A “Send in the Clowns” Sondheim egyik, ha nem a legnépszerűbb dala, az “A Little Night Music” egyik dala, amely a második felvonásban jelenik meg. Desirée Armfeldt karaktere énekli ezt az érzelmes balladát, amikor megpróbálja felfedni érzéseit Fredrik, egykori szerelme iránt. Az 1973-as első megjelenése óta a “Send in the Clowns” az amerikai kultúrában népszerű sztenderddé vált. A következő években Frank Sinatra is felvett egy feldolgozást a dalból; 1975-ben Judy Collins’ is felvett egy feldolgozást, amely később Grammy-díjat nyert az év daláért.
A legkülönösebb talán az ebben a rendkívül népszerű dalban az, hogy szinte nem is létezett. Íme, mit mondott erről Sondheim, egyenesen a jegyzetekkel ellátott dalszövegkönyvéből, a Finishing the Hatból:
A dal ebben a jelenetben Fredriké lett volna, hiszen a cselekmény az övé, a passzív reakció pedig Desirée-é, és én elkezdtem írni egyet. De a terv szerint Desirée-nek csak két dala volt az első felvonásban, egyik sem szóló, és egy sem a másodikban. A próbák alatt Hal felhívott, hogy elmondja, szerinte ez a jelenet ideális hely lehet egy szóló számára, és úgy rendezte, hogy a cselekmény lendülete inkább tőle származzon, mint Fredriktől. Szkeptikusan elmentem megnézni egy próbát, és valóban teljesítette, amit ígért: a jelenet most már Desirée-é volt.
Amikor Desirée Armfeldt szerepének szereposztására került sor, Sondheim és Prince tudta, hogy szükségük van egy kora középkorú, bájos és eléggé csábító személyre, hogy Fredriknek eszébe jusson megcsalni, és talán el is hagyni gyönyörű és nagyon fiatal feleségét. Olyan színésznőnek kellett lennie, aki képes volt könnyű vígjátékot játszani, aminek kevés gyakorlója dolgozott még a színpadon; a könnyű vígjáték hagyományát már szinte teljesen felváltották a “Neil Simon-iskola erőteljesebb helyzetkomédiái”. Tudták, hogy bárkit is választanak ezekkel a tulajdonságokkal, az nem lesz egyben erős énekesnő is.
Így hát Glynis Johns lett a szereposztás. Johns brit színpadi színésznő volt, az Egyesült Államokban leginkább arról híres, hogy Winifred Bankset alakította P. L. Travers Mary Poppins című művének Disney-filmadaptációjában. Sondheim legnagyobb meglepetésére Johnsnak kicsi, de ezüstös hangja volt, amely muzikális és füstösen tiszta. Sondheim “rajongott a füstös női hangokért”.
Sondheim már korábban is szabott dalokat az egyes előadók tehetségéhez és korlátaihoz (“Everything’s Coming Up Roses” Ethel Merman számára és “The Ladies Who Lunch” Elaine Stritch számára). Johns legfőbb korlátja az volt, hogy képtelen volt megtartani egy hangot; énekesként a légszomja volt a tehertétele. Sondheim megoldása az volt, hogy rövid, lélegzetelállító mondatokat írt neki (ez inkább kérdéseket, mint kijelentéseket sugallt). A dal felvételekor Johns egyetlen felvétel alatt tökéletesen rögzítette a dalt, annak ellenére, hogy korábban csak egyszer volt stúdióban a Mary Poppins miatt. A “Send in the Clowns” Johns-féle változata a mai napig Sondheim kedvence.
Sondheim a mai napig nem tudja, miért lett olyan mérhetetlenül népszerű a “Send in the Clowns”. Szerinte a dal nem kiemelkedően énekelhető; miért pont ez a ballada az összes közül, amit írt?
Amikor arról kérdezték, hogy miről szól valójában a dal, Sondheim így nyilatkozott:
Az évek során rengeteg levelet kaptam, hogy mit jelent a cím, és miről szól a dal; soha nem gondoltam, hogy bármilyen módon ezoterikus lenne. Színházi képeket akartam használni a dalban, mert ő színésznő, de nem cirkusznak szántam t’s egy színházi utalás, ami azt jelenti, hogy ‘ha az előadás nem megy jól, küldjük be a bohócokat’; más szóval ‘csináljuk a vicceket’. Mindig tudni akarom, amikor egy dalt írok, hogy mi lesz a vége, így a ‘Send in the Clowns’ nem telepedett meg bennem, amíg nem jött a gondolat: ‘Ne fáradj, itt vannak’, ami azt jelenti, hogy ‘Mi vagyunk a bolondok.’
A ‘Send in the Clowns’ és az A Little Night Music egy olyan ponton jött Sondheim és Prince karrierjében, amikor holtponton voltak. A Follies (1971) anyagi szempontból teljes katasztrófa volt. A következő műsorukkal Sondheimnek és Prince-nek egy garantált sikerre volt szüksége. Az Egy kis éji zene poénjaira és bájára támaszkodtak, hogy meghódítsák a közönség szívét, és ez sikerült is nekik.
A Penn State Centre Stage előadása, az Egy kis éji zene november 5. és 15. között látható a Playhouse Színházban. Jegyek már kaphatók és megvásárolhatók itt.