Pál apostol gyönyörű képeket ad arról, hogy milyen Krisztus követőjének lenni, és milyen örömöt tapasztalunk ebben a kapcsolatban. Pál úgy jellemezte Istent, mint minden vigasztalás Istenét, és továbbra is úgy mutatja be Istent, mint aki vigasztalást ad az apostoloknak a szenvedéseken és a nyugtalanságon keresztül. Ebben a bekezdésben továbbra is azt fogjuk olvasni, hogy Pál apostol bemutatja az Úr szépségét, amely arra késztet bennünket, hogy továbbra is hittel forduljunk hozzá.
Nem veszítjük el a bátorságunkat (4:1-2)
Még mindabban, amit Pál, az apostolok és társai átélnek, nem veszítik el a bátorságukat. Ez csodálatos! Azoknak az embereknek, akiknek Pál prédikál, megkeményedett az elméjük és fátyolos a szívük. De Pál mégsem veszíti el a bátorságát. Nem adja fel, és nem csügged. Az ok, amiért nem csügged, az 1. versben olvasható. Nem csügged, mert Isten kegyelméből megvan ez a szolgálat. Ők az új szövetség szolgái, amely a Lélek szövetsége, amely életet ad (3:6). Az általuk hirdetett üzenet az, hogy Krisztus az Úr törvényét írta a szívükre, ami az emberek életének a sötétségből világossággá való átalakulásához vezet (3:3). Nem veszítik el a bátorságukat, mert Isten kegyelméből rendelkeznek ezzel a dicsőséges, életet adó szolgálattal. Hogyan lehet elbátortalanodni vagy feladni, amikor ilyen csodálatos kincs birtokában vagy? Pálnak ez a lényege. Hogyan adhatnám fel, amikor ilyen üzenetet bíztak rám, hogy hirdessem? Hogyan csüggedhetnék, amikor Jézus jó híre van az életemben? Hogyan csüggedhetnék, amikor küldetésem van az evangéliummal? Ezért nem csüggedünk, és ezért nyitjuk ki továbbra is a szánkat, hirdetve az evangéliumot a növekvő sötétséggel és gonoszsággal szemben.”
Nem csak azért, mert az evangéliumnak ez a dicsőséges, életet adó szolgálata van, “lemondtunk a gyalázatos, alattomos módszerekről” (4:2). Nem vesznek részt gyalázatos módokon, és nem gyakorolnak ravaszságot az evangélium bemutatására. Mennyire szüksége van a vallásos világnak arra, hogy ezt hallja! Nem próbáljuk becsapni az embereket az evangéliummal, vagy becsapni az embereket vele. Nem csapjuk be az embereket a hátsó ajtón az evangéliummal. Továbbá nem hamisítjuk meg Isten igéjét. Nem torzítjuk el Isten üzenetét. Nem az a cél, hogy megpróbáljuk becsapni az embereket, hogy keresztényekké váljanak, vagy megpróbáljuk megváltoztatni Isten üzenetét, hogy minél több ember legyen keresztény. Pál azt mondja, hogy az üzenetet világosan és másoknak ajánlva hirdeti (4:2). Azt hirdetjük, amit Isten igéje mond, és azt éljük. Így nem veszítjük el a bátorságunkat. Pált nem utasítják el. A dicsőséges evangéliumot utasítják el. Ő csak elmondja az embereknek, amit mond, és azt éli, amit mond. Ez a mi reménységünk is a növekvő sötétség világában. Nem vesszük magunkra az evangélium elutasítását. Mi csak hirdetjük, amit Isten mond, és éljük azt, amennyire csak tudjuk. A többit Istenre bízzuk. Mi mást tehetnénk? De miért is csüggedjünk, hiszen ezzel pontosan azt tesszük, amire Isten elhívott bennünket. Valójában mindig is így fogadták Isten szavát a világban: széles körű elutasítással. Ézsaiásnak és Jeremiásnak azt mondták, mielőtt prédikálni kezdtek volna, hogy az emberek nem fogják meghallani, amit hirdetnek. De nekik mégis hirdetniük kellett ezt az üzenetet. Mondják el az embereknek Krisztus jó hírét, anélkül, hogy meghamisítanák az üzenetet, vagy ravasz, alattomos módszereket alkalmaznának, és éljenek az evangélium üzenetével. Ez a mi reménységünk.”
