A Day To Remember híres arról, hogy a pop-punk horgokat és a metal-core breakdownokat kombinálja.
A Day To Remember híres arról, hogy a pop-punk horgokat és a metal-core breakdownokat kombinálja – ez az összevonás még az énekes Jeremy McKinnon szerint is “teljesen értelmetlen”. Azzal azonban, hogy a zenekar figyelmen kívül hagyta azt a nyomást, hogy egy adott műfaj keretein belül “értelmes” zenét csináljon, a rajongók légióját gyarapította.
A szerény hozzáállás és a kérlelhetetlen motiváció párosulva az A Day To Remember meglepte önmagát a sikerével. “Soha nem lett volna szabad ott lennünk, ahol most vagyunk – ez furcsa” – gondolkodik McKinnon. “Csak egy rakás srác voltunk egy szaros kisvárosból – a floridai Ocalából. A zenekarunknak 500 ember előtt kellett volna játszania egy este, de valamilyen oknál fogva most 5000 teltházas koncertteremben adunk el koncerteket az Államokban; ez teljesen kibaszottul retardált! Soha nem is akartuk ezt, amikor a zenekarról volt szó – mi csak azt a zenét csináltuk, amit játszani akartunk, és amit hallani akartunk.”
McKinnon ezt a váratlan és pozitív fogadtatást annak tulajdonítja, hogy a zenekar anyaga annyira átélhető a rajongók számára. “A dalszövegeket olvasva és a dalokat hallgatva azt gondolhatod, hogy ‘hé, pont ezen megyek most keresztül’ – és azt hiszem, ez jelent valamit a gyerekeknek. Meghallgathatnak egy lemezt, amitől jobban érzik magukat, ha iskolába mennek, vagy ha összevesznek egy barátjukkal, és mi lehet ennél fontosabb? Ha olyan dalokat tudsz írni, amelyek tényleg megérintik az embereket, és valóban segítenek nekik átvészelni valamit az életükben, az szerintem kurva jó.”
A Day To Remember november 16-án adja ki negyedik stúdióalbumát, a What Separates Me From You-t. A közelgő kiadványról kérdezve McKinnon elárulta, hogy az agresszív hardcore zene nagyobb hatására számíthatunk, és hogy a banda korábbi metal-core breakdownjait gyakran “kiakadt, gonosz hangzású riffek” váltják fel. “Nem csináltunk tudatosan semmit sem másképp, inkább csak sodródtunk az árral, és ami kijött, az egy sokkal sötétebb album lett – még a lemez pörgősebb oldala is egy kicsit komolyabb és sötétebb.”
Ez az enyhe eltérés a korábbi hangzástól úgy tűnik, hogy a zenekar számára teljesen természetesen alakult ki, és mint elsődleges dalszerző McKinnon bevallja, hogy a dalok mintha csak “a semmiből csapódnának le rá.”
“Nem is olyan, mintha dalt írnék, inkább olyan, mintha eszembe jutna, hogyan kell játszani egy dalt” – jegyzi meg McKinnon. “A legtöbbször tudom, mit akarok mondani, és mit kell eljátszanom alatta. Általában azonnal megvan a horog nagy része.”
Az új album írásának és rögzítésének folyamata nem sokban tért el a zenekar 2009-es Homesick című albumának megírásakor tapasztaltaktól – annak ellenére, hogy időközben távozott Tom Denny gitáros (akit Kevin Staff váltott). “A Homesick esetében én és Tom írtunk, majd elhoztuk a dalokat a zenekarnak, hogy azokon változtathassanak. Ez a lemez is nagyjából ugyanígy zajlott, Kevin és én írtuk a dalokat, és vittük a zenekarnak”. Tom Denny azonban továbbra is közreműködött az új lemezen, és a zenekar Chad Gilbert és Andrew Wade producerekkel dolgozott együtt, akik szintén segítettek a Homesick létrehozásában. “Ezekkel a srácokkal ugyanazt a hangulatot és érzést kaptuk, ami az ADTR-nek mindig is megvolt, és ez fontos.”
“Nem akartuk teljesen megváltoztatni a hangzásunkat, és ha bármelyik sráctól is megszabadulnánk, már nem vagyunk ADTR többé. Olyan, mintha csak egy újabb fantasztikus taggal bővült volna a csapat, és nagyon boldog vagyok azzal, amink van emiatt. Ilyesmi nem történik túl gyakran… szerencsések vagyunk, hogy a barátságunk mindenek felett áll.”
A Homesick erősen foglalkozott a turnézó életmóddal, és az új kiadvány állítólag hasonló témájú lesz. A What Separates Me From You azzal a szakadékkal foglalkozik, amely a “normális” létezés és az állandó turnézásból álló élet között húzódik. “A lemez címe minden témát összeköt – árulja el McKinnon -, arról szól, hogy elkülönülünk a társainktól, és hogy ez az életmód milyen terhet ró az otthoni életünkre.”
