A másik páncéloshadosztály Afrikában – 10. páncéloshadosztály

A szövetségesek francia Észak-Afrikában végrehajtott partraszállására válaszul a 10. páncéloshadosztályt is Tunéziába vezényelték. A 7. páncélosezred nagy része 1942. november 27. és december 5. között szállt partra Tuniszban. Az 5.Kompanie és a 8.Kompanie nagy részét szállító hajókat 1942. december 3-án elsüllyesztették. Összesen 2 Pz.Kpfw.lI, 16 Pz.Kpfw.lIl, 12 Pz.Kpfw.lV és 3 Pz.Bef.Wg. veszett oda útközben az eredetileg a 7. Panzer-Regimenttel szállított 21 Pz.Kpfw.ll, 105 Pz.Kpfw.lll, 20 Pz.Kpfw.IV és 9 Pz.Bef.Wg. közül.

A Tunéziába az egységekkel együtt küldött páncélosokon kívül 1942. november 1. és 1943. május 1. között összesen 68 Pz.Kpfw.III és 142 Pz.Kpfw.lV-t szállítottak pótlásként Észak-Afrikába, amelyek közül 16 Pz.Kpfw.III és 28 Pz.Kpfw.lV a jelentések szerint útközben elsüllyedt. Ezek az erősítések azonban nem voltak elegendőek az amerikai és brit erők együttes harckocsierejével szemben. A kimerülés által elhasználódva (a május 4-én összeállított utolsó erőnléti jelentésben már csak 44 Pz.Kpfw.lIl, 25 Pz.Kpfw.IV és 1 Tiger volt műveleti állapotban), az utolsó páncélos egység 1943. május 13-ra megadta magát Tunéziában.

A 10. páncéloshadosztályt először 1939. április 1-jén alakították meg Prágában, mint egy korábban Németország-szerte felállított egységekből álló összetett egységet. Ezen egységek közül sokan a 20. motorizált hadosztályból, a 29. motorizált hadosztályból és a 3. könnyű hadosztályból kerültek át. A hadosztály 1939 őszén még mindig alakulóban volt, de ennek ellenére még a folyamat befejezése előtt elkötelezték Lengyelország 1939-es lerohanására. Emiatt a 10. páncéloshadosztály a hadjárat nagy részében tartalékban maradt. Augusztusban Pomerániából Lengyelországba helyezték át, ahol sietve átvették a 7. páncélos ezred, a 4. páncélos dandár és több SS-egység irányítását.

A hadosztály 1940 telére befejezte a megalakulását. A 10. lövészdandárból állt a 69. és 86. lövészezreddel, a 4. páncélosdandárból a 7. és 8. páncélosezreddel, valamint a 90. tüzérezreddel.

Ahogy elkészült, a hadosztályt Franciaországba küldték, hogy részt vegyen a franciaországi csatában. A XIX. motorizált hadtesthez beosztva a 10. páncéloshadosztályt a harc déli tengelyére kötelezték, az 1. és 2. páncéloshadosztállyal, valamint a Großdeutschland gyalogezreddel együtt. Luxemburgon keresztül nyomult előre, áttörve a francia vonalakat a Sedan melletti Muese folyónál, egészen a La Manche-csatornáig az első ütközetben. Sedannál a hadosztály rövid ideig tartalékban maradt, hogy megvédje a folyón átívelő német hídfőt a francia ellentámadástól. Innen a hadosztály kiszorította a szövetséges erőket a flandriai kikötőkből, majd a francia kapituláció után Franciaország nyugati területein részt vett a felzárkózási műveletekben. Ezt követően a hadosztály megszállási feladatokban és kiképzésben vett részt Franciaországban.

1941 márciusában a hadosztályt visszahívták Németországba, és még az év júniusában a Barbarossa hadművelet előkészítéseként a Szovjetunió határára vezényelték. A hadművelet megindítását követően a hadosztály harcolt a minszki, szmolenszki, vjaszmai és a moszkvai csatában. Az 1941-1942-es orosz téli offenzíva idején is a térségben maradt, és 1942 januárjától áprilisáig tartotta a Rzsev melletti Juchnowt az ismételt orosz ellentámadásokkal szemben. 1942-re a hadosztály hatalmas veszteségeket és veszteségeket szenvedett, ami miatt kénytelen volt visszavonulni, hogy újjáépüljön.

A hadosztályt a franciaországi Amiens-be küldték rehabilitációra. Itt átszervezték, megszüntetve a dandárparancsnokságokat, mert a hadosztály olyan súlyosan megsérült, hogy már nem volt rájuk szükség. 1942-ben a hadosztályt Dieppe-be siettek, ahol kisebb szerepet játszott a szövetséges erők Dieppe-i rajtaütésének elhárításában. Miután a szövetségesek partra szálltak Észak-Afrikában, a 10. páncéloshadosztályt megszállási szolgálatba helyezték Vichy Franciaországban, majd 1942 végén, amint a szállítás lehetővé vált, az afrikai hadszíntérre siettek. Tunéziában szállt partra, és részt vett a Kasserine-hágó melletti csatában és számos más korai ütközetben az Egyesült Államok hadseregének a háborúba frissen bevont egységeivel együtt. 1942 decemberében a hadosztály, immár az V. Páncéloshadsereg részeként, megszilárdította a védelmet Tunisz körül, és a harcban megfáradt csapatok képesek voltak egy vonalat kialakítani az előrenyomuló szövetséges erőkkel szemben.

