A számítástechnikában az absztrakciós réteg vagy absztrakciós szint egy alrendszer működési részleteinek elrejtése, amely lehetővé teszi a problémák elkülönítését az interoperabilitás és a platformfüggetlenség megkönnyítése érdekében. Az absztrakciós rétegeket használó szoftvermodellekre példa a hálózati protokollok OSI-modellje, az OpenGL és más grafikus könyvtárak.
A számítástechnikában az absztrakciós réteg egy fogalmi modell vagy algoritmus általánosítása, távol bármely konkrét megvalósítástól. Ezek az általánosítások olyan széleskörű hasonlóságokból erednek, amelyeket legjobban a különböző konkrét megvalósításokban jelen lévő hasonlóságokat kifejező modellekkel lehet kapszulázni. A jó absztrakciós réteg által biztosított egyszerűsítés lehetővé teszi a könnyű újrafelhasználást azáltal, hogy egy hasznos koncepciót vagy tervezési mintát úgy desztillál, hogy gyorsan felismerhetők legyenek azok a helyzetek, ahol pontosan alkalmazható.
Egy réteg akkor tekinthető egy másik felett állónak, ha attól függ. Minden réteg létezhet a felette lévő rétegek nélkül, és működéséhez szüksége van az alatta lévő rétegekre. Gyakran az absztrakciós rétegek absztrakciós szintek hierarchiájává állíthatóak össze. Az OSI-modell hét absztrakciós réteget tartalmaz. A modell minden egyes rétege a digitális kommunikáció igényeinek egy-egy más részét foglalja magába és kezeli, ezáltal csökkentve a kapcsolódó műszaki megoldások bonyolultságát.
David Wheeler híres aforizmája a következő: “A számítástechnikában minden probléma megoldható az indirekció egy másik szintjével”. Ezt gyakran szándékosan rosszul idézik úgy, hogy az “indirekciót” az “absztrakcióval” helyettesítik. Néha tévesen Butler Lampsonnak is tulajdonítják. Kevlin Henney következménye erre a következő: “…kivéve a túl sok indirekciós szint problémáját.”