Vakított elmék (4:3-5)
Pál azt mondja, hogy ha az evangélium fátyolos az emberek előtt, akkor fátyolos azok előtt, akik elvesznek. A 3. fejezetben észrevettük, hogy az evangélium nem fátyolos, hanem az Úr dicsőségének megmutatása (3:18). De vannak emberek, akik nem látják az evangélium dicsőségét. Azok számára, akik elvesznek, nem látják az Úr dicsőségét. Nem látják a jó hírt. Pál a 4. versben megmagyarázza, hogy miért. “Az ő esetükben e világ istene elvakította a hitetlenek elméjét, hogy ne lássák az evangélium világosságát, amely Krisztus dicsőségéről szól, aki Isten képmása”. A pusztuló emberek nem látják az Úr dicsőségét, mert e világ istene megvakította elméjüket. Figyeljük meg, hogy Pál azt mondja, hogy nem látják “Krisztus dicsőségének evangéliumának világosságát” (4:4). A világosság az evangélium, az evangélium pedig Jézusnak mint trónra lépett királynak (Ézsaiás 52:7) és a bűnökből való megmentőnek (Lukács 2:10-11) a kijelentése. Engedtessék meg nekem egy futó mondat, de el kell gondolkodnunk azon, amit Pál az imént mondott. A világosság az evangélium, az evangélium pedig az Úr dicsőségének meglátása, az Úr dicsőségének meglátása pedig Jézus meglátása. Az örömhír a ti Istenetek meglátása!
Menj fel a magas hegyre, Sion, örömhír hírnöke, emeld fel hangodat erővel, Jeruzsálem, örömhír hírnöke, emeld fel, ne félj, mondd Júda városainak: “Íme, a ti Istenetek!”. Íme, az Úr Isten jön erővel, és az ő karja uralkodik érte; íme, az ő jutalma vele van, és az ő jutalma előtte. Úgy gondozza nyáját, mint a pásztor, karjaiba gyűjti a bárányokat, keblén hordozza őket, és szelíden vezeti a kicsinyeket. (Ézsaiás 40:9-11 ESV)
Izrael nem látja az evangéliumnak ezt a dicsőségét Jézusban, amikor a mózesi törvényt nézi. A világ nem látja az evangéliumnak ezt a dicsőségét Jézusban, mert a Sátán elvakítja az elméjüket. Ez az, amit a Sátán tesz. A Sátán megvakítja a szemeket és elsötétíti a szíveket. Eléri, hogy ne lássuk ezt a dicsőséget. Elterelődik a figyelmünk, figyelmünket e világ gondjaira és az élet gazdagságára összpontosítjuk. A fizikai dolgokra figyelünk, és már nem Jézusra nézünk. Magunkra figyelünk, és magunkra gondolunk. Önzővé válunk, azon aggódunk, hogy mindenki más mit tesz értünk, a vágyainkon és a kényelmünkön gondolkodunk. Befelé fordulunk és énközpontúvá válunk. Ez a Sátán műve, amely elvakítja elménket és szívünket attól, ami dicsőséges. A Szentírás azt mondja nekünk, hogy szükségünk van arra, hogy Isten megnyissa a szemünket és a szívünket. Amikor Isten megbízta Pált apostolként, ugyanezt a leírást adta neki erről a munkáról:
És mondtam: Ki vagy te, Uram? És monda az Úr: Én vagyok Jézus, akit üldözöl. De kelj fel és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgának és tanúnak nevezzelek ki azokról a dolgokról, amelyekben láttál engem, és azokról, amelyekben meg fogok jelenni neked, megszabadítva téged a népedtől és a pogányoktól – akikhez azért küldelek, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra és a Sátán hatalmából Istenhez forduljanak, hogy bűnbocsánatot nyerjenek és helyet kapjanak azok között, akik a bennem való hit által megszenteltek.’ (ApCsel 26:15-18 ESV)
