A jövedelemadóról szóló 1961. évi törvény 226. szakaszának (3) bekezdése felhatalmazza az adóellenőrzést végző tisztviselőt (AO) vagy az adóbehajtási tisztviselőt, hogy utasítsa azt a személyt, akitől a késedelembe esett adófizetőnek pénz jár, hogy ezt az összeget közvetlenül az adóhivatalnak fizesse meg. Ehhez írásbeli felszólítást kell kiadni annak a személynek, akitől az adóalany tartozását be kell hajtani. A felszólítás alapvető kritériuma, hogy a felszólítás kézbesítésének időpontjában a címzett személynek fennálló fizetési kötelezettsége legyen az adózó felé (P K Trading kontra I.T.O. (78 I.T.R. 427)), bár a kötelezettséget egy későbbi időpontban ki lehet váltani (azaz az összeg az adózónak fizetendővé válhat). A felszólítás azonban nem alkalmazható olyan kötelezettségre, amely a felszólítás kézbesítésének időpontjában egyáltalán nem áll fenn (Buddha kontra I.T.O. (52 I.T.R. 321)), sem pedig elévült tartozásra (Rajakumari kontra T.R.C.). (116 I.T.R. 306)).
Az ezen alszakasz szerinti értesítés nem adható ki a Bíróság előzetes engedélye nélkül a Bíróság által a társaság felszámolására kijelölt hivatalos felszámolónak (State v. Topno (36 I.T.R. 135)). A 226. szakasz (3) bekezdése nem alkalmazható hitelbefagyasztásként egy bankban vezetett, fel nem használt folyószámlahitel-számla esetében (Adam v. I.T.O. (33 I.T.R. 26)), vagy a törvényes hatóságtól az adóalanynak járó olyan támogatás felhasználására, amelyet a hatóság jogszerűen adhat, és amelyet az adóalany csak bizonyos meghatározott célokra köteles felhasználni (Coal Products v. I.T.O. (85 I.T.R. 26)). 347)).
Ha az a személy, akinek felszólítást küldenek, és aki nem tagadja kötelezettségét az adóalannyal szemben, nem teljesíti a felszólítás szerinti fizetést, akkor késedelmes adóalanynak minősül, és behajtási eljárás indítható ellene az összeg behajtására, mintha az egy tőle esedékes adóhátralék lenne (Lakshmi Comm Bank v. Dharam Singh (94 I.T.R. 416)). Ha a személy az értesítést figyelmen kívül hagyva teljesíti a kifizetést az adóalanynak, akkor személyesen felel az adóalanynak teljesített kifizetés mértékéig vagy az adó vagy más, az adóalanytól esedékes összeg mértékéig, attól függően, hogy melyik a kisebb.
Ha azonban kiderül, hogy a nyilatkozata bármely lényeges részletében hamis volt, akkor személyesen felel a Minisztériummal szemben az adóalannyal szembeni saját felelősségének mértékéig vagy az adóalanynak a törvény alapján járó bármely összegért való felelőssége mértékéig, attól függően, hogy melyik a kisebb (Southern Textiles v. I.T.O. (83 I.T.R. 790)).
A nyilatkozat hamis voltának bizonyítása az AO-t vagy a TRO-t terheli; köteles kvázi bírósági vizsgálatot lefolytatni, az érintett személynek minden olyan releváns anyagot közölve, amelyre támaszkodni kíván, és kvázi bírósági döntést hozni (Beharilal v. I.T.O. (131 I.T.R. 129 (SC)). Az ilyen hamis nyilatkozatot tevő személy a 277. szakasz alapján büntetőeljárás alá vonható. A Raj Breweries Ltd. kontra India kormánya ((2003) 128 Taxman 501) ügyben a tényállás az volt, hogy a kérelmezők olyan társaságok voltak, amelyekben egy SW társaság domináns részesedéssel rendelkezett. A kérelmezők szeszes italt szállítottak az alperesnek, a Védelmi Minisztérium kantinraktárakkal foglalkozó részlegének. A kérelmezőkkel szemben a jövedelemadóval kapcsolatban egy összeg volt kifizetetlen, és ennek behajtása érdekében a TRO a 226. szakasz (3) bekezdése alapján felszólította az alperest, hogy állítsa le a kérelmezőknek járó kifizetést.
A kérelmezők panasza az volt, hogy a felszólítás alapján az alperes nem teljesített semmilyen kifizetést a kérelmezettnek már teljesített szállításokért. Azt állították, hogy az ő jövedelmük független az SW jövedelmétől, és ezért, ha az SW az AO által megállapított bármely összeggel késedelembe esett, a behajtást nem lehetett volna átutalni és velük szemben végrehajtani.
Az alperes ezzel szemben azt állította, hogy a szeszes italok szállítására vonatkozó teljes szerződéses kapcsolat a védelmi minisztérium és az SW társaság között állt fenn. Az összes szükséges dokumentumot az SW vállalat írta alá az alperessel. A jelenlegi kérelmezők által végzett összes szállítás az SW társaság nevében történt.
A Bombay High Court megállapította, hogy a 226. szakasz (3) bekezdésének vi. pontja lehetővé teszi, hogy az a személy, akinek értesítést küldenek, kifogást emeljen, és e kifogások előterjesztését követően a vii. pont arról is rendelkezik, hogy ezt követően az értesítés visszavonható. Kétségtelen, hogy a szakasz előírja, hogy ezeket a kifogásokat az a személy emelheti, akinek az értesítést megküldték. A jelen esetben az 1. számú alperes, akinek az értesítést megküldték, úgy döntött, hogy betartja azt, és nem emel kifogást.
Mégis a kérelmezők voltak az érintettek, és ezért a rendelkezés úgy értelmezhető, hogy lehetővé teszi az ilyen szenvedők számára, hogy kifogást emeljenek az AO előtt. Valójában a petíció benyújtói azt állították, hogy még ha a túlnyomó részesedésük SW által volt is (kivéve két társaság esetében), a jövedelemadóra önállóan lettek megállapítva, és a kifogásolt értesítések alapján lefoglalt összegek az ő jövedelmük voltak. Ezzel szemben az AO elegendő anyagot terjesztett a Legfelsőbb Bíróság elé ahhoz, hogy legalább prima facie meggyőződjön arról, hogy a teljes vitatott jövedelem a Canteen Stores Department és az SW közötti szerződéses kapcsolatból származik, és hogy az az SW jövedelme. Miután a Bíróság meggyőződött arról, hogy az AO előtt elegendő anyag állt rendelkezésre intézkedésének igazolásához, úgy ítélte meg, hogy végzése érvényes.
A Legfelsőbb Bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy az adóbehajtási tisztviselő teljes mértékben indokolt volt, amikor a 226. szakasz (3) bekezdése szerinti hatáskörére hivatkozva felszólítást adott ki az Indiai Kormány Canteen Stores Departmentjének.