Az időpont: Kr. e. 750.
A hely: Jeruzsálem.
A férfi: Josafát, Júda királya, jó király, Asa fia. Uralkodása alatt béke és jólét volt, mert Josafát a könyv embere volt. Mindennél jobban akarta azt tenni, amit Isten mondott. Isten megtisztelte őt ezért az elkötelezettségéért, és naggyá tette őt.
A válság – meglepetésszerű támadás délkeletről. Három nemzet vonult hirtelen Júda ellen – Moáb, Ammon és a menüaniták. Figyelmeztetés nélkül átkeltek a Holt-tengeren. Még most is csak 40 mérföldre voltak tőlük. A támadás olyan nemzetektől érkezett, amelyek ősi ellenségeskedést ápoltak, a vélt sérelmek régi emlékeit, az évek óta lappangó haragot, a most forrongó féltékenységet. A veszély nagyon is valós volt.
A hírek erre jöttek: “Egy hatalmas sereg közeledik ellenetek. Átkeltek a Holt-tengeren és már En Gediben vannak”. Még egy-két-három nap, és az ellenség Jeruzsálem kapujában állna.”
A 2. versszak egy jelentős mondatot tesz hozzá: “Egy hatalmas sereg jön ellened”. Ez nagyon személyessé tette a dolgot. Nem csak Júda ellen, nem csak Jeruzsálem ellen, hanem maga a király, Josafát ellen. Ez egy ember hitének igazi próbája volt a válság idején.”
A döntő pillanat
Mit fog tenni? Egy ember sok mindent megtehet a válság idején. Egyesek eltitkolják, mások feladják, mások pánikba esnek, megint mások tagadják, hogy problémájuk van. A 3. vers feltárja a kulcsfontosságú választ: “Josafát elhatározta, hogy megkérdezi az Urat”. Minden ezen a tényen múlik. Ez volt a döntő pillanat. Nem a válság teszi tönkre az embereket, hanem az, hogy mit teszünk vagy nem teszünk, amikor a válság bekövetkezik. Egy ilyen pillanatot senki sem kerülhet el.
Az első pillanatok, az első órák, az első napok, az, ahogyan reagálsz, amikor háttal állsz a falnak – ekkor derül ki, mire vagy képes.
Mit teszel, amikor megszállják a földedet? Fogod a fegyvereket? Hívod a hadsereget? Ennek lenne értelme, mert Júdának nagy, jól kiképzett hadserege volt.
Az imádság ideje
Ezúttal nem. Josafát olyasmit tett, aminek emberi mértékkel mérve semmi értelme. Országos böjtöt hirdetett, és megkérte a népet, hogy csatlakozzanak hozzá Jeruzsálemben egy imagyűlésre. Ez minden emberi mércével mérve őrültség. A józan ész azt mondja: “Ne vesztegessük az időt. Van idő az imádkozásra és van idő a harcra. Most van itt az ideje a harcnak.”
Ó nem, mondja Josafát. Most van itt az ideje az imádkozásnak. Imája, amelyet a II. krónika 20:6-12-ben jegyeztek fel, az egész Biblia egyik legnagyobb imájaként áll.
Két dolog tűnik fel nekem az imájában: Nagy hit van benne … és nagy egyszerűség.
1. Hit
A. Van hit Isten jellemében: “Hatalom és erő van a te kezedben, és senki sem állhat ellen neked.” (6)
B. Van hit Isten ígéretében: “Nem te űzted-e ki e föld lakóit néped, Izrael előtt, és nem te adtad-e azt örökre barátod, Ábrahám leszármazottainak?”. (7).
2. Egyszerűség
A. Csak egyetlen kérés van: “Nem fogod megítélni őket?” (12).
B. Csak egyetlen panasz van: “Nézd meg, hogyan fizettek nekünk” (11).
C. Csak egy vallomás van: “Nincs erőnk szembenézni ezzel a hatalmas sereggel, amely megtámad minket. Nem tudjuk, mit tegyünk, de a szemünk rád szegeződik.” (12)
Mindent összekeverünk, amikor az imádságról gondolkodunk. A külsőségeket nézzük – a formát, a szavakat, a hosszúságot, azt, hogy állunk-e vagy ülünk, hogy nyitva van-e a szemünk vagy csukva, hogy pontosan a megfelelő módon fogalmazzuk-e meg a dolgokat. De Isten a belső dolgokat nézi – a hitet, az őszinteséget, az őszinteséget. Őt nem annyira a külsőségek érdeklik; amikor meghallgatja az imát, a szívedet nézi.”
