten lévő szavak szövegéhez szokás — ahhoz, hogy a fogalmak aktiválódjanak a fejükben.
A fogalmaknak ez az indukciója az önkéntesek egy másik csoportjánál is bekövetkezett, akiket arra kértek, hogy tárcsázzanak telefonszámokat, majd közvetlenül utána azonosítsák a szavakat egy számítógép képernyőjén. Az önkéntesek gyorsabban tudták azonosítani azokat a szavakat, amelyekre az előző telefonszám utalt, mint azokat, amelyeknek semmi közük nem volt az előző számsorozathoz.
Topolinski ezeket az eredményeket a “embodiment” nevű pszichológiai fogalommal hozza összefüggésbe – azzal az elképzeléssel, hogy bizonyos testmozdulatok összefüggő gondolatokra késztetnek. Az ökölbe szorított kéz például hatalomra készteti az embereket, egy nehéz írótábla kézben tartása pedig arra készteti őket, hogy valamit fontosnak gondoljanak. “De ez egy új ajtó a megtestesülés kutatásában” – mondja Topolinski. “A résztvevők mindig is végeztek néhány ujjmozdulatot. Csak számokat gépeltek a mobiltelefonba. De elő tudtam idézni a ‘nyálkát’ vagy a ‘szerelmet’ – bármilyen jelentést. Ez egyfajta motoros rejtjelezés volt, amit be lehet kódolni az izomrendszerbe, és amivel különféle gondolatokat lehet kiváltani a résztvevőkben.”
A munkának gyakorlati vonatkozásai is vannak. Egy másik kísérletben Topolinski önkéntesekkel olyan számokat gépeltetett be, amelyeknek meghatározott típusú vállalkozásokhoz kellett illeszkedniük; egy szót, amely az “ékszer” német szavát jelentette egy ékszerésznek, vagy a “lakás” szót egy bérbeadó irodának. A telefonszám tárcsázása és az üzenetrögzítő üzenetének meghallgatása után az önkéntesek a vállalkozás vonzerejét értékelték. Amikor a szám megfelelt az üzletnek, az önkéntesek magasabb értékelést adtak az üzletnek, mint amikor nem felelt meg; például a “vagyon” számot egy pénzügyi tanácsadónak.
Az üzlettulajdonosok figyelembe vehetik ezt a hatást a telefonszám kiválasztásakor, mondja Topolinski. Például “ha ön ügyvéd, próbáljon olyan telefonszámot választani, amely az “igazságosság” szót sugallja, vagy ha van egy adományozási forródrótja, vegye fel a 4483-as sorozatot az “adakozás” szóra.”
.