A rákos betegek kezelésének személyre szabott terápiája gyorsan közeledik, és a közeljövőben elérhető cél. Jelentős számú új célpontot fejlesztettek ki terápiás szerré. Az új terápiák daganatellenes aktivitása jelentős változékonyságot mutat az egyedi heterogenitás és biológia miatt, amely mind a limfóma altípusok között, mind a limfóma altípusokon belül fennáll. A diffúz nagy B-sejtes limfóma (DLBCL) a non-Hodgkin limfóma (NHL) leggyakoribb altípusa. A betegek körülbelül 40%-ánál a betegség refrakter vagy a kezdeti választ követően kiújuló betegség alakul ki, és a kiújult DLBCL-ben szenvedő betegek többsége elpusztul a betegségben. A DLBCL-nek két fő, biológiailag elkülönülő molekuláris altípusa van: a csíraközpontos B-sejtes (GCB) és az aktivált B-sejtes (ABC). Az ABC DLBCL lényegesen rosszabb kimenetelű, ha standard kemoimmunterápiával kezelik. A GCB és az ABC altípusokon kívül a double-hit limfómák (a betegek kb. 5-10%-a) és a dupla-expresszoros limfómák, amelyek túlexpresszálják a MYC és a BCL2 fehérjét, agresszív DLBCL-ek, és szintén rossz prognózissal járnak. A double-hit limfómák egyidejűleg a MYC és a BCL2 (vagy ritkábban a BCL6) kromoszómális átrendeződését mutatják. A molekuláris jellemzési technikák fejlődése és a DLBCL specifikus altípusait célzó új szerek kifejlesztése megalapozta a DLBCL molekuláris altípuson alapuló személyre szabott terápiáját. Számos korai klinikai vizsgálatot végeztek, amelyek az új célzott szerek és a standard kemoterápia (R-CHOP) kombinációit értékelték, és biztató hatékonysággal bizonyították e megközelítés megvalósíthatóságát. Így a DLBCL molekuláris osztályozása nemcsak a prognosztika szempontjából fontos, hanem a DLBCL terápiájának személyre szabása szempontjából is a középpontba kerül.