És Jósáfát szíve a helyén volt. Ez nem egy nagyon hosszú ima, de megmentett egy nemzetet. Nem volt túl bonyolult, de elvégezte a feladatot.
A válasz nem váratott sokáig magára. Miközben a nép Jeruzsálemben gyűlt össze, az Úr egy Jaháziel nevű prófétán keresztül szólt. Üzenete egyszerű volt: “Ezt mondja nektek az Úr: ‘Ne féljetek és ne csüggedjetek e hatalmas sereg miatt. Mert a harc nem a tiétek, hanem az Istené'” (15).”
Foglaljatok el egy pillanatot, hogy megízleljétek ezt az utolsó mondatot: “A harc nem a tiétek, hanem az Úré”. Gondolom, Jósáfát örömmel hallotta ezt. A próféta ezután néhány nagyon konkrét utasítást adott:
1. Holnap vonuljatok le, hogy találkozzatok ellenségetekkel.
2. Vegyétek fel a helyeteket, de nem kell harcolnotok.
3. Álljatok meg, és lássátok az Úr üdvösségét.
Kinek a csatája ez egyébként?
A válság pillanatában a legnagyobb veszélyünk a csüggedés. Látjuk az ellenünk felsorakozott ellenséget, és ez halálra rémít bennünket. Végül is a félelem megalapozott, ha egy hatalmas sereggel kell szembenézned, és nincs segítség felülről!
Az igazi kérdés az, hogy a saját erődben vagy Isten erejében mész-e?
§ Ha a harc a tiéd, akkor igazi bajban vagy.
§ Ha a harc Istené, akkor nem kell harcolnod. Csak a helyedet kell elfoglalnod.”
A próféta utolsó szavai így hangzottak: “Menj ki, hogy holnap szembenézz velük, és az Úr veled lesz” (17). Ezután két dolog történt:
1. Josafát a földre borult, és Júda egész népe a földre borult, és imádni kezdte az Urat.
2. A leviták felálltak, és hangosan dicsérni kezdték Istent.
A kórus vezeti az utat!
Most elérkeztünk a történet jó részéhez. Másnap reggel Júda serege megindul az ellenség ellen. De ez a történelem legfurcsább csatarendje: “Korán reggel elindultak Tekoa pusztája felé. Amikor elindultak, Josafát felállt és így szólt: “Hallgassatok rám, Júda és Jeruzsálem népe! Higgyetek az Úrban, a ti Istenetekben, és megmaradtok; higgyetek a prófétáiban, és sikeresek lesztek!”. A néppel való tanácskozás után Josafát embereket rendelt ki, hogy énekeljenek az Úrnak és dicsőítsék őt szentségének ragyogásáért, amikor a sereg élén kivonultak, mondván:
‘Adjatok hálát az Úrnak,
mert szeretete örökké tart.” (20-21).
El tudjátok képzelni a látványt? Itt jön Júda serege, több ezer harcra felfegyverzett férfi. Ki áll az élén? Nem a felderítők, nem az íjászok, nem a harcosok, nem a gyalogság, nem a hatalmasok. A kórus áll az élen!
Ez egy merész, merész lépés volt. Vagy az énekeseket ölik meg egy nagy mészárlásban, vagy Isten jön át. De ez Isten csatája, ezért a megfelelő válasz a merész, merész imádat. Amit Jósáfát tesz, az ostobaságnak tűnik, de tökéletes isteni értelemmel bír.
Azt mondják, hogy hátborzongató csend veszi körül a csatamezőt, közvetlenül az első lövés eldördülése előtt, feszült, élő csend, amikor az egész világ megáll, közvetlenül az ágyúk dörgése előtt. Ebben a csendes pillanatban az emberek összeszedik gondolataikat, elmondják magánimáikat, és felkészülnek a halálra.
A katonai stratégák azt mondják, hogy semmi sem fontosabb a csatában, mint a meglepetés erejének elérése. Ha az ellenség nem tudja, hogy jössz, talán az első támadás sokkja győzedelmeskedik. Ha akkor tudod eltalálni, amikor nem számít rá, akkor a sarkára fog dőlni, és hamarosan elmenekül a harctérről.
