Hagyjuk a tudományra, hogy elvegye a szórakozást egy olyan kozmikusan tiszta dologtól, mint a szerelem.
A szerelem céljáról szóló elméletek a biológiailag gyakorlatiasaktól a biológiailag bonyolultig terjednek. Az antropológusok szerint segít a faj szaporodásának biztosításában; a kötődéselméleti szakemberek azt állítják, hogy a gyermekkori gondozóinkkal való kapcsolatunk mellékterméke. Most pedig a kutatók azt vizsgálják, hogy mi történik fiziológiailag a romantikus kapcsolat előrehaladtával.
Minél jobban megértjük, mondják, annál jobbak az esélyeink arra, hogy a szerelem tartós legyen, és hogy kihasználjuk a benne rejlő lehetőségeket érzelmi és fizikai jólétünk javítására.
Bármi is legyen az oka, nem lehet kétséges – még tudományos szempontból sem -, hogy a szerelem milyen erős érzéseket vált ki belőlünk.
Arthur Aron, a New York-i Stony Brook Egyetem szociálpszichológusa agyszkenneléseket végzett frissen szerelmes embereken, és megállapította, hogy az első varázslatos találkozás vagy a tökéletes első randi után egy olyan komplex rendszer aktiválódik az agyban, amely lényegében “ugyanaz, mint ami akkor történik, amikor valaki kokaint szed.”
Az egyik ilyen, 2005-ben közzétett vizsgálatban Aron 10 nőt és 7 férfit vett fel, akik az elmúlt egy és 17 hónap között szerelmesek voltak. Miután kitöltöttek egy rövid kérdőívet a kapcsolatról (a tételek között olyan állítások szerepeltek, mint például “Elolvadok, amikor mélyen a ____ szemébe nézek”), a résztvevőket MRI-készülékbe ültették, és semleges ismerősök képeivel megszakítva mutatták meg a szerelmük képeit. Amikor a résztvevők a partnerük képeit nézték, agyuk ventrális tegmentális területét, amely a jutalmazási és motivációs rendszernek ad otthont, elárasztotta a dopamin nevű kémiai anyag.
“A dopamin akkor szabadul fel, amikor valami kellemeset csinálunk”, például szexelünk, drogozunk vagy csokoládét eszünk, mondja Larry J. Young, az atlantai Emory Egyetem Yerkes Nemzeti Primate Kutatóközpontjának pszichiáter professzora. Az agy ezen részének aktiválódása felelős elsősorban az új párok néha bizarr viselkedéséért, amely a motivációhoz és a célok eléréséhez kapcsolódik: túlzott energia, alvásvesztés, euforikus érzések és esetenként szorongás és megszállottság, amikor elszakadnak szerelmük tárgyától.
Helen Fisher biológiai antropológus és a Miért pont ő? Why Her?” című könyvének szerzője, a megigézett fél abból a motivációból cselekszik, hogy “megnyerje az élet legnagyobb díját – egy párzási partnert egy életre.”
Kötődés
A dopaminhullám után a kutatások szerint két kulcsfontosságú hormon – az oxitocin és a vazopresszin – lép a képbe, amelyek a párokat érzelmi kötelék kialakítására ösztönzik.
Az oxitocin az emberekben olyan intim pillanatokban szabadul fel, mint a hosszan tartó szemkontaktus, az ölelés és a szex. Ez az a hormon is, amely miatt az anyák kötődnek csecsemőikhez. És miután bebizonyosodott, hogy a prérikutyáknál és legutóbb a mormotáknál is részt vesz a hosszú távú kötődésben, a kutatók feltételezik, hogy ugyanezt a szerepet játssza az embereknél is.
A vazopresszin – amely szintén a prérikutyáknál kapcsolódik a kötődéshez – hasonlóan kapcsolódik a férfiaknál is a kötődéshez. Egy 2008-as tanulmány kimutatta, hogy a vazopresszin receptor egy bizonyos genetikai variációja összefügg a házastársi hűtlenséggel és az elköteleződéstől való félelemmel.
Az új szerelemben felszabaduló összes vegyi anyag és hormon segít abban, hogy párosodjunk és elég sokáig együtt maradjunk ahhoz, hogy szaporodjunk vagy hosszú távú partnerséget alakítsunk ki. De ha ezek lecsillapodtak, mi történik?
Egészen a közelmúltig a kutatók azt feltételezték, hogy a legtöbb pár végül belenyugszik az úgynevezett társas szerelembe: olyan kapcsolatokba, amelyek intimebbek, elkötelezettebbek — és sokkal kevésbé izgalmasak.
Egy friss tanulmány azonban bebizonyította, hogy ez az elmélet (és a házassági sitcomok évei) tévesek. Bianca Acevedo, a UC Santa Barbara posztdoktori kutatója olyan párok agyi felvételeit vizsgálta, akik 20 év házasság után is őrülten szerelmesnek vallották magukat. Ő és kollégái azt találták, hogy ezeknél a szerencsés embereknél ugyanaz az idegi aktivitás volt megfigyelhető, mint az újonnan szerelmes pároknál, csak éppen szorongás és megszállottság nélkül.
