A részleges terhelés az alsó végtag traumás vagy rekonstrukciós műtétjét követő rehabilitáció általánosan elfogadott elve. Az alsó végtag törését elszenvedett 23 beteg és 11 egészséges önkéntes egyéni dinamikus terhelését hasonlítottuk össze a részleges teherbírás során egy adott 200 N-os terhelési szintig, dinamikus talpnyomásmérések segítségével. Minden csoportban túlzott dinamikus terhelést figyeltek meg a statikusan előre tesztelt 200 N-os szinthez képest. A maximális erőszintek a fiatal betegeknél 690 N-ig, az idős betegeknél pedig 580 N-ig haladták meg az előírt statikus terhelést. Az egészséges önkéntesek egyike sem volt képes a megadott 200 N terhelésen belül maradni. Az idős betegek csoportjában legalább 38 N-nal (119%) túllépték a beállított terhelési szintet. Összehasonlításképpen az idős betegek statisztikailag szignifikánsan nagyobb maximális erőt mutattak, mint a fiatal betegek az első két tesztnapon (p = 0,007 és 0,013). A 3. tesztnapon a maximális talajérintkezési erők átlagosan 71 N-nel voltak magasabbak, mint a fiatal betegek csoportjában. Az erőidőintegrálok (a talajra átadott impulzusok) elemzése ismét magasabb értékeket mutatott az idősebbeknél, mint a fiatal betegeknél. A különbségek statisztikailag szignifikánsak voltak az első két tesztnapon (p = 0,006 és 0,037).
Ez a vizsgálat arra utal, hogy a klinikai gyakorlatban nem érvényes a műtét utáni részleges terhelés hagyományos koncepciója, amely 200 N-ről indul és a terhelés szintjét fokozatosan növeli a teljes terhelésig.