A Chicagói Egyetem új tanulmányának eredményei szerint az antibiotikumos kezelés javíthatja a kisebb bőrtályogok gyógyulását.
A legtöbb kisebb tályogot az orvos ambulánsan felszántja és lecsapolja. A fertőzéseket általában Staphylococcus aureus okozza, “amelybe a gyógyszerrezisztens meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) is beletartozhat” – olvasható a tanulmányról szóló sajtóközleményben. Ezért a Chicagói Egyetem kutatói azt állították, hogy egy antibiotikum hozzáadása a kezelési sémához javíthatja a gyógyulási arányokat.
A tanulmányukhoz egy kutatócsoport, amelyet Dr. Robert Daum, a Chicagói Egyetem gyermekgyógyász professzora vezetett, 2009 és 2015 között egy multicentrikus, prospektív, kettős vak vizsgálatot végzett 786, ambulánsan, tályoggal kezelt beteggel. A résztvevők közül 505-en felnőttek, 281-en pedig gyermekek voltak. A résztvevők közül négyszáznegyvennyolc férfi volt. A “betegeket aszerint rétegezték, hogy volt-e sebészileg lefolyó tályog, a tályog mérete, a bőrfertőzés helyeinek száma és a nem gennyes cellulitis jelenléte alapján” – olvasható a tanulmányban. Azokat a résztvevőket vonták be a vizsgálatba, akiknek a tályog átmérője 5 cm vagy annál kisebb volt.
Az MRSA izolátumokat összesen 388 betegnél, a Staphylococcus aureust pedig 527 betegnél mutatták ki. Két antibiotikum, a klindamicin és a trimetoprim-szulfametoxazol (TMP-SMX) bizonyult hatásosnak az MRSA-fertőzések ellen. Így a metszés és a drénezés befejezése után minden betegnél “a betegek egyharmadának clindamicint írtak fel. Egy másik harmaduk TMP-SMX-et kapott. A fennmaradó egyharmad placebót (inaktív gyógyszert) kapott”. A klinikai gyógyulás 7-10 nappal a kezelés befejezése után volt az elsődleges kimeneti eredmény.
A vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a 10 napos kezelés után “a gyógyulási arány a clindamycin csoportban résztvevők között hasonló volt, mint a TMP-SMX csoportban (266 résztvevőből 221, illetve 263 résztvevőből 215 , P = .73), és a gyógyulási arány mindegyik aktív kezelési csoportban magasabb volt, mint a placebocsoportban (257 résztvevőből 177 , P<.001 mindkét összehasonlításnál).”
Mellett “a kezdetben gyógyult résztvevők között az új fertőzések a követés 1 hónapjában ritkábban fordultak elő a klindamicin csoportban (221-ből 15, 6 .8%), mint a TMP-SMX csoportban (215-ből 29, P = .03) vagy a placebocsoportban (177-ből 22, P = .06).”
A kutatók szerint az enyhe vagy mérsékelt hasmenés és a hányinger voltak a leggyakoribb mellékhatások.
Kenneth Bromberg, MD, a New York-i Icahn School of Medicine at Mount Sinai klinikai gyermekgyógyászat professzora, aki nem vett részt a vizsgálatban, a sajtóközleményben kijelentette, hogy a vizsgálat eredményei “arra késztetik azokat az orvosokat, akik csak a vízelvezetést használják, hogy újragondolják . Úgy gondolom, hogy az orvosoknak e tanulmány alapján a legtöbb betegnél el kellene fogadniuk az antibiotikumok használatát”. Emellett Dr. Bromberg megjegyezte, hogy a legtöbb gyakorló orvos már most is ezt a gyakorlatot követi a cukorbetegségben vagy immunproblémákkal küzdő betegeknél.
A tanulmányt az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézetek finanszírozták, és a ClinicalTrials.gov száma NCT00730028.
.