A hadosztály 1943 első hónapjaiban is harcban maradt. Ekkor, amikor 1943 májusában a tengelyvonal összeomlott, a hadosztály csapdába esett. Május 12-én megadta magát, és soha nem épült újjá.

Claus Schenk Graf von Stauffenberg

1942 szeptemberében a vezérkari főnök az O.K.H., Generaloberst Franz Haldert, von Stauffenberg közeli barátját, Kurt Zeitzler General der Infanterie váltotta. von Stauffenberg nem sokra tartotta, Zeitzler viszont nagyon tisztelte von Stauffenberget, és “jó leendő hadtest- és hadseregparancsnoknak” tartotta. Az ilyen ígéretes tisztek ritkák voltak, ezért von Stauffenberget 1943. január 1-jén előléptették felsőhadnaggyá. Nem sokkal később, anélkül, hogy von Stauffenberg magával konzultált volna, áthelyezték a 10. hadműveleti főparancsnoki (Ia) posztra. Panzerkorps észak-afrikai állomáshelyére. Zeitzler hivatalosan kijelentette: “Azt akartam, hogy törzstiszti és csapatparancsnoki tapasztalatokat szerezzen, hogy felkészüljön a későbbi hadtest- és hadseregparancsnoki feladatára.” Az áthelyezéséről szóló döntést az a szándék is indokolta, hogy a szókimondó és szókimondó tisztet eltávolítsák a keleti frontról, ahol egyre nagyobb nyugtalanságot okozott. A legfelsőbb parancsnokság az SS és az SD karmaiból akarta megmenteni. von Stauffenberg sajnálta a szükségszerűséget, de közölte új hadosztályparancsnokával, hogy a német föld lassan túl forróvá válik számára.

Február 15-én von Stauffenberg, tele energiával, hivatalosan is megkezdte feladatát az Afrikakorpsban. Ebben a pillanatban a 10. Panzerdivízió Sidi-Bourzid és a Casserine-hágó közelében harcolt, ahol a frissen érkezett amerikai 2. hadtest megkapta a tűzkeresztséget. Az amerikaiak számára a hadművelet katasztrófával végződött, de miután George Patton vezérőrnagy átvette a parancsnokságot, a németeket visszaverték.

Aprilis 7-én, ugyanazon a napon, amikor a nyugatról érkező brit-amerikai csapatok felvették a kapcsolatot Montgomery tábornok 8. hadseregével (Bio Montgomery), von Stauffenberg segített a német visszavonulás megszervezésében a tunéziai tengerparti városba, Sfaxba. Törzskocsija ziccerben haladt a teherautók és katonák hosszú sora között, amikor az oszlopot több amerikai P-40-es vadászbombázó támadta meg. Számos járművet és katonát ért találat. Miközben sofőrje a roncsok között kanyargott, von Stauffenberg egyenesen állt az autójában, és útbaigazítást adott, amikor a P-40-esek .50-es géppuskái célba vették. A feje fölé emelt kézzel kiugrott a kocsiból, de abban a pillanatban eltalálták a golyók. Később találtak rá, félig eszméleténél, a felborult és kiégett autója mellett fekve. Súlyosan megsérült: mindkét szeme megsérült a golyóktól, jobb karját pedig szinte teljesen szétlőtték, akárcsak bal kezének két ujját. Az egyik térdét eltalálták, és repeszek fúródtak a hátába és a lábába. A legközelebbi szfaxi tábori kórházba szállították, ahol azonnal megműtötték. Jobb kezének maradványait közvetlenül a csuklója alatt amputálták, valamint a bal gyűrűsujját és kisujját. A bal szemét is eltávolították.

Amíg Montgomery Sfax felé közeledett, von Stauffenberget a cartagói kórházba szállították. Útközben a mentőautó gyakran került a szövetséges repülőgépek tűz alá. Az orvosok a legrosszabbtól tartottak, és von Stauffenberget Münchenbe repítették. Magas láza volt, egész testét bekötözték, és a túlélési esélyei csekélynek tűntek. Amíg a kórházban volt, az Oberleutnantot számos magas rangú tiszt, köztük Zeitzler is meglátogatta. Sok családtag is meglátogatta, például a felesége, az édesanyja és a nagybátyja, Nikolaus Graf von Üxküll-Gyllenband. von Stauffenberg arról beszélt neki, hogy egyre inkább tudatosult benne, hogy megkegyelmezett neki egy bizonyos feladat teljesítése az életében. E küldetés miatt rendkívül erős volt a gyógyulni akaró akaratereje. Már július 3-án kiengedték a kórházból.

von Stauffenberg visszanyerte a látását a jobb szemére, és három megmaradt ujjával, ha nehezen is, de újra megtanult írni. Ettől kezdve bal szeme fölött fekete szemfedőt viselt, de később műszemet készíttetett. Az arcán is mély sebhelyek voltak, és a hallása is károsodott. Fogyatékossága ellenére von Stauffenberg nem tekintette magát fogyatékosnak. Némi gyakorlás után sikerült újra felöltöznie, csak a három ujjával és a fogaival. Alig tudta felidézni, hogy mit csinált mind a tíz ujjával, amikor még megvoltak, jegyezte meg tréfásan.

.