A klasszikus építészetben az abakusz alakja és peremprofilja a különböző klasszikus rendekben eltérő. A görög dór rendben az abakusz egy egyszerű, négyzet alakú, díszlécek nélküli, echinuson nyugvó tábla. A római és a reneszánsz dór rendben az abakuszt díszléc koronázza (úgynevezett “koronázási díszléc”). A toszkán és a római dór tőkében egy boltozaton nyugodhat.
Az archaikus görög ión rendben az abakusz a tőke nagyobb szélessége miatt téglalap alaprajzú, és egy faragott ovolo díszlécből áll. A későbbi példákon a tábla vékonyabb, és az abakusz négyzet alakú marad, kivéve, ahol szögletes voluták vannak, ahol a tábla enyhén ívelt. A római és reneszánsz ión tőkékben az abakusz négyzet alakú, a tetején szögletes voluták fölött ívelt élű ogee díszléccel.
A görög korinthoszi rend szögletes tőkéjén az abakuszt formázzák, oldalai homorúak, szögei pedig ferdék (kivéve egy-két kivételes görög tőkénél, ahol éles szöget zárnak be); a szomszédos oldalak volutái az abakusz minden sarka alatt találkoznak és átlósan kiállnak. Ugyanezt a formát veszik át a római és reneszánsz korinthoszi és kompozit tőkék, néhány esetben a faragott ovolo díszléccel, filétával és cavettóval
A román építészetben az abakusz nehezebb, általában formázott és díszített táblaként maradt fenn. Gyakran négyzet alakú, az alsó széle szétterpesztett és formázott vagy faragott, és ugyanez maradt meg Franciaországban a középkorban is. A korai angol munkákban egy kör alakú, mélyen formázott abakuszt vezettek be, amely a 14. és 15. században nyolcszögletűvé alakult át.
A gótikus építészetben az abakusz formázott formái változóak, például négyzet, kör vagy akár nyolcszögletű, lehet akár lapos korong vagy dob is. A gótikus abakusz formáját gyakran befolyásolja az oszlopból kiugró boltozat alakja, ilyenkor imposztblokknak nevezik.