A szülők pótolhatatlan szerepet játszanak gyermekeik életében. Bár egyes gyermekek idejük nagy részét gyermekgondozásban tölthetik, hajlamosak bálványozni szüleiket, mivel ők maradnak a legbefolyásosabb felnőttek az életükben . Ezt a kapcsolatot az teszi nagyon különlegessé, hogy a gyermek a szüleit nem felcserélhetőnek látja más személyekkel. A gyermeket talán nem érdeklik olyan triviális dolgok, mint a hajvágás vagy az, hogy milyen babát vegyen a játékboltban, de az nagyon is érdekli őket, hogy ki az ő komfortzónájuk, ki osztja meg velük életük különleges pillanatait, és ki tartja őket, amikor rosszul érzik magukat és kényelmetlenül érzik magukat. Mondanom sem kell, hogy a saját családjukkal kialakított kapcsolat nagymértékben befolyásolja őket egész életük során, és számos tanulmány kimutatta, hogy a szülői szerepvállalás nagy előnyökkel járhat a gyermek számára, számos szinten hatással van rájuk, beleértve az egészséget és a fejlődést, a tanulmányi előrehaladást és az esetleges életválasztást.
A gyermek-szülő kapcsolat azonban jelentősen változik az élet során. Az élet korai éveiben a szülők ott vannak gyermekeik számára, hogy ápolják, támogassák és irányítsák őket és fejlődésüket. Ahogy a gyermekkorból a serdülőkorba és végül a felnőttkorba lépünk, e kapcsolat jellege szükségszerűen megváltozik: a szülő és a gyermek közötti függőségi viszonyból többé-kevésbé egyenrangú alapokra épülő, mindkét fél által nyújtott kölcsönös támogatásra épülő kapcsolattá alakul át. Mindazonáltal a szülők továbbra is meglehetősen szoros kapcsolatot tartanak fenn gyermekeikkel, és továbbra is részt vesznek az életükben az általuk nyújtott támogatás és tanácsadás révén, amit a fiatalok többsége hajlamos értékelni. Sőt, a közhiedelemmel ellentétben, a szülők jelenlétét gyermekeik életében maguk a gyerekek is még mindig nagyon nagyra értékelik.
Figyelembe véve a szülők hihetetlenül fontos szerepét gyermekeik életében, mint a támogató rendszer, a mentorok és útmutatók, valamint a gondoskodók, milyen következményei vannak annak, ha valaki fiatal korában elveszíti a szülőt? Hogyan dolgozza fel a gyermek ezt a veszteséget, és hogyan hat ez a jelenlegi és jövőbeli életére?
A szülő elvesztése az emberiség számára a legközelebbi egyetemes érzelmi élmény. Az esemény okozta trauma azonban hajlamos kihatni az emberek további életére is. Még ötletszerű körülmények között is számos tanulmány kimutatta, hogy a szülő elvesztése pszichológiailag és biológiailag is megváltoztatja a felnőttet. Nehezebb körülmények között ezek a változások kórossá válhatnak. A szülő halálát átélt emberek gyakran beszélnek a sokk, a düh, a szomorúság, a zsibbadtság és a tagadás érzéseiről. Ezek az érzések a gyermekekben maradnak, és különböző mértékben még sokáig fennmaradhatnak a szülő elvesztése után is. A gyász különböző szakaszai követik a veszteséget, és az emberek ezeket különbözőképpen élhetik meg, nem meghatározott sorrendben. Egyesek “ködről” is beszélnek, amely mintha elhomályosítaná a látásukat és a gondolkodásukat, olyan ködről, amely hónapokig nem szűnik meg, és ez a tartós gyász különböző kognitív, szociális, kulturális, sőt spirituális hatásokkal jár az emberre.
A 3 éves vagy annál fiatalabb gyermekek énérzete nagymértékben függ mások jelenlététől, biztonságérzetük és biztonságérzetük pedig attól függ, hogy van-e valaki, aki gondoskodik róluk vagy sem. Konkrét személyekre van szükségük, akik szeretik őket és fenntartják a jólétérzetüket. Szükségük van arra, hogy a pillanatban jól érezzék magukat ellátva. Nem tudnak reflektálni saját viselkedésükre a pillanaton túl, és nem tudnak különbséget tenni a különböző érzéseik között. Ráadásul az óvodáskorú gyermekek nem tudják megérteni, hogy a halál nem önkéntes cselekedet. Így nehezen értik meg, hogy a szülők távollétének semmi köze hozzájuk. Idővel azonban kezdik felismerni, hogy a szülőjük nem jön vissza, és inkább arra koncentrálnak, hogy gondoskodjanak róluk, és ne hagyják őket egyedül.
