Artemisia absinthium

Authors: E. Evans és Nancy Eckardt, Global Invasive Species Team, The Nature Conservancy

Megjelenés Az Artemisia absinthium lágyszárú, évelő növény, amely akár 1,5 m magasra is megnőhet. Sok elágazó szára fás alapból ered. Lombozat A levelek váltakozó állásúak, szürkészöldek, 1-4 in. (2,5-10,2 cm) hosszúak, és összezúzva erős zsályaszerű illatot árasztanak. Az alsó levelek 2-3 részre osztottak, a felső levelek nem osztottak. Virágok A virágzás nyár közepén történik, amikor halványsárga, csöves virágok fejlődnek a levelek hónaljában, csüngő fejekben. Termés A magok kicsik és könnyen szétszóródnak, elsősorban a szél, a víz és az állatok segítségével terjednek. Egy-egy szár akár 50 000 magot is termelhet. Ökológiai veszély Az Artemisia absinthium a nyílt és zavart területeken, például legelőkön, legelőkön, szántóföldeken, patakpartokon, prériken és régi mezőkön terjed. A növény Európában őshonos, és először az 1800-as évek közepén került be az Egyesült Államokba.

Általános leírás

A. absinthium egy két és öt láb közötti magasságú, elágazó szárú évelő növény. Az Artemisia absinthium a vegyesvirágúak (Compositae: Anthemideae) családjába tartozik.

Diagnosztikai jellemzők

Az Artemisiafélék közül az A. absinthiumot a porzós peremvirágok és a tökéletes, termékeny középső virágok, a hosszú, gyapjas szőrökkel borított gyűjtőedény, a durva szár és a hosszúkás vagy lineárisan hosszúkás levélszegmensekkel rendelkező, szeldelt levelek alapján lehet azonosítani.

Szakmai összefoglaló

A. absinthiumot általában nem tekintik problémának a jól bejáratott prériken, és a megfigyelés feleslegesnek tűnik. Viszonylag kis foltokban kisebb problémát okoz az erősen zavart, általában korábban legeltetett területeken, és szükség esetén legjobban vágással vagy kaszálással és/vagy a 2,4-D, dikamba, pikloram vagy glifozát herbicidek alkalmazásával lehet ellene védekezni. A legjobb maradék (hosszú távú) hatás elérése érdekében a herbicidet akkor kell kijuttatni, amikor a növények legalább 12 hüvelyk magasak, június végétől augusztus közepéig.

Természettörténet

A. absinthium Új-Fundlandtól Manitobáig, északra a Hudson-öbölig, délre pedig Új-Skóciáig, Új-Angliáig, Pennsylvaniáig és New Jersey-ig megtalálható. Középnyugaton megtalálható Ohioban, Indianában, Wisconsinban és Minnesotában. Az Alföldön Észak-Dakotában, Dél-Dakotában, Montanában és Kanada préri tartományaiban fordul elő (Molberg 1976). Nebraskában és Kansasban is ismert az előfordulása.

Az abszintzsálya Eurázsiában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában honos. Észak-Amerikába a 19. század elején hozták be, hogy gyógyászati és szociális célokra termesszék. 1841-ben jelentették először a kultúrkerteken kívül, utak mentén és pusztákon.

Habitat

Az abszintzsálya általában olyan zavart területeken telepszik meg, ahol más növények kevés konkurenciát jelentenek (Molberg 1971). Kedvelt élőhelyei közé tartozik az útszéli száraz talaj, a hulladékterületek, a mezőgazdasági udvarok, a legelők és a szántóföldek (Molberg 1871). Kerítéssorokban is gyakran megtalálható, valószínűleg a kerítések mentén történő intenzív legeltetés következtében.

Szaporodás

Az A. absinthium életciklusáról Wrage és Kinch (1973) számolt be. A növekedés április végén kezdődik, és az új növények május közepére 4-12 hüvelyk magasak. A virágzás július végén, augusztus elején kezdődik. Késő ősszel a növény föld feletti része elhal. A magoncok késő tavasztól kora őszig bármikor kikelhetnek. A magoncok egy ideig észrevétlenek maradhatnak, mivel alacsonyak, apró levelekkel, mielőtt a felálló virágzó szárak megjelennének. A magok terjedését a folyóvíz elősegítheti, és a gépek által szállított gyökértöredékek kiterjeszthetik a fertőzöttséget a művelt területeken (Molberg 1976).

