Az AAIW kialakulása nagyon egyszerűen az Ekman-transzport folyamatával és a víztömegek divergenciájával és konvergenciájával magyarázható. Az Antarktisz feletti szeleket sarki keleti szélnek nevezik, ahol a szelek keletről nyugatra fújnak. Ez az Antarktisz partjainak közelében az óramutató járásával ellentétes irányú felszíni áramlatot hoz létre, amelyet Antarktisz parti áramlatának nevezünk. Az Ekman-transzport hatására a víz a déli féltekén a felszíni mozgástól balra tolódik. Így ez a nyugati irányú parti áramlás az Antarktiszon az Antarktisz felé tolja a vizet.
Az Antarktisz parti áramlástól északra ugyanakkor van egy erős áramlás, az Antarktisz cirkumpoláris áramlás (ACC), amelyet az erős nyugati széljárás hoz létre ebben a régióban, és amely az óramutató járásával megegyező irányban áramlik az Antarktisz körül. Az Ekman-transzport ezt a vizet is a felszíni mozgástól balra, azaz az Antarktisztól távolabb tolja. Mivel a közvetlenül az Antarktisz partjainál lévő vizet az Antarktisz felé tolja, ez az antarktiszi divergencia régióhoz vezet. Itt az észak-atlanti mélyvíz (NADW) feláramlása zajlik. Az NADW hideg és meglehetősen sós. Amint az NADW feláramlik a felszínre, egy része az Antarktisz felé divergál, hidegebbé válik, és Antarktiszi fenékvízként süllyed vissza.
A feláramlás során az NADW vize is divergál az Antarktisztól. Ez a divergált víz észak felé (az Egyenlítő felé) mozog, és ugyanakkor a tartós csapadék (helye a sarki mélypontok közelében van ~60°S) az olvadékvíz beáramlásával együtt csökkenti az eredeti NADW sótartalmát. Mivel az NADW sótartalma ennyire megváltozott, és lényegében elvesztette minden egyedi jellemzőjét, hogy NADW legyen, ezt az észak felé terjedő felszíni vizet ma Antarktisz felszíni vizének (AASW) nevezik. Emellett az AASW észak felé történő mozgása némi hőt nyert a légkörből, ezáltal kissé megemelve a hőmérsékletet.
Amikor ez a víz eléri a déli szélesség 50° és 60° között, az antarktiszi konvergenciazónával találkozik. Ezen a ponton a szubantarktikus vizek, amelyek jellemzően sokkal melegebbek, mint az antarktiszi vizek, éppen az antarktiszi sarki fronttól északra, az antarktiszi vizek pedig az antarktiszi sarki fronttól délre helyezkednek el. Ezt a régiót antarktiszi konvergenciazónának/antarktiszi sarkvidéki frontnak nevezik, mivel az antarktiszi és a szubantarktiszi vizek között mind a hőmérséklet, mind a sótartalom (különösen a hőmérséklet) tekintetében éles gradiensek vannak. Ez egyúttal az erős vertikális keveredés régiója is. Fontos megjegyezni, hogy ez a konvergenciazóna nem egyszerűen azért jön létre, mert a szubantarktikus víz dél felé áramlik, az AASW pedig észak felé, hanem az Ekman-konvergencia miatt.
Amint az észak felé terjedő antarktiszi felszíni víz eléri az antarktiszi konvergenciazónát, süllyedni kezd, mert sűrűbb, mint a tőle északra lévő szubantarktikus víz, de kevésbé sűrű, mint a tőle délre lévő antarktiszi víz. Ezt a vizet AAIW-nek nevezik. A süllyedő AAIW a szubantarktikus víz (fent), amely sokkal melegebb, de sósabb, és az NADW (lent), amely hideg és meglehetősen sós, közé szorul.
Sokáig úgy gondolták, hogy az AAIW fent említett kialakulása az egyetlen kialakulási folyamat. A legújabb vizsgálatok azt találták, hogy van némi bizonyíték arra, hogy a szubantarktikus módusú víz egy része képes áthatolni a szubantarktikus fronton (a sarki frontzónát a szubantarktikus zónától elválasztó frontális régió), és az AAIW domináns forrásává válni, nem pedig az AASW-é. Mivel nehéz megfigyeléseket szerezni ezen a nagyon alattomos területen, ez a kutatás a szubantarktikus módusú víz keveredési elméletének kidolgozása még folyamatban van, de sok bizonyíték van arra, hogy az AAIW kialakulásában szerepet játszik. Fontos megjegyezni, hogy az AAIW kialakulásának legnagyobb forrása éppen Dél-Amerika déli csücskétől délnyugatra van.