A Gallup szervezet az évek során 189 országban huszonötmillió munkavállalót kérdezett meg. Legutóbbi felmérésük szerint azt találták, hogy a munkavállalók mindössze 13 százaléka érzi magát elkötelezettnek a munkája iránt. A túlnyomó többség – körülbelül 63 százalékunk – úgy jellemzi magát, hogy “nem elkötelezett”. A többiek azt mondják, hogy aktívan gyűlölik a munkájukat.”
Ez azt jelenti, hogy világszerte tízből nagyjából kilenc munkavállalóból kilenc inkább frusztrációt, mint beteljesülést lát a munkájában. Ahogy egy kommentátor megjegyezte: “A felnőttek kilencven százaléka ébren töltött életének felét olyan dolgokkal tölti, amelyeket inkább nem csinálna, olyan helyeken, ahol inkább nem lenne.”
A teremtési megbízásról kell beszélnünk. Ezt a Teremtés könyve 1. fejezetének 28. versében láthatjuk, ahol Isten megáldja Ádámot és Évát, és azt mondja: “Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden élőlényen, amely a földön mozog.”
Ez a teremtési megbízás: hogy legyünk termékenyek és sokasodjunk, hogy töltsük be, hajtsuk uralmunk alá és uralkodjunk a földön. Hasonlóképpen, az 1Mózes 2. fejezetének 15. versében azt olvassuk, hogy “az Úr Isten fogta az embert, és betette az Éden kertjébe, hogy megművelje és őrizze azt.”
Megjegyezzük itt, hogy Ádám számára a munka nem átok, hanem Isten áldása. Ádám munkája a kertben nagyon is része volt Isten szeplőtelen paradicsomának. Akkor miért van az, hogy sokan közülünk nem áldásként élik meg a munkát?
Nos, azért, ami az 1Mózes 3. fejezetében történt. Ádám és Éva elfordult Istentől, és emiatt attól kezdve a munka fájdalmas és nehéz lett.”
És mégis, még e katasztrófa után is azt mondja Isten Noénak: “Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet”. Isten tehát megismétli a bűnbeesés előtti teremtési megbízást.”
Nagyon könnyű elkezdeni úgy tekinteni a munkánkra, mint egy kevéssé szükséges rosszra, ahelyett, hogy Isten teremtési megbízásának szeretetét és tiszteletét látnánk benne. Úgy gondolhatunk a munkára, mint egy kényszerűségre, amit vonakodva végzünk, mert ki kell fizetnünk a számlákat. És bár igaz, hogy sokan közülünk nem végeznék a munkájukat, ha nem fizetnének érte, mégis, amikor azt mondjuk, hogy valaki csak a pénzért csinálja, nem bókolunk neki. Van egy olyan érzésünk, hogy a munka ennél több, és ennél többnek kellene lennie. Úgy tűnik, mélyen legbelül tudjuk, hogy emberi munkánk az, hogy gyümölcsözőek legyünk, hogy betöltsünk, leigázzunk és uralkodjunk – nem csak azért, hogy pénzt keressünk.”
Mit jelent tehát ez a teremtési megbízás a mindennapi életedre nézve? Azt jelenti, hogy minden munka – feltéve, hogy nem bűnös – olyan cselekedet, amely Istent tiszteli és dicsőíti. Ebben az értelemben nem létezik olyan munka, feladat vagy kötelesség, amely valóban evilági lenne.”
Pál apostol az Újszövetségben visszhangozza a teremtési megbízást, amikor ezt mondja: “Törekedjetek arra, hogy csendesen éljetek, és a saját dolgaitokkal törődjetek, és a kezetekkel dolgozzatok, ahogyan mi tanítottunk titeket, hogy a kívülállók előtt tisztességesen járjatok, és senkitől se függjetek.”
A reformáció előtt az volt a nézet, hogy csak a szerzetesek, apácák és papok tisztelik igazán Istent a munkájukkal; minden más “világi”. Még a házasságkötést és a gyermekvállalást is úgy tekintették, mint ami az igazán lelki élet útjában áll.”
De a teremtési megbízás, hogy legyetek termékenyek és sokasodjatok és dolgozzatok, az ellenkezőjét bizonyítja. Luther Márton írta: “A szerzetesek és papok munkái, bármilyen szentek és fáradságosak is legyenek, Isten előtt egy cseppet sem különböznek a mezei parasztmunkás vagy a házimunkát végző asszony munkáitól, hanem … minden munka Isten előtt egyedül a hit alapján mérhető.”
Luther még azt is mondta, hogy a gyermeke pelenkázását végző apa munkájára Isten minden angyalával együtt mosolyog. Ezek a “munkák” – mondta Luther – “valóban arany és nemes cselekedetek”, mert a bizalom és a szeretet kifejezései az Atya iránt, aki ezeket a dolgokat ránk bízta.
Tehát akár szonettet írunk, akár megzabolázunk egy rakoncátlan bokrot, akár prédikációt tartunk, akár az irodai számítógépen ülünk, akár pelenkát cserélünk – ha mindezt az Isten teremtési megbízatása iránti engedelmességünk kifejezéseként tesszük, akkor Luther kifejezésével élve, mindezeket a cselekedeteket “isteni jóváhagyás díszíti, mint a legdrágább arany és drágakő”.”
Most, vajon milyen különbséget jelentene ez az igazság a munkával való elégedettségünkben?