Suicide Unless …
De Júda serege lemondott a meglepetés erejéről. Itt jönnek lefelé az úton, a férfikórus vezetésével, hangos énekléssel. Nem hazafias himnusz, nem szerelmes ének, nem katonai menetelés, hanem a mindenható Istent dicsőítő kiáltás: “Adjatok hálát az Úrnak, mert az ő szeretete örökké tart.” Újra és újra énekelték, egyre magasabbra és magasabbra emelve dicséretüket. Kétségtelen, hogy a katonák csatlakoztak hozzájuk, dübörögve dicsőítették a dicséret hangját a száraz dombokon át En Gedi felé.
Ez a stratégia öngyilkosnak tűnt. Először is, lemondtak a meglepetés minden reményéről. Még a süketek is hallották, hogy ez a sereg közeledik. Közben valami furcsa dolog történik az ellenséges táborban. Ahogy Júda emberei közeledtek, az ének hangja megzavarta a moábitákat és az ammóniakat. Hogy pontosan mi történt, nem világos. A Biblia egyszerűen azt mondja: “Az Úr csapdát állított ellenük”. Talán elküldte az angyalait, hogy valahogyan csatlakozzanak a csatához. Talán azt okozta, hogy saját csapdájukba estek, és elkezdték egymást gyilkolni.
Ki tudja? De ha egyszer elkezdődött az öldöklés, nem lehetett megállítani. Először a moábiták és az ammoniták fordultak a menuiták ellen, és megölték őket. Aztán a moábiták és az ammoniták elkezdtek egymásra támadni.
Eközben Júda serege tovább menetelt. Amikor a csatatérre néző magaslatra értek, csak holttesteket láttak, a forró sivatagi szélben száradó, merev hullákat. Ennyi volt minden. Egy mező tele holttestekkel – merev, kopár, néma. Halottak, ameddig a szem ellátott. Több ezer és ezer halottat. Moábiták, ammoniták, menuiták – mind halottak – egyetlenegyet sem öltek meg közülük Júda emberei. Zavarodottságukban egymást ölték meg. A hatalmas sereg nem volt többé.
Megnyertek egy csatát, amit soha nem vívtak
A Biblia pontosan fogalmaz ebben a kérdésben: Senki sem menekült meg. Gondoljatok csak bele! Még egy túlélő sem. Minden férfi, aki harcolni jött, meghalt azon a napon.
§ Júda emberei soha nem lőttek ki egy nyilat sem, soha nem dobtak dárdát.
§ Egyáltalán nem harcoltak.
§ Énekelve vonultak ki, és mire a csatatérre értek, már vége volt.
§ Ahogy Isten megmondta.
Az én Bibliámban ennek a történetnek a címe: “Josafát legyőzi Moábot és Ammont”. Tudod mi ebben a vicces? A kisujját sem mozdította. Még csak meg sem izzadt! Egyetlen hadvezérnek sem volt ennél könnyebb csatája. Egy lövést sem adott le, és egy embert sem vesztett. Még arra sem volt ideje, hogy összekoszolja az egyenruháját. És nemcsak megnyerte a csatát, hanem az egész ütközetnek vége volt, mielőtt odaért volna. Nem rossz!
A történet további része így szól:
1. Három napig tartott, amíg elhurcolták az ellenség zsákmányát – egyenruhákat, felszerelést és fegyvereket.
2. A negyedik napon dicsőítő összejövetelt tartottak a Beraká völgyében – ami azt jelenti: “A dicsőítés völgye”.
3. A negyedik napon a Beraká völgyében dicsőítő összejövetelt tartottak. Amikor visszatértek Jeruzsálembe, újabb dicsőítő összejövetelt tartottak a templomban – ezúttal egy ószövetségi kombóval: hárfákkal, lírákkal és trombitákkal.
4. Amikor a többi nemzet meghallotta, mi történt, úgy döntöttek, hogy békén hagyják Isten népét. A történet vége a 30. versben olvasható: “Josafát országa békességben volt, mert Istene nyugalmat adott neki minden oldalról.”