“Nagyon sokat voltunk távol, ezért erről szólt az előző lemez, de ez inkább a munkamániás élet kieséséről szól” – részletezi. “Szeretem, és pontosan ez az, amit csinálni akartam, de ugyanakkor nem számít, mennyire szeretem, ez egy munka. A legutóbbi lemezciklus alatt elhunyt néhány szerettem, és ez nagyon megviseli az embert. Amikor otthon vagyok, úgy érzem magam, mint egy darab szar, és alig várom, hogy turnézhassak, de aztán egy hónapig turnézom, és nagyon szeretnék hazamenni, hogy lássam a családomat. Aztán egy hét múlva megint úgy érzem, hogy el kell tűnnöm onnan. Megcsináltam ezt a véget nem érő kört, amikor sosem vagyok boldog, soha” – hangsúlyozza McKinnon, majd mintha felismerné a melodráma csipetnyi jelét, nevetve hozzáteszi: “Ez nem egészen igaz; sokszor vagyok boldog.”
Az ADTR minden kiadványán végigvonul az a szenvedélyes törekvés, hogy a zenéjükkel tegyenek valamit magukból. Arra a kérdésre, hogy honnan ered ez a motiváció, McKinnon elmondja, hogy azért hajtja ilyen erősen, mert az emberek elhanyagolják, hogy komolyan vegyék a zenét. “Az emberek folyamatosan azt mondják, hogy nem tudunk valamit csinálni, én pedig olyan keményen dolgozom azon, amit csinálok, hogy nem vagyok hajlandó hinni nekik.”
A Day To Remember az élő bizonyíték arra, hogy a szíved követése (elnézést a közhelyért) valóban sikert eredményez. “Ahogy én látom a dolgokat, szó szerint bármit megtehetsz, amit csak akarsz, amíg tényleg érdekel, amit csinálsz. Nem azt mondom, hogy bármelyik srác csak úgy odamehet, és azt csinálhat, amit akar; tényleg törődnöd kell azzal, amit csinálsz. Nem csak arról van szó, hogy “Ó, egy zenekarban akarok lenni, szóval csak úgy benne leszek egy zenekarban”. Ez az, amit csinálnom kell” – hangsúlyozza az énekes. “Zenét írok, mert ettől érzem magam jobban az életben. Ezek a dalok sokat jelentenek nekem, és sokat tettem bele, ezért nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ennyire keményen dolgozhatsz valamin, és semmit sem tudsz felmutatni”.” McKinnonnak nem kell aggódnia, mert ha a közönség reakciója alapján, amikor az ADTR legutóbb Ausztráliában, a 2010-es Soundwave-en lépett fel, a zenekar erőfeszítéseit a rajongók nagyra értékelik. “Minden alkalommal meglep minket” – mondja az énekes a külföldi tömegek reakcióival kapcsolatban. “Minden nap úgy megyek bele, hogy megpróbálom magam földhöz vágni. Minden este kisétálok a színpadra, és arra gondolok – ez az a koncert, ahol minden elkezd dőlni” – nevet. “Egy nap vége lesz ennek az egésznek. Soha nem leszek az a srác, akit annyira elragad a pillanat, hogy elhiszem, hogy a mi zenekarunk lesz a valaha volt legnagyobb zenekar, örökre. Ez nem így megy, szóval csak élvezni fogom, amíg lehet, és megpróbálom magam a földön tartani… Szerencsések vagyunk, hogy vannak rajongóink, akik megértenek minket.”
A Day To Remember izgatottan várja, hogy visszatérjen Ausztráliába a No Sleep Til fesztiválra még ebben az évben. “Imádom a fesztiválokat, és különösen szeretem Ausztráliát” – lelkesedik McKinnon. “Fantasztikus, mert nem annyira csak rólad szólnak, hanem mindenkiről, így egy kicsit kevésbé fókuszáltak. Játszol, elmész dedikálni, de aztán a nap hátralévő részében szabadon kószálhatsz, és megnézheted bármelyik bandát, amit csak akarsz.”
A No Sleep Til Melbourne fantasztikus felhozatallal várja a punk és metal előadókat. “Nagyon szeretném látni a NOFX-et, mert ők a kedvenc bandám” – vallja be McKinnon. “Még sosem láttam a Descendentset, szóval az király lesz, aztán nyilván ott vannak a barátaink, a Parkway Drive, az August Burns Red és a Confession. Jó buli lesz.”
A DAY TO REMEMBER december 17-én, pénteken lép fel a No Sleep Til Melbourne-ben, a The Showgrounds-ban. Jegyek már kaphatók a nosleeptil.com.au oldalon. Új albumuk What Seperates You From Me címmel november 16-án, kedden lesz kapható.