A hagyomány szerint a város eredete Xiphoniára, egy titokzatos, mára teljesen eltűnt görög városra vezethető vissza. A római korban létezett egy másik görög város, Akis, amely részt vett a pun háborúkban. Ovidius Metamorfózisaiban nagy szerelem szövődik Ā́cis, az Ā́cis folyó szelleme és Galatea, a tengeri nimfa között. A mitológia szerint Ā́cis halála után Galatea könnyeiből született az Ā́cis folyó, a Fiume di Jaci, amely Acireale (az ókori Akis vagy Acium) mellett folyik. A rómaiak Aciumnak nevezték a várost, és a Catana és Tauromenium közötti főúton feküdt. A rómaiak az itt található termálforrásokat használták.
A középkorban a város a vár körül terjeszkedett (ma Aci Castello része), a bizánciak alatt Jachium, az arabok alatt Al-Yāj (الياج), később Aquilia néven ismerték. 1169-ben egy hatalmas földrengés szétszórta a szárazföld lakosságát, amely Aci számos kerülete között oszlott meg. A 14. század végén északabbra egy másik Aquiliát alapítottak, megteremtve a mai város magját. A középkori Aquilia Nova (“Új Aquilia”) egyetlen maradványa a Szent Antal-templom (olaszul “chiesa di Sant’Antonino di Padova”) gótikus-lombard stílusú portálja.
A 16. században V. Károly császár felszabadította a várost a feudális kötelékek alól, és koronakommunát hozott létre. A 16. század végén a városnak 6000-7000 lakosa volt. A legrégebbi dokumentum, amely Acireale karneválját említi, 1594-ből származik. A város kereskedelmi központként bővítette szerepét (jogot kapott a szabadpiac vagy Fiera Franca megrendezésére), és számos új építményt kapott.
Acireale-t 1693-ban majdnem elpusztította egy földrengés, ami jelentősen megállította gazdasági növekedését. Az Ezrek expedíciója (1861) során, amely felszabadította Szicíliát a Nápolyi Királyságtól, Acireale volt az első város, amely fellázadt a Bourbonok ellen. 1941-ben a szövetségesek bombázták a várost, ami számos civil áldozatot követelt.