Két fontos alkalmazás
1. Nagy dolgok történnek velünk, amikor felismerjük erőtlen állapotunkat.
A győzelem kulcsa Jósáfát imájának végén található: “Nincs erőnk szembenézni ezzel a hatalmas sereggel, amely ellenünk jön”. Érezted már valaha is így magad? Milyen nagyszerű hely ez! Ha most éppen ott vagy, ne ess kétségbe. Isten örömmel avatkozik be az erőtlen emberek érdekében.”
Ez az egész történet a mi helyzetünket ábrázolja a világban. Mindig túlerőben vagyunk, mindig alulmaradunk, állandóan körülvesznek bennünket a kötelességek, gondok, akadályok, zaklatások, problémák és az élet bonyodalmai.”
Valahol belefutottam ebbe az idézetbe: “Boldog az a kétségbeesés, amely megragadja Isten kezét. Szilárd az a bizalom, amely a kétségbeesésből kiugrik.”
Olyan könnyű hamis biztonságban lenni:
El tudom viselni.
Ne aggódj! Megbirkózom vele.
Kézben tartom a dolgokat.
De előbb-utóbb mindig összetörünk. A végén még a leghatalmasabbak is rájönnek, hogy egyáltalán nincs hatalmuk. A legerősebb ember is összetörik a valóság csipkézett szikláin előbb-utóbb. Amikor már azt hisszük, hogy minden rendben van, abban a sorsdöntő pillanatban az élet elkezd szétesni.”
Ground Zero
Itt egy kulcsgondolat számodra: A keresztény növekedés a hamis biztonságunk folyamatos megtörésének folyamata. Isten ezt úgy teszi, hogy lassan elveszi tőled azokat a dolgokat, amelyekben bízol: az egészségedet, a munkádat, a pénzedet, a barátaidat, a jövőre vonatkozó terveidet, a karrieredet, az álmaidat, a gyermekeidet, a házastársadat, és a végén még a hírneved is romokban heverhet. Isten ezt nem azért teszi, hogy tönkretegyen, hanem hogy minden mást elvegyen, hogy ne legyen hová menned, csak az Úrhoz.
Ezt tette Jósáfát esetében. Ezt teszi mindannyiunkkal. Ezt teszi most is néhányatokért. Azokat a dolgokat, amiket a legjobban értékeltetek, lassan elveszik tőletek. De Isten, aki most olyan kegyetlennek tűnik, valójában annyira szeret téged, hogy addig nem enged el, amíg egyedül benne nem bízol.”
Visszatérve Josafát imájának utolsó mondatához: “Nem tudjuk, mit tegyünk, de szemünk rajtad van”. Isten azt akarja, hogy ott legyél. Ez a lelki élet nullpontja. Ő bármit megtesz, beleértve azt is, hogy fájdalmat és csalódást hoz az életedbe, hogy eljuss arra a pontra.”
Még egy idézet: “Áldott a tehetetlenségünk érzése, ha az a kétségbeesett hit energiáját adja nekünk”. A kétségbeesett hit azért jó, mert amikor felhalmozott erőforrásaink végére érünk, végre szemtől szembe kerülünk Istennel.
2. Az istentisztelet ápolása az egyetlen eszközünk a lelki győzelemhez.
Még egyszer szembesülünk azzal a valósággal, hogy az istentisztelet nem olyasmi, amit csak heti egy órában teszünk. És nem is egyszerűen egy vasárnap délelőtt 11:00 órára fenntartott vallási rutin. Az istentisztelet az Istennek adott válaszunk, amikor tehetetlenségünkben hozzá fordulunk!
Ezért olyan fontos ez a történet az istentisztelet helyes megértéséhez. Nézzük meg mindazt, ami Isten imádásához tartozott: böjtölés … gyülekezés … imádkozás … állás … meghajlás … leborulás … hangos dicsőítés … dicsőítés és menetelés … éneklés és dicsőítés … dicsőítés a völgyben … dicsőítés a templomban … ujjongás … örvendezés … hálaadás … hárfázás … lantjáték … trombitaszó.
De vegyük észre ezt: Imádták Istent a válság előtt, imádták a válság alatt, imádták a válság után. Az istentisztelet nem egy esemény volt, amelyen részt vettek; az istentisztelet Isten népének életmódja volt. És Isten úgy válaszolt az imádatukra, hogy fantasztikus győzelmet adott nekik.