4 éves korukban azonban a gyerekek kezdenek türelmesebbek lenni, és felismerik saját viselkedésüket és felfogásukat. Mégis, még mindig nincsenek tudatában annak, hogy ezeket az impulzusokat irányítani tudják. Ebben a korban már sokkal világosabban látják, hogy ki halt meg, és hogy milyen veszteséget éreznek az életükben, emellett azt is, hogy a halott szülő milyen szerepet játszott az életükben, például mit tett értük és velük. Ebben az életkorban a gyerekek azzal is tisztában vannak, hogy a halál általában szomorúsággal jár, és kezdenek különbséget tenni a belső és a külső érzések között. Emellett elkezdenek kérdéseket feltenni arról, hogy mi történt a szülőjükkel, és mi okozta a halálát. Még mindig másokra összpontosítanak, hogy gondoskodjanak róluk, hogy keretet adjanak a világuknak, és hogy visszajelzést adjanak arról, hogy kik ők.
Mire van azonban szükségük a gyerekeknek pontosan? A gyerekeknek szükségük van arra, hogy hallják a “halott” szót, és finoman közöljék velük, hogy a szülőjük nem jön vissza, még akkor sem, ha teljesen érthető, miért szeretnék, hogy ez megtörténjen. A gyerek megérti, hogy ez nem a szülő döntése volt, és a megnyugtatásra nagy szükség van. A túlélő szülőnek az ölelésre kell koncentrálnia, tiszteletben kell tartania gyermeke kívánságát, hogy ne hagyják egyedül, gyermeke igényét, hogy tudja, mikor ment el, és hogyan lehet megtalálni, ha egy időre elmegy. A későbbi felnőttkorban a szülő(ke)t elvesztett embereknél súlyosabb mentális és fizikai egészségügyi problémák jelentkezhetnek. A gyásztanácsadók észrevették, hogy a hosszú távú gyász megviseli az egyén házasságát. Sőt, némileg freudi kapcsolatot feltételeznek a szülő elvesztése és a házastárs megcsalása között. “Sok félrelépést a szülő elvesztése miatti feldolgozatlan gyász megnyilvánulásának látok. A felnőtt gyermek a hitetlenség állapotában marad, és sokféleképpen elutasítja a valóságot, hogy táplálja azt a téveszmét, hogy a szülő még mindig él. A gyászoló gyermeknek új kötődési figurára van szüksége, ez a psziché, amely megpróbálja összeegyeztetni a tagadást és a gyászt. Tehát ahelyett, hogy azt mondaná: “meghalt az anyám”, a gyászoló gyermek azt mondhatja: “amíg a mama távol van, addig valaki mással fogok játszani, mint a házastársammal” – mondja Elisabeth Goldberg, amerikai gyásztanácsadó.
Tanulmányok kimutatták, hogy a szülő elvesztése a hosszú távú érzelmi és mentális egészségügyi problémák, köztük a depresszió, a szorongás és a szerhasználat fokozott kockázatát okozhatja . Az Amerikai Pszichológiai Társaság mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (DSMMD) egészségesnek tartja, ha a felnőttek a szülő elvesztését követő évben egymásnak ellentmondó érzelmek sorozatát élik át. Ezek az érzelmek lehetnek szomorúság, harag, düh, düh, szorongás, zsibbadtság, üresség, bűntudat, bűntudat és megbánás. Emellett teljesen normális, hogy az ember nem hajlandó találkozni a barátaival, és nem megy el velük szórakozni. Ez tovább súlyosbodhat, ha az illető nem kap elegendő támogatást a gyász időszakában. Különösen igaz ez a fiatalokra is, akiknek a szüleik elvesztése után stabil és következetes pótszülőségre van szükségük. Tény, hogy körülbelül minden 20. 15 éves vagy annál fiatalabb gyermek elszenvedte az egyik vagy mindkét szülő elvesztését, ami végül mentális egészségügyi problémák kialakulásához vezetett. Egy másik tényező, amely nagymértékben befolyásolhatja a mentális egészségügyi problémák kialakulását, az, hogy az illető mennyire állt közel az elhunythoz, és hogy a veszteség mennyire változtatta meg az illető életét.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy azok az emberek, akik nem álltak túl közel a szülőjükhöz, nem éreznek gyászt, miután elhunytak; a veszteségüket nagyon is lehet, hogy mély szinten még mindig érzik. A szülő elvesztésének a gyermekekre gyakorolt hosszú távú hatásairól szóló adatok azt mutatják, hogy a családtag elvesztése miatti gyász mind a fizikai, mind a mentális egészségre hatással lehet, a férfiak nagyobb valószínűséggel számolnak be fizikai egészségügyi problémákról. Az adatok azt is mutatják, hogy a személy neme befolyásolhatja, hogy milyen hatással van rá a szülő halála: az apjukat elvesztő férfiak intenzívebben élik meg a gyászt, mint a nők, míg a nőket mélyebben érinti az édesanyjuk elvesztése, mint a férfiakat.
