A tokfélék magányosan vagy kis csoportokban élő anadrom fajok. Tavasszal ívásra felfelé vándorolnak a folyón. A tokhalak általában a tengerpartok, part menti és torkolati területek sekély vizében, a tenger puha fenekén élnek, és akár 49 m (160 láb) mélységig is le tudnak élni. A kifejlett egyedek a tengeren vándorolnak, és hosszú vándorlásokat tesznek a part menti területek felé, míg a fiatal egyedek két és öt éves koruk között édes- vagy brakkvízben maradnak. Sok lárva és ivadék azonban elkezd vándorolni, és kis távolságokat tesz meg az ívóhelyétől.
VándorlásSzerkesztés
A tokfélék ívás céljából felfelé vándorolnak a folyón. A Mexikói-öbölből származó tokhalak tavasszal természetes módon ívási vándorlást mutatnak. A legnagyobb egyedszámot márciusban és áprilisban figyelték meg, amikor a halak a floridai Suwannee folyóba vándorolnak. A tokfélék tizenkét napig vándorolnak lefelé a folyón, és az első hat napban érik el a csúcspontjukat. Az atlanti tokhalaknak csak rövid távolságot kell megtenniük ahhoz, hogy elérjék a nevelőterületeket. A korai tokhalvándorok általában éjszakai, míg a későbbi vándorok nappali életmódot folytatnak. A nyári hónapokban a tokhalak a folyók lokalizált fenékterületein maradnak. Késő ősszel a tokhalak kivándorolnak az ívó folyókból a Mexikói-öbölbe.
A tokhal valamennyi populációja és alfaja esetében kora tavasszal ívási vándorlás történik az édesvízbe, ősszel pedig a sós vízbe. Az időzítés és a tokfélék szokatlan vándorlási viselkedése az időbeli vízhőmérséklet-változások következménye. Tanulmányok azt is kimutatták, hogy a Mexikói-öbölben és a floridai Suwannee folyóban élő tokhalak között a halak testsúlyuk 20%-át gyarapították, amíg a Mexikói-öbölben voltak, és testsúlyuk 12%-át veszítették el a folyóban töltött idő alatt.
IkrázásSzerkesztés
Az ikrák, embriók és lárvák maximális túlélési szintje 15 és 20 °C (59 és 68 °F) között van. Vizsgálatok szerint 25 °C (77 °F) vagy annál magasabb hőmérsékleten magas az elhullás. Az íváshoz a vízhőmérsékletnek 17 °C felett kell lennie. Az ívás általában kilenc és huszonhárom nap között tart, de ezen túl is folytatódhat, amíg a vízhőmérséklet 22 °C (72 °F) alatt marad.
A szabad tokhalembriók (a tokhalak első intervalluma a kikelés után) a sziklák alá bújnak és nem vándorolnak. Az édesvízi ívási területeken találhatók. A lárvák és néhány ivadék kb. öt hónapig lassan vándorolni kezd lefelé a folyón. Ez a halak széles körű szétszóródásához vezet. Jellemzően a folyó teljes édesvízi szakasza a tényleges ívóhelytől lefelé annyira tele van lárva-ivadék egyedekkel, hogy azt nevelőhelynek tekintik.
A tokhalpopulációk évről évre ugyanazokat az ívó zátonyokat használják. Az ívóhelyeket meghatározó élőhelyi tényezők közé tartozik a kavicsos aljzat jelenléte, az örvényességi mezők jelenléte, az enyhén bázikus pH és a kalciumion-tartalom tartománya. Az ikrák általában kis területen rakódnak le, és nagyon kevéssé szóródnak szét. A halak csak a lárvák és az ivadékok vándorlásának megkezdéséig szóródnak szét széles körben.
TestszínSzerkesztés
Egyes bizonyítékok szerint a fejlődési testszín összefügg a vándorlási stílussal. A szabad embriók világosak és nem vándorlóak, míg a vándorló lárvák és felnőttek sötétek. Ez számos Acipenser-faj között konzisztensnek bizonyult. Ennek oka nem világos, de lehet, hogy adaptív a vándorlási viselkedéshez és az álcázáshoz.
TáplálkozásSzerkesztés
A tokfélék elsődleges tápláléka az édesvízi területeken tartózkodva a lágy testű gyűrűsférgek, ízeltlábúak, vízi rovarok és gömbölyű puhatestűek. A torkolatokból a tengerbe vándorolt kifejlett egyedek általában epibentikus és hiperbentikus amfipodákkal, fűgarnélákkal, izopodákkal és férgekkel táplálkoznak. A legtöbb kifejlett tokhal detritusszal és biofilmmel is táplálkozik. A tokhalak leginkább arról ismertek, hogy rákfélékkel, férgekkel és puhatestűekkel táplálkoznak.
A lárvafiatalok táplálkozása a fenéken, a benthosz táplálkozása volt. A fenékzónában azonban kevés a táplálék, ezért sokan alkalmazkodnak a sodrótáplálkozáshoz, amelyben a vízoszlopban tartópozíciót foglalnak el, és várják a táplálékot. A tokhalaknak dominanciahierarchiájuk lehet, amelyben a nagytestű halak dominálnak, amikor a korlátozott táplálékszerző helyért versengenek.