Jegyezzük meg ugyanazt a képet a sötétségből a világosságra és a Sátán hatalmából Istenhez való fordulásról. Hogyan nyitja meg Isten a szemeket és nyitja meg a szíveket? Isten az evangélium hirdetése által teszi ezt. Figyeljük meg, hogy Pál éppen erre mutat rá az 5. versben. Pál és az apostolok nem magukat, hanem Jézus Krisztust hirdetik Uruknak, mert ez az az evangéliumi üzenet, amely megnyitja a szemeket és a szíveket. Az evangélium az a világosság, amelynek fel kell világítania, hogy meglássuk az Úr dicsőségét. Jézust hirdetjük, nem magunkat. Nem arról van szó, hogy a prédikátor okos legyen a címeivel, a történetmeséléssel, a viccekkel, az illusztrációkkal vagy a stílusával. Pál azt mondja, hogy ő csak Jézusról beszél az embereknek, és nem önmagáról. Figyeljük meg újra, hogy Pál hogyan látja magát az 5. versben. Pál azt mondja, hogy “a ti szolgáitok vagyunk Jézusért”. Mi csak szolgák vagyunk. Valójában ez a görög szó szó szerint “rabszolgák”, ahogy ezt néhány angol fordítás is tükrözi (NRSV, NET, HCSB). Ez összefügg azzal, amit Pál a 2. fejezetben mondott, hogy fogolyként írja le magát Krisztus diadalmenetében (2:14). Egymás szolgái vagyunk. Krisztus foglyai és rabszolgái vagyunk, és mindazt, amit teszünk, Krisztusért tesszük. Hirdetjük a Szentírást és magyarázzuk a Szentírást nyilvánosan és házról házra, hogy az evangélium világossága beragyogja az emberek elméjét és szívét. Azok, akik elvesznek, nem látják ezt a világosságot, amelyet hirdetünk.”
Isten felragyogott a szívünkben (4:6)
Pál most a teremtéshez kapcsolódik, amikor Isten világosságot szólt a létezésbe (1Mózes 1:3). A lényeg az, hogy elgondolkodjunk azon, hogy Isten szava teremt. De Pál a prófétákra is utal, akik azt mondták, hogy Isten eljön a világba, és világosságként világít a népeknek.”
Túlságosan könnyű dolog, hogy szolgám legyél, hogy felemeld Jákob törzseit, és visszahozd Izrael megőrzöttjeit; világossággá teszlek a nemzetek számára, hogy üdvösségem elérjen a föld végéig. (Ézsaiás 49:6 ESV)
Ez az evangélium az, hogy Isten olyan világosságot ragyogtat a szívünkbe, amely az ő dicsőségének ismeretét adja, amely Jézusra tekintve látható. Ezt mondta Pál apostol a 2Korinthus 3:18-ban. Amikor leplezetlen arccal szemlélitek az Úr dicsőségét, akkor az ő képmására alakultok át a dicsőség egyik fokáról a másikra. Isten képmására teremtődünk, amikor Isten igéje. Most le kell vonnunk néhány fontos következtetést az életünkre nézve ezekből a fogalmakból.
Következtetések, amelyek átalakítják az életünket
Először is, az igazi hit Krisztus szemléletéből származik. Vagy, hogy úgy fogalmazzunk, ahogy Pál a Róma 10:17-ben tette, a hit Krisztus szavának hallása által jön. Krisztus szava az evangélium, és ezt kell szemlélnünk és becsben tartanunk. Figyeljük meg, hogy Pál folyamatosan a “dicsőség” szót használja. Az Úr dicsőségét szemléljük (3:18). Krisztus dicsőségét látjuk (4:4). Isten felragyogtatja a szívünkben Isten dicsőségét (4:6). Ha valami dicsőséges, akkor az tiszteletre méltó, fenséges, ragyogó és gyönyörű.”