Az A. absinthium esetében kimutatták az allelopátiát. Az abszint levélzetéből származó illékony emanációk teljesen megakadályozták a csírázást búzában (Triticum triticale), és gátolták a magoncok növekedését búzában, karvaly zsázsa (Cardaria draba) és közönséges lenben (Linum usitatissimums), míg a fehér mustár (Sinapis alba) magoncok növekedését jelentősen serkentették.

Az A. absinthium leveleiből készült kivonatok mind a négy vizsgált faj csírázását megakadályozták, a gyökerek kivonata pedig megakadályozta a búza csírázását, és 53-85%-kal csökkentette a gyökér- és hajtásnyúlást a másik három fajnál.

Feltétel

Veszélyek

Az abszintos zsálya problémát okozhat az őshonos gyepekben, legelőkön és szántóföldeken, mivel kiszorítja a fűféléket és más kívánatos növényeket. Általában az erősen zavart területeken, például a régi legelőkön jelent problémát, és nem tekinthető fenyegetésnek a jól kialakult prérikre nézve. A szarvasmarhák általában kerülik az abszint fogyasztását, de elfogyasztják, ha a szénában található. Az abszintot fogyasztó tehenek teje erősen ízesített és emberi fogyasztásra nem alkalmas; az abszintot tartalmazó gabona hasonlóan szennyezett és lisztként nem használható (Molberg 1971).

Gazdálkodási követelmények

A. absinthium könnyen megtelepedik a zavart területeken és veszélyt jelenthet az őshonos fajok visszatelepülésére a helyreálló prérikben.

Művelt területekre Molberg (1976) a nyári ugarolást, majd az őszi talajművelést ajánlotta a nyár közepén és kora ősszel megtelepedett magoncok eltávolítására. Laycock (1979) a nagy zsályabokor, az A. tridentata és más Artemisia spp. elleni védekezésre korlátozást, láncolást, rotobálás, korongozást vagy szántást javasolt, de figyelmeztetett, hogy a kezelés időzítése fontos. Ha a mechanikus módszereket az őszi magvetés után alkalmazzák, akkor a zavaró hatás a következő évben jó sáskacsemetéket hozhat létre.

Kaszálás: A kaszálás alkalmazható legelőkön és mezőkön, de lásd a “Kutatási szükségletek megjegyzéseit”. Az A. fifififolia őshonos zsályán végzett vizsgálatok azt sugallják, hogy a fű zöldülésének idején végzett tavaszi égetés visszapusztítja a zsálya fás bozótos tetejét, és a későbbi újbóli kihajtás a nyár közepén-végén végzett kaszálással szabályozható. Nem ismert, hogy az A. absinthiumot milyen mértékben lehet ilyen módon visszaszorítani. Bultsma (1982) szerint a szezononként háromszori kaszálás hatékony lehet a magtermés megakadályozásában, de rámutatott, hogy az abszintos zsálya gyakran nehezen kaszálható, mivel kerítéssorokban vagy sziklás területeken található.

Az égetés: Bultsma (1982) egy abszintos zsályát tartalmazó terület égetéséről számolt be, amelynek nem volt látható csökkentő hatása. Más zsályákon végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a tűz – kevés kivételtől eltekintve – vagy növekedést eredményezett, vagy nem változott a zsálya mennyisége (Anderson és Bailey 1980). Laycock (1979) megjegyezte, hogy néhány Artemisia, mint például az A. tripartita és az A. cana, gyakran kihajt a tűz után.

Plumb (1987) arról számolt be, hogy az erősen zavart területek, ahol az abszint problémát jelent, alacsony tüzelőanyag-terhelésűek lehetnek, és nem képesek elég forró tüzet eltartani ahhoz, hogy a tető eltávolítását elvégezzék. A tavaszi égetés és a nyár közepén-végén egyszeri vagy kétszeri kaszálás kombinációja hatékony lehet (de lásd “Kutatási igények”). Britton et al. (1981) felvázolt egy módszert annak meghatározására, hogy egy adott lágyszárú bozótos terület égethető-e előírt körülmények között a lágyszárú tüzelőanyag és a lombkoronaszint relatív mennyisége alapján. Ezt a technikát olyan közösségekre szánták, amelyekben bőséges nagy zsályabokor (A. tridentata) található, de az A. absinthiummal fertőzött területek esetében is hasznos iránymutatásnak bizonyulhat.