Acevedo olyasmit is felfedezett, ami még őt is meglepte: Az előzetes felmérések alapján úgy tűnik, hogy ez a fajta tartós szerelem az Egyesült Államokban a házaspárok körülbelül 30%-ánál van jelen.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy azoknak, akik nem tartoznak pontosan ebbe a csoportba, be kellene dobniuk a törülközőt. A kutatók úgy vélik, hogy sokat tanulhatunk ezektől a boldog házaspároktól, ha csak hajlandóak vagyunk erre.
Kezdjük azzal, hogy számos kutatás bizonyítja, hogy az újszerű, izgalmas közös tevékenységek fokozzák a házastársi boldogságot. “Vegyetek el együtt egy olyan órát, amiről semmit sem tudtok” – javasolja Aron, aki több tanulmány társszerzője volt ezen a területen. “Nézzetek meg egy színdarabot, menjetek el egy új helyre, menjetek el egy lóversenyre”. Az ilyen tevékenységek során felszabaduló dopamin emlékeztetheti a párokat arra, milyen érzés volt szerelembe esni, vagy akár boldogsággal téveszthetjük össze az együttlét élményét.
A szerelem felső
Emellett, mondja Acevedo, legyünk figyelmesek a partnerünkkel.
“Tudjuk, hogy az olyan dolgok, mint a pozitívumok ünneplése fontos a kapcsolat jólétéhez, valamint az, hogy támogassuk, amikor szükség van ránk” – mondja. Az Acevedo vizsgálatában részt vevő párok a konfliktusokat is simán és gyorsan oldották meg, gyengédek voltak és nyíltan kommunikáltak a partnerükkel, és időt töltöttek önmaguk és a kapcsolatuk fejlesztésével is.
“És a szex!” – teszi hozzá. “A szex mindig jó.”
A párok közötti intim, szeretetteljes interakciók e típusai Acevedo szerint mind a kötőhormonokhoz kapcsolódnak. “Van kapcsolat a kapcsolatban való részvétel – különösen a szeretet, a kitárulkozás és az intimitás – és az oxitocin között”. Sőt, egy tanulmány szerint azok a párok, akiknek beadták a hormont, jobban tudtak nyugodtan közvetíteni a konfliktusokat és jobban bele tudtak érezni a partnerükbe.
Thomas Bradbury, a UCLA pszichológiaprofesszora és az egyetem Kapcsolati Intézetének társigazgatója azt mondja, hogy a jótékony kapcsolati változtatás nem olyan nehéz, mint amilyennek tűnik.
Az emberek – gyakran férfiak, mondja – “azt hiszik, hogy nehezebb, mint amilyen valójában”. Pedig az alapötlet egyszerű: meghallgatni és támogató módon reagálni. “Amikor a partnered azt mondja: “Vicces álmom volt az éjjel”, azt mondod: “Mesélj róla”” – mondja. Vagy ahelyett, hogy azt javasolnád a partnerednek, hogy mondjon fel a munkahelyén egy nehéz főnök miatt – teszi hozzá -, érezd át a küzdelmét. Ha valami olyan egyszerűt mond, mint: “Nehéz lehet, amikor a főnököd kritizál téged”, az sokat számíthat.”
Amilyen meghitt és meleg érzés a párkapcsolat, az előnyei még tovább terjednek. Az egészséges, boldog házasságokat már régóta összefüggésbe hozták az alacsonyabb halálozási rátával, a jobb immunrendszer működésével és újabban az alacsonyabb stresszel. Az elégedett pároknál, mondja Acevedo, az oxitocin és a vazopresszin bizonyítottan aktiválja az agy olyan részeit, amelyek a nyugalommal, sőt a fájdalom elfojtásával kapcsolatosak.
“Úgy értelmezzük ezeket az eredményeket – mondja -, hogy a párkapcsolati kötelékeink minősége hatással van az egészségünkre.”
A legtöbb kutatást a szerelem területén házas, heteroszexuális párokkal végezték. Acevedo azonban azt sugallja, hogy a hosszú ideje együtt élő, de nem házas párok is hasonló tapasztalatokkal rendelkezhetnek. “Ha együtt élnek, és majdnem olyanok, mint a házasság, akkor azt jósolnám, hogy nagyon hasonlóak a házas egyénekhez.”
Az agy kémiája talán nem a legtöbb embernek áll az első helyen, amikor új emberrel találkozik, vagy randevú estét tervez a hosszú távú partnerével. De a szikra életben tartása több mint szórakozás – életbevágóan fontos lehet. És még azok számára is, akik most nem szerelmesek, a tudás hasznosnak bizonyulhat a jövőben. Elvégre, mondja Aron, ” mindenki szerelmes lesz.”