Hagyományosan ezt a jelenséget azzal magyarázták, hogy a gyermek lát egy képet, és arra emlékszik, hogy hol volt, nem pedig arra, hogy hol van. Más magyarázatok a tervezés, az elérés és a dolgok eldöntésének fejlődésével foglalkoznak. Vannak olyan behaviorista beszámolók is, amelyek a megerősítéssel magyarázzák a viselkedést. Ez a számítás azt állítja, hogy a játék “A” dobozba való elrejtésével kapcsolatos ismételt próbálkozások megerősítik ezt a konkrét viselkedést, így a gyermek továbbra is az “A” dobozhoz nyúl, mert a cselekvés már korábban is megerősítést kapott. Ez a számítás azonban nem magyarázza meg a viselkedésben 12 hónapos kor körül bekövetkező változást.
Smith és Thelen dinamikus rendszerszemléletű megközelítést alkalmazott az A-nem-B feladatra. Azt találták, hogy a tevékenység különböző összetevői (az emléknyom erőssége, a célpontok szalienciája, a várakozási idő, az állás) a “B”-próbában (ahol a tárgy nem “A”, hanem “B” helyen van elrejtve) kombinálódnak, így a gyermek vagy helyesen, vagy helytelenül keresi a játékot. Kísérletileg manipulálták a feladatot, hogy kiderítsék, sikerül-e a 10 hónapos csecsemőket (akik jellemzően az “A” helyen történő keresés perzeveratív hibáját követik el) úgy teljesíteni, mint a 12 hónapos csecsemők (akik jellemzően helyesen keresnek). A baba testhelyzetének megváltoztatása (ülve vagy állva) volt az egyik manipuláció, amellyel a 10 hónapos babákat helyes keresésre tudták rávenni. A “B” próbánál az ülés helyett csak az állás tette kevésbé hangsúlyossá a gyermek számára az “A” helyen való keresés korábbi tapasztalatát, aki ezután helyesen keresett. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a várakozási idő hossza a feladat egyik döntő eleme, amelyet az életkor befolyásol.