Kémiai védekezés: Az A. absinthium gyomirtó szerekkel hatékonyan ellenőrizhető. A leggyakrabban használtak közé tartozik a dikamba, a 2,4-D, a pikloram és a glifozát. Az elért védekezés mértéke nagymértékben függ a kijuttatás időzítésétől. Egyes kutatók kora tavaszi kezeléseket javasolnak (május-június), míg mások a nyári vagy őszi permetezést javasolják a jobb maradékhatás érdekében. Bár a herbicidek kijuttatási mennyiségét hektáronkénti fontban adják meg, az egyes növények kezelése lehetséges, mivel az A. absinthium a természetes területeken általában kis foltokban fordul elő.

Mitich (1975) Észak-Dakotában május végén vagy Dél-Dakotában május közepén kijuttatott 2,4-D-t javasolt 2 lb/A mennyiségben, és azt állította, hogy a június közepe utáni kijuttatás kevésbé hatékony. Wrage és Kinch (1973) szintén a 2,4-D két-négy lb/A adagját javasolta, és arról számolt be, hogy a legjobb permetezési időszak május közepe körül van Dél-Dakotában, június 1-je után pedig egyre kevésbé hatékony a permetezés. Molberg (1971b) azonban Saskatchewanban abszinton végzett vizsgálatokat 2,4-D észter és 2,4-D amin 1-2 lb/A mennyiségben, és megállapította, hogy a maradványnövekedés elnyomása a júliusban kijuttatott 2,4-D észterrel volt a legnagyobb. Egy másik vizsgálatban Molberg (1971c) a 2,4-D, 2,4-DB és dikamba butilésztereit tesztelte abszintzsályán. A parcellákat június 1-jén kaszálták le, és a herbicideket 2 lb/A mennyiségben június 18-án alkalmazták. Az eredményeket még ugyanazon a nyáron és a következő évben értékelték. Míg a 2,4-D az első évben jó védelmet nyújtott, a maradék hatása csekély volt. A Dicamba mindkét évben megfelelő védelmet biztosított, a 2,4-DB pedig egyik évben sem volt megfelelő (Molberg 1971c).

Friesen (1962) szintén sikeres abszint elleni védekezésről számolt be Manitobában, amikor a dikambát 8 oz/A mennyiségben július 3-án permetezték, amikor a legtöbb abszint két-három hüvelyk magas volt.

Lym et al. (1984) megállapította, hogy a herbicideket akkor kell kijuttatni, amikor a növények legalább 12 hüvelyk magasak, és a június végétől augusztus közepéig tartó kijuttatások a következő szezonban jobb maradványkontrollt biztosítanak, mint a tavaszi vagy az őszi kezelések. Ha az őszi kezelést választják, a növényeket nyár elején-közepén le kell nyírni vagy le kell vágni, hogy az őszi herbicidkijuttatás előtt elősegítsék az aktív újranövekedést. A javasolt herbicidkezelési dózisok a következők voltak: dikamba 0,5-1 lb/A, 2,4-D 1-2 lb/A, pikloram folyékony 0,125-,25 lb/A, pikloram 0,5 lb/A és glifozát 0,25-1 lb/A (Lym et al. 1984).

A kanadai Mezőgazdasági Kutatóintézet (Agriculture Canada) 4 lb/A dózisú glifozátot ajánlott a fenyőfaiskolákban az abszint ellen. A glifozát 2 lb/A és a glifozát plusz seimazin 2 és 3 lb/A dózisban kevésbé volt hatékony. Egyik kezelés sem volt káros hatással a Picea pungensre a faiskolában.