Ezért gondolom, hogy a 22. vers annyira jelentős: “Amikor énekelni és dicsőíteni kezdtek, az Úr csapdát állított Ammon, Moáb és Szeir hegyének emberei ellen, akik betörtek Júdába, és legyőzték őket”. Megértettétek ezt? Ahogy énekelni és dicsőíteni kezdtek. Vagyis éneklés közben, dicsőítés közben, istentiszteletük közepette, és annak válaszaként Isten csapdákat állított ellenségeiknek, és ellenségeiket legyőzték. A dicsőítés nem a csata előjátéka volt; a dicsőítés volt a csata. Az imádat nem a stratégia előkészítése volt; az imádat volt a stratégia.
Az imádat felszabadítja Isten erejét
Hadd tegyem érthetővé, amit mondok: Amikor imádkozunk, Isten hatalmas ereje szabadul fel a nevünkben. Az imádat megnyitja az ajtót, hogy Isten szabadító ereje beáradjon a mi kétségbeesésünkbe. Isten olyan férfiakat és nőket keres, akik belátják tehetetlenségüket, és mégis imádják Őt.
Többször énekelünk … néha imádkozunk … néha tapsolunk … néha sírunk … néha kiabálunk … néha bizonyságot teszünk … néha állunk … néha térdelünk … néha beszélünk … néha hallgatunk!
Az imádat Isten tiszteletét jelenti!
Az imádat azt jelenti, hogy életünkkel tiszteljük Istent. Ezt jelenti a Róma 12:1, amikor arról beszél, hogy testünket “élő áldozatként” ajánljuk fel. Az istentisztelet különböző eszközei egyszerűen módjai annak, hogy kifejezzük, hogyan érzünk Isten iránt.
§ Amikor imádkozunk, szükségből imádjuk.
§ Amikor engedelmeskedünk, szeretetből imádjuk.
§ Amikor énekelünk, örömből imádjuk.
§ Amikor adakozunk, hálából imádkozunk.
§ Amikor dicsőítünk, tiszteletből imádkozunk.
Az istentisztelet tehát felkészülés arra a szellemi harcra, amellyel a hét folyamán szembe kell néznünk. Ez nem az előjáték. Ez maga a harc. Az istentiszteletnek az élet minden részét le kellene írnia. Amit vasárnap reggel teszünk, az csak a jéghegy csúcsa.
Amikor az istentisztelet életmódunkká válik, ezt a nagyszerű eredményt látjuk: A harc nem a miénk, hanem az Úré – és ő még egyet sem vesztett el!
Négy egyszerű kérdés
Hadd foglaljam össze ennek a szakasznak az üzenetét négy egyszerű kérdésben:
1. Kiben bízom? Istenben.
2. Hogyan látom magam? Tehetetlennek.
3. Mit teszek válsághelyzetben? Imádkozom.
4. Mit tesz Isten? Megharcolja helyettem a csatát.
Júdának nem volt szüksége nagy seregre, kis seregre vagy egyáltalán hadseregre. Amíg a nemzet az Úrtól függött, addig ő vívta meg a csatáit.
Miért? A Hatalmas meg fogja szabadítani a népét. Ő Isten a megmentő, aki megmenti a népét. Erre gondolt Salamon, amikor azt mondta: “A ló felkészül a harc napjára, de a győzelem az Úré” (Példabeszédek 21:31).
Ha ma bajban vagy, három tanácsom van:
1. Ismerd be tehetetlen helyzetedet.
2. Hagyd abba a panaszkodást, és kezdj el dicsérni.
3. Állj meg, és lásd az Úr szabadítását.
§ Ő képes lesből támadni és legyőzni ellenségeidet.
§ Ő képes segíteni a gyámoltalanokon.
§ Ő képes megszabadítani népét.
§ Meg tud szabadítani téged olyan módon, amiről nem is álmodtál.
§ Képes egy csecsemőt a jászolba tenni, és azt a csecsemőt a világ Megváltójává tenni.
Ahogy az ének mondja: “Milyen hatalmas Istent szolgálunk!”
Örvendezz, Isten gyermeke! Körülvett téged az ellenség? Tehetetlennek érzed magad az ellenséggel szemben? Ne félj, mert az Úr a gyámoltalanok segítője.
Felemeld a hangodat. Dicséreted hangja győzze le a félelmet. Menjetek énekelve a csatába, és hamarosan örvendezve térhettek haza.