A világ számos pontján évezredek óta tartanak az emberek valamilyen aratási ünnepet, de én még senkit sem láttam úgy ünnepelni az aratást, mint az amerikaiak. Tudtad, hogy az Egyesült Államokban többen ünneplik a hálaadást, mint a karácsonyt, és hogy az amerikaiak minden hálaadáskor mintegy 46 millió pulykát esznek? Ma hallottam a rádióban.
A hálaadást minden évben november negyedik csütörtökén ünneplik az Egyesült Államokban, Kanadában pedig október második hétfőjén. Az a benyomásom, hogy ez az egész arról szól, hogy sok jó ételt esznek és összegyűjtik a családot.
Az emberek az egész Egyesült Államokba utaznak, hogy együtt legyenek a családdal. Az utak tele vannak, szinte alig van már vonatjegy, és ha van is, hihetetlenül drága. Itt Westportban, CT-ben az élelmiszerboltok már napok óta tele vannak az emberekkel, akik túlterhelik az autóikat élelmiszerekkel és italokkal az ünnepre. Bárhová megyünk, az emberek mosolyognak és azt mondják: “Boldog Hálaadást!”. Nekem ez tetszik.
(Photo: Családok és barátok gyűlnek össze a hálaadásra. Ezt a képet nem én készítettem.)
A történészek nem értenek egyet abban, hogy mikor ünnepelték először a hálaadást az Egyesült Államokban.
A legelterjedtebb elmélet szerint az első hálaadást 1621 októberében, Új-Angliában ünnepelték. Erre a Massachusetts állambeli Plymouthban került sor, és az egy évvel korábban érkezett telepesek együtt ünnepeltek az ott élő amerikai őslakosokkal.
Ezek a telepesek, akiket zarándokoknak is neveztek, az előző év decemberében tették le először a lábukat a Plymouth-sziklánál. Az első telük az “új világban” igazán nehéz volt, és az érkező közel 100 zarándok közül a fele meghalt. Úgy tartják, hogy az indiánok átsegítették a zarándokokat ezen a nehéz időszakon, és nélkülük a zarándokok nem élték volna túl.
A következő 1621 tavaszán a túlélőket a Wampanoag és Patuxent törzsből származó indiánok tanították meg, hogyan kell kukoricát ültetni és halat fogni, amelyet trágyaként használtak a tök, bab, borsó és más növények termesztéséhez. A zarándokokról azt is gondolták, hogy vadásznak és horgásznak. Amikor ugyanabban az évben jó volt a kukorica- és a töktermés, három napig ünnepelték a bőséges termést, és hogy elismerjék az indiánok által a telepeseknek nyújtott segítséget. Azt is mondják, hogy a környék kormányzója kacsákra és libákra vadászó embereket küldött ki, de nem biztos, hogy ez a pulykára is vonatkozott. A zarándokok mindenféle vadon élő szárnyast pulykának neveztek.
(Fotó: A pulyka a legtöbb amerikai számára elengedhetetlen a hálaadáskor. Ezt a képet kölcsönöztem.)
A szüreti lakoma szokása hamarosan elterjedt Plymouthból más új-angliai gyarmatokon is, és 1789-ben az Egyesült Államok első elnöke, George Washington november 26-át a nemzeti hálaadás napjává nevezte ki. Néhányan ellenezték, mivel sokan úgy érezték, hogy nem helyes ünnepelni, amikor egyes zarándokok között nehézségek voltak.
Abraham Lincoln elnök volt az, aki a hálaadást nemzeti ünneppé nyilvánította.
1863 november utolsó csütörtökét “a hálaadás és dicsőítés napjává nyilvánította jótevő Atyánknak”. A hálaadás megünneplésének időpontja azonban azóta többször változott, de 1941-ben a kongresszus végül a mai napig tartó dátumot határozta meg; november negyedik csütörtökje ettől kezdve törvényes szövetségi ünnep volt.
A hálaadás napja, vagy “a pulyka napja” manapság általában a családi összejövetelek vacsoraünnepe. A keresztények istentiszteleten is részt vesznek, és imádkoznak, megköszönve Istennek az év minden áldását.
A hagyományos hálaadásnapi vacsora általában pulykát áfonyát, halat, aszalt gyümölcsöt, kagylót, szarvast, szilvát és homárt tartalmazott. A modern időkben a hálaadási vacsorák közé tartozik a sütőtökös pite is.
Az idei hálaadási ünnepen családostul elutazunk, hogy felfedezzünk egy új várost az USA-ban. Norvégiában nincsenek hagyományaink a hálaadás megünneplésében, és nincs sok rokonunk ezen a területen. Mindenesetre szeretem ezt a vidám időszakot, és élvezem az ételeket. De akárcsak a karácsony otthon Norvégiában, és bárhol is ünneplik, a hálaadás egy nagyon boldog ünnep – a legtöbb ember számára. Azoknak, akiknek van családjuk vagy jó barátaik, és azoknak, akik megengedhetik maguknak a jó ételeket, és van idejük élvezni azokat – nagyszerű. Tudom, hogy sokan közületek nagyszerű munkát végeznek, amikor gondoskodnak a közösségükről – azok számára, akik nem ilyen szerencsések, és ha van egy szabad szék az asztal körül, talán meghívhatnátok valakit?
Nem számít, hogy kivel és hol ünnepelsz, én igazán kívánok neked:
Boldog Hálaadást!
