Az új vezérigazgató új munkahelye első napján belép új munkaadója előcsarnokába. Izgatott és készen áll a munkakezdésre. A vállalat úgy hozta őt, mint a változások elindítóját – olyasvalakit, aki jó irányba terelheti a hajót.
Amint belép az ajtón, ez a másik személy köszönti. Egy doboznyi, személyesnek tűnő holmit cipel, de ahelyett, hogy az ajtó felé kormányozna, a férfi felé veszi az irányt. Belenyúl a dobozba, és átnyújt neki három borítékot.
“Tessék, ezekre egyszer még szükséged lehet” – mondja, és a kezébe nyomja őket. Megfordul, és elindul kifelé az ajtón anélkül, hogy magyarázatot adna a borítékokra, vagy akár a nevét is felajánlaná.
Az új vezérigazgató, akit összezavart és zavart ez a találkozás, azt gondolja magában, hogy “hát ez nagyon furcsa volt”, de a borítékokat a zakója zsebébe dugja, miközben az irodai adminisztrátor köszönti. Miközben megmutatják neki az új irodáját, megkérdezi: “Egyébként ki volt az a nő az előcsarnokban?”
“Ó, az a régi vezérigazgató volt” – vonja meg a vállát az adminisztrátor.
Az új vezérigazgató még jobban összezavarodik, mint valaha, de a kihívást jelentő megbízatás első napjának követelményei hamarosan elnyomják, és a nap későbbi időpontjáig elfelejti a különös találkozást. Az irodájában ülve, a holmiját átnézve megtapogatja a három borítékot a zsebében. Előhúzza őket, hogy megnézze, de épp amikor az elsőt kezdi kinyitni, egy újabb megbeszélés kezdődik, és elragadja a figyelmét. A borítékokat az íróasztal fiókjába dugja, és azonnal megfeledkezik róluk.
Hónapok telnek el. A dolgok nem mennek túl jól.
Ez valahol a harmadik vagy a negyedik hónap környékén van, és este tíz óra körül egyedül ül az irodájában.
“Mit fogok csinálni?” – gondolja.
Akkor eszébe jutnak a borítékok. A titokzatos borítékok a régi vezérigazgatótól. Amúgy is miről szóltak azok. Beletúr az íróasztalfiókjába, és előhúzza őket. Kinyitja az elsőt, amin segítőkészen az áll: “Boríték #1.”
A belsejében egyetlen papírlap van, rajta a következő felirattal: “A régi vezérigazgatót hibáztassuk.”
“Ez az!” – hirdeti hangosan. Természetesen minden, ami eddig rosszul ment, a régi vezetés miatt van. A korábbi döntések, amelyek meghozatalában neki nem volt szerepe, ehhez az eredményhez vezettek.”
A következő napokban tehát aktívvá válik. Világosan leszögezi, hogy semmi sem az ő, vagy az új csapata hibája. A régi döntések állnak az új ötletek útjában. Ezzel újabb három-négy hónapot nyer.
De aztán megint egy újabb késő estét az irodában egy frusztráló hetes sorozat után. A dolgok nem mennek jól. És akkor eszébe jutnak a borítékok. Előveszi őket az íróasztaláról, és feltépi a második borítékot.
A belsejében egyetlen lap van, egyetlen szóval. “Reorg.”
“Ez az!” – jelenti ki hangosan. “Már csak át kell szerveznem a céget, és akkor sínen lehetünk, hogy elérjük a céljainkat.”
Elővesz egy kis papírt, elkezdi áttervezni és átrendezni a dobozokat. Másnap kommunikációs erőfeszítésbe kezd, elmagyarázza, hová kell eljutnia a vállalatnak, és hogyan segít az átszervezés az elérésben.”
Hat hónap… nyolc hónap… kilenc hónapnyi tevékenység, energia mindenütt. Majdnem 12 hónappal később.
Este 10 óra van, és megint nem megy túl jól. Egyszerűen nem mennek a dolgok.”
És azt gondolja magában: “Várj – harmadik boríték!”
Aztán feltépi, remélve egy újabb választ, egy újabb ötletet, ami előreviszi a dolgokat, jó irányba tereli a dolgokat.”
Bent egyetlen papírlap van, egyetlen mondattal. “Írj még három borítékot.”