Abban az esetben, ha a szülő halála krónikus, gyógyíthatatlan betegség miatt várható volt, a gyermekek sokkal jobban meg tudnak birkózni a veszteséggel; ha azonban a halál hirtelen következik be, a felnőtt gyermekek hosszabb ideig a veszteség tagadásának és dühének fázisában maradhatnak, ami ahhoz vezethet, hogy major depressziós zavarral vagy akár poszttraumás stressz zavarral diagnosztizálják őket. Tanulmányok szerint a gyász feldolgozásában a hátsó cinguláris kéreg, a frontális kéreg és a kisagy agyi régiók játszanak szerepet. Ezek a régiók részt vesznek az emlékek előhívásában és a múlton való elmerengésben – de a neuroanatómia kegyetlen fordulataként az alvás és az étvágy szabályozásában is szerepet játszanak. A fiziológiai változások közé tartozhat a fejfájás, a gyomorfájás, a szédülés, a túl sok/kevés alvás, a túlevés vagy az étvágytalanság.
A szülőknek kiemelkedő szerepük van a gyermekeik életében. Ők a gyermekük első számú rajongói, a támogató rendszerük, és olyan szeretetet és gondoskodást nyújtanak nekik, amit máshonnan nem kaphatnak meg. Ami a gyermekkorban függőségi viszonyként kezdődik, az a gyermekek és a szülők közötti egyenlő támogatás és kölcsönös megértés kapcsolatává alakul át. A közhiedelemmel ellentétben a legtöbb gyermek nagyra értékeli szülei jelenlétét az életében, és egész életük során nagyra értékelik szüleik támogatását és útmutatását. Az egyik szülő (vagy néha mindkettő) halála azonban nagymértékben pusztító hatással lehet a gyermek lelki és fizikai egészségére, akár gyermekkorban, akár felnőttkorban.
Mint egyetemes tapasztalat, a szeretett személy elvesztése az egyik legnagyobb traumát jelentheti az ember életében. A szülőjét elvesztő gyermek először tagadást élhet át, ami általában a gyász és a frusztráció érzésével párosul. Bár még nem tudják teljesen felfogni a halált, a gyermekek tisztában vannak a szüleik hiányával, és a szülői alak és a szeretet iránti igényüket ki kell elégíteni. Ahogy idősebbek lesznek, kezdik felfogni a valóságot, és elfogadják a tényt, hogy a szülőjük nem tér vissza. Ebben a szakaszban kezdik megkülönböztetni az érzéseiket, és jobban megértik, mi történik körülöttük. Felnőttként a hosszú távú gyász pszichésen és fizikailag is hatással van rájuk, és az olyan betegségek, mint a depresszió, a szorongás és az immunrendszeri betegségek nagymértékben előfordulhatnak. Sőt, súlyosabb családi problémák is jelentkezhetnek a magánéletükben, hiszen a gyász akár a házasságra és a magánéletre is kihathat.
Hogy megértsük, hogyan reagálnak a gyerekek a szülő halálára, fontos több tényezőt is figyelembe venni. Amikor a gyermekek életében a gyászt vizsgáljuk, a leggyakoribb szempont, amit általában vizsgálni szoktunk, hogy mennyire értik meg a szülőjük halálát. Ahogy idősebbek lesznek és elérik a serdülőkort, kezdik megérteni, hogy a halál egyetemes – azaz mindenki meg fog halni. További figyelembe veendő szempont az is, hogy a gyermek hogyan éli meg a veszteséget, ami nagyban összefügg azzal, hogy hogyan élte meg a szülőjét és a vele való kapcsolatát, valamint azzal, hogy milyen szerepet játszott az életében.”
Committee for the Study of Health Consequences of the Stress of the Bereavement of Bereavement, Institute of Medicine (U.S.) Staff, & National Academy of Sciences. (1984). Gyászolás: Reakciók, következmények és gondozás. Washington, D.C.: National Academies Press
Krisch, J.A. (2018). A szülő halála még a felnőtt gyermekekre is hatással van pszichésen és fizikailag. Fatherly. Retrieved online on December 2, 2018, from https://www.fatherly.com/health-science/parent-death-psychological-physical-effects/
Noveck, J., & Tompson, T. (2007). A létfontosságú szülő-gyermek kapcsolat. Szülői jogok. Retrieved online on December 2, 2018, from https://parentalrights.org/why_kids_need_parents/
Sack, D. (2017). Miért fáj annyira a szülő elvesztése, kortól függetlenül. Psychology Today. Retrieved online on December 2, 2018, from https://www.psychologytoday.com/intl/blog/where-science-meets-the-steps/201709/why-losing-parent-hurts-so-much-no-matter-your-age
Silverman, P.R. (2010). Mit veszítünk, ha meghal egy szülő? Psychology Today. Retrieved online on December 2, 2018, from https://www.psychologytoday.com/us/blog/raising-grieving-children/201008/what-is-lost-when-parent-dies
Vassallo, S., Smart, D., & Price-Robertson, R. (2009). A szülők szerepe fiatal felnőtt gyermekeik életében. Family Matters, (82), 8-14.
Vitelli, R. (2018). Amikor egy gyermek elveszíti a szülőjét. Psychology Today. Online letölthető: 2018. december 2., https://www.psychologytoday.com/intl/blog/media-spotlight/201802/when-child-loses-parent