A főiskolán az egyik professzorom arra kényszerített, hogy elmenjek a szentpétervári Salvador Dalí múzeumba. Nagyon furcsa festményei vannak, legalábbis ennek a logikus, nem művészetkedvelő embernek. Ha odajönne hozzám, és azt mondaná: “Szeretném, ha döntenél. Ez a festmény szép vagy unalmas?” Valamit szépnek látni nem döntés. Vagy szép számodra, vagy nem. Én nem dönthetek úgy, hogy azt mondom, hogy valami szép, ha nem látom szépnek. Ha mégis, akkor hazudok. A szemed és a szíved állapotától függ, mi határozza meg, hogy szépnek látsz-e valamit vagy sem. A Dali múzeum festményei számomra nem voltak szépek, mert nem akartam ott lenni. Elpazaroltam a szombatomat, amikor valójában valami szórakoztató dolgot csinálhattam volna. Kilyukasztottam a jegyemet, hogy bizonyítsam, hogy elmentem, átrohantam rajta, és elmentem. Ez azt jelenti, hogy a festmények nem voltak szépek? Nem, ez azt jelenti, hogy a szemem nem látta a szépséget és a dicsőséget a szívem miatt. Továbbá, szükségem lett volna egy idegenvezetőre, aki segít meglátni és értékelni azt, amit láttam. Ugyanezt látom még a Lion Country Safariban is, ahol van egy átjáró, hogy láthassuk az állatokat. Néhányan alig állnak meg, miközben áthajtanak. Nem akarják szemlélni az oroszlánok, a majmok és a többi vadon élő állat szépségét. Ez azt jelenti, hogy ezek az állatok nem gyönyörűek? Nem, ez azt jelenti, hogy a szívük nincs felkészülve arra, hogy megnézzék és élvezzék a kiállított szépséget.”
Mielőtt úgy döntenénk, hogy Jézust követjük (ahogy az énekben énekeljük), meg kell látnunk az Úr dicsőségét Jézusban a hit miatt. Ha nem látjuk Jézus dicsőségét és szépségét, akkor nem fogunk úgy dönteni, hogy követjük. Jézust szebbnek kell látnunk, mint a hobbinkat, a munkánkat, a kényelmünket, az otthon ülést, a focit, a vásárlást, a szunyókálást, a horgászatot, a tévézést, vagy bármi mást, ami a vágyainknak tetszik. Jézus követése annak az eredménye, hogy meglátjuk Jézus dicsőségét. Túl sokáig a rossz dolgot hangsúlyoztuk. Gyakran a keresztséget hangsúlyozzuk. A bűnbánatot hangsúlyozzuk. Hangsúlyozzuk a gyónást. A döntés meghozatalát hangsúlyozzuk. De ezek a döntések az Úr dicsőségének meglátásából fakadnak. Ha úgy teszünk, mintha látnánk az Úr dicsőségét azzal, hogy megkeresztelkedünk és döntést hozunk Jézus követése mellett, de nem láttuk az Úr dicsőségét, akkor hazudunk. Hamis döntést hozunk. Azt mondod, hogy Jézus gyönyörű és dicsőséges, de valójában nem láttad. Könyörögnünk kell az embereknek, hogy lássák meg Isten dicsőségének ismeretének fényét Jézus Krisztus arcán. Jézus maga is erre mutatott rá a hegyi beszédben.
