Egy alaszkai vulkán egykor az éghajlatváltozást serkentette, elsötétítette a mediterrán égboltot, éhínséget indított el és valószínűleg megváltoztatta a történelmet.
LONDON, 2020. július 1. – A geológusok ismét bebizonyították, hogy az éghajlatváltozás összefüggésbe hozható az emberi történelem néhány legdrámaibb pillanatával: a Római Köztársaságban kitört polgárháborúval, amely Egyiptomban egy görög dinasztia bukásával és a Római Birodalom felemelkedésével végződött.
A közvetlenül Julius Caesar i. e. 44-ben (a keresztény korszak előtt) történt meggyilkolását követő nyarak évezredek óta a leghidegebbek közé tartoztak az északi féltekén, és ez a hirtelen fellépő hosszan tartó lehűlés összefüggésbe hozható az elmaradt terméssel, az éhínséggel, a mindent eldöntő nílusi áradás kudarcával és a római Marcus Antonius és az utolsó egyiptomi ptolemaioszi uralkodó, Kleopátra halálával.
A történelem mediterrán színterére vetülő hideg árnyék kiváltó oka? A nyári és őszi hőmérséklet akár 7°C-kal is a normális alá esett, mert a félteke túlsó felén Kr. e. 43-ban kitört egy alaszkai vulkán, amely kolosszális mennyiségű kormot és szulfátot dobott a sztratoszférába, és a következő évtized nagy részében elhomályosította a napsugárzást.
És a bizonyíték? A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent új kutatás szerint a vulkáni hamu lerakódásai a sarkvidéki jégmagokban, amelyek közvetlenül az Aleut-szigeteken található, ma Okmok néven ismert, egykor füstölgő kráterhez köthetők.
Az átlagos hőmérséklet drámaian lecsökkent. A nyári csapadékmennyiség Dél-Európában 50-120%-kal haladta meg a normális értéket. Az őszi csapadék négyszeresére emelkedett.
“Lenyűgöző, hogy egy vulkán a Föld másik oldalán hozzájárult az egyiptomiak pusztulásához és a Római Birodalom felemelkedéséhez.”
A többi már történelem: szó szerint. Az ebből az időből fennmaradt római és kínai krónikák feljegyzik azt, amit a tudósok “szokatlan légköri jelenségeknek”, valamint “széles körű éhínségnek” neveznek.”
A grönlandi éves jégrétegekben megőrzött ólomszennyezésről szóló feljegyzések kevésbé közvetlenül a gazdasági hanyatlás történetét mesélik el, ami a Római Köztársaság utolsó éveiben az ólom és ezüst bányászatának és olvasztásának csökkenésében tükröződhetett.
A félteke éghajlatára gyakorolt hatást pedig a Nílus folyó éves áradása és áradása is rögzítette, a rendszeres áradás, amely gazdagította a Nílus völgyének gabonatermését, és kenyérrel látta el Rómát és testvérvárosait.
A kutatást Joe McConnell, az amerikai sivatagi kutatóintézet munkatársa vezette Nevadában. “Azt találni, hogy egy vulkán a Föld másik oldalán kitört, és hatékonyan hozzájárult a rómaiak és az egyiptomiak pusztulásához és a Római Birodalom felemelkedéséhez, lenyűgöző” – mondta. “Ez mindenképpen megmutatja, hogy a világ mennyire összekapcsolódott még 2000 évvel ezelőtt is.”
A szerzőtársak egyike, Joseph Manning, a Yale Egyetem munkatársa pedig azt mondta: “Tudjuk, hogy a Nílus nem áradt el i. e. 43-ban és i. e. 42-ben – és most már tudjuk, miért. A vulkánkitörés nagyban befolyásolta a Nílus vízgyűjtőjét.”
Az éghajlat szerepe
Az, hogy a népvándorlás, a konfliktusok és az egykor stabil rendszerek összeomlása összefüggésbe hozható az éghajlatváltozással, nem újdonság: a kutatók már többször megállapították, hogy a szárazság, a hideg és a terméskiesés az ősi birodalmak összeomlásával hozható összefüggésbe a Közel-Keleten és a bronzkori Földközi-tengeren.
Már 1500 évvel ezelőtt vulkánkitöréseket időzítettek a bizánci birodalom éhínségéhez, Justinianus pestiséhez és más zavargásokhoz. Manning professzor már összekapcsolta a Nílus áradásának elmaradását a Ptolemaiosz-dinasztia összeomlásával Egyiptomban.
Nem mondhatjuk, hogy sem a vulkánkitörés, sem az ebből következő éghajlati zavarok “okozták” az ókori hatalmi harcokat. De az instabilitás, az éhínség és az éhínség háttere összefüggésbe hozható a konfliktusokkal, és az éghajlatot ma már elválaszthatatlan tényezőnek tekintik. A hideg, heves esőzések a rossz évszakban bármilyen termést tönkretehetnek.
“A mediterrán térségben ezek a csapadékos és rendkívül hideg körülmények a mezőgazdaság szempontjából fontos tavasztól őszig tartó időszakokban valószínűleg csökkentették a terméshozamokat, és súlyosbították az ellátási problémákat a korszakban zajló politikai felfordulások idején” – mondta Andrew Wilson, az Oxfordi Egyetem munkatársa, egy másik szerző.