A szem a test lámpása. Ha tehát a szemed egészséges, akkor az egész tested tele lesz fénnyel, ha viszont a szemed rossz, akkor az egész tested tele lesz sötétséggel. Ha tehát a fény benned sötétség, milyen nagy a sötétség! (Máté 6:22-23 ESV)
Ha nem látod Jézust és nem látod az ő dicsőségét, akkor az egész tested sötétséggel lesz tele. Ami elvezet minket egy második következtetéshez, amit ebből a bekezdésből le kell vonnunk. A bűn a vakságból ered. A vakság a legmélyebb problémánk. Makacs lázadásunk miatt vakok vagyunk, így nem látjuk az evangélium dicsőségét. Önzésünk elvakít minket attól, hogy meglássuk az Úr dicsőségét. Zavaraink és vágyaink megakadályozzák, hogy élvezzük Jézus csodálatos dicsőségét. Figyeljük meg, hogy Pál nem azt mondja, hogy vakok vagyunk a Jézusról szóló objektív tényekre (4:4). Figyeljük meg, hogy mit nem látnak az emberek a 4. versben. El vannak vakítva attól, hogy meglássák Jézus szépségét és dicsőségét. Nem látják Isten dicsőségének ragyogását (Zsidókhoz írt levél 1:3). A probléma nem a tényekkel van. Ők látják a tényeket. De nem látják a dicsőséget.
És ez az ítélet: a világosság eljött a világba, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert cselekedeteik gonoszak voltak. (János 3:19 ESV)
Megismerik a világosságot, de gyűlölik a világosságot, és szeretik a sötétséget. A vakság a legmélyebb problémánk, mert vakságunk miatt vétkezünk.”
Azzal elérkeztünk e bekezdés utolsó következtetéséhez. Ha megnézzük a 6. verset, azt látjuk, hogy Pál azt ábrázolja, hogy Isten azt teszi a szívünkben, amit a teremtéskor tett: világosságot hoz és új szívet teremt. Jézus a világosság, és nekünk meg kell látnunk az Úr dicsőségét. Erre a világosságra összpontosítunk, hogy láthassuk az Urat. Jézus evangéliuma olyan, mint én a Salvador Dalí múzeumban? Nem látod a dicsőségét, pompáját és szépségét? Ha nem, szeretnél egy vezetőt, aki segít meglátni? Ez itt az én feladatom, hogy segítsek neked látni, nemcsak ezeken a prédikációkon és bibliatanulmányokon keresztül, hanem a veled való tanulmányokon keresztül is. Szívesen olvasom veled a szentírásokat, hogy segítsek neked meglátni Jézus dicsőségét. Csak szólj, hogy ezt szeretnéd, és akkor találkozunk, amikor neked megfelel, hogy meglássuk az Úr dicsőségét. Ha nem látod az Ő dicsőségét, és nem akarsz vezetőt, akkor hadd figyelmeztesselek, hogy Pál apostol a 3. versben írta le az állapotodat. Veszendőben vagytok. Kérlek, engedd, hogy Isten felragyogjon a szívedben. Hadd segítsünk neked. Olvasd az Igét, csatlakozz hozzánk rendszeresen az istentiszteletekre és a bibliatanulmányokra, és hadd segítsünk neked levenni a fátylat, és meglátni, hogy mi hiányzik neked. Végül, talán meg vagy keresztelve, de még nem láttad az Úr dicsőségét. Valaki megkérdezte tőled, hogy eldöntötted, hogy Jézus gyönyörű-e, és te igent mondtál, de nem láttad. Ahol te vagy, az nem az a hely, ahol Jézussal együtt kell lenned. Valami hiányzik neked. Isten nem a templomba járás és az unalmas kötelességek. Isten a gyönyörködés. Szenteld magad Isten igéjének, hogy meglásd az Ő szépségét, gyere el minden összejövetelünkre, hogy láthasd ezt a dicsőséget, és hagyd, hogy segítsünk meglátni Jézus szépségét. Nincs semmi, ami miatt zavarba kellene jönnöd. Az emberek rossz szolgálatot tettek neked azzal, hogy nem magyarázzák el, mi mindent lehet látni. Hadd segítsünk neked.