Biológiai védekezés: Schroeder (1979) arról számolt be, hogy a pyralid moly Euzophera cinerosella hatékony védekező szer lehet az abszintzsálya ellen. Az alábbi élettörténeti információk Schroedertől (1979) származnak. Az E. cinerosella Európában és Ázsiában honos az Artemisia absinthium elterjedési területén. A kifejlett egyedek május végétől július harmadik hetéig kelnek ki az abszintfűből, és két-három hétig élnek. A nőstények akár tizenkét tojást is leraknak, főként az abszint alsó részén lévő szárakra és levelekre. A lárvák nyolc-tíz nap múlva kelnek ki, és a levélalapokba fúródnak, elpusztítják a hónaljrügyeket és mélyen a hajtások érszöveteibe bányásznak. A rovar hat stádiumon megy keresztül, a végső lárvastádiumot a gyökerekben éri el. A közepesen vagy erősen megtámadott hajtások nem termelnek életképes magvakat. Növényenként 10-20 lárva jelenléte esetén 20-15 hajtás (a növény 30-100%-a) pusztulhat el. Az Európában végzett terepi vizsgálatok azt mutatták, hogy a lárvák mennyisége az abszinton egy területen belül foltokban oszlik el, és hogy egyes növényeket előnyben részesítenek. Ennek a kiválasztásnak a kritériumai nem ismertek.

A kanadai préri tartományokban szántóföldi vizsgálatokat végeztek az E. cinerosella szelektivitásának tesztelésére az őshonos Artemisia spp. iránt. A lárvák az A. absinthiumon választották ki, táplálkoztak és fejlődtek a legjobban és a legkövetkezetesebben. A kifejlett egyedeket azonban az őshonos zsályákról, köztük az A. canáról, az A. longifoliáról és az A. dracunculusról is megtalálták, de az A. frigidáról és az A. indovicianáról nem. Arra a következtetésre jutottak, hogy az E. cinerosella szabadon engedése előtt további kutatásokra van szükség az őshonos zsályákra jelentett potenciális veszély miatt.

Gazdálkodási programok

Néhány olyan terület van Észak-Dakotában, ahol az abszintzsálya viszonylag kis foltokban jelentkezett problémaként: kettő Észak-Dakota középső részén található állami vadgazdálkodási területeken, egy pedig a Sheyenne National Grassland területén található. A jelentések szerint az abszintzsálya kisebb problémát jelent a dél-dakotai Ordway prérin is. Ezeken a területeken nem végeznek aktív gazdálkodási védekezési programokat, főként azért, mert nem áll rendelkezésre finanszírozás az olyan alacsony prioritású fajok elleni védekezésre, mint az abszint.

Kapcsolatfelvétel: dr: Mike McNeil, Resource Assistant, Sheyenne National Grassland, Box 946, Lisbon, ND 58054. (701) 683-4342.

Glenn Plumb, kutatási és gazdálkodási munkatárs, Ordway Prairie, Star Route 1, Box 16, Leola, SD 57456. (605) 439-3475.

Monitoring Requirements

A monitorozást nem tartják szükségesnek, mivel az A. absinthium problémás foltjai viszonylag kicsik és erősen lokalizáltak, és az állományok száma stabilnak vagy csökkenőnek tűnik.

Management Research Needs

A kaszálás hosszú távú hatásairól több tanulmányra van szükség. Wrage és Kinch (1973), valamint Mitich (1975) arról számolt be, hogy a magtermelést nem akadályozza meg a kaszálás, mivel a magok ekkor a növény tövétől kiinduló alacsony, vízszintes ágakon termelődnek. Molberg (1976) azonban azt állította, hogy az ismételt kaszálás eléggé meggyengítheti a növényeket ahhoz, hogy megakadályozza a magtermelést.

Az Euzophera cinerosella pyralid moly, mint az abszintzsálya biológiai védekező szerének hatékonyságára vonatkozó kutatások is indokoltak lehetnek. Az A. absinthium az E. cinerosella kedvelt gazdanövénye, de nem ismert, hogy a moly milyen mértékben vonzódik az őshonos zsályákhoz, és további kutatásokra van szükség, mielőtt megfontolható lenne az abszintos zsálya elleni védekezésben való alkalmazása.

Amíg nem dokumentálják, hogy az A. absinthium komoly problémát jelent a természetes területeken, addig a faj elleni védekezésre irányuló kutatás nem tekinthető kiemelt fontosságúnak.

Források

• Carey, Jennifer H. 1994. Artemisia absinthium. Fire Effects Information System, U.S. Department of Agriculture, Forest Service, Rocky Mountain Research Station, Fire Sciences Laboratory
• King County Department of Natural Resources and Parks Water and Land Resources Division
• North Carolina State University
• USDA NRCS PLANTS
• USDA ARS GRIN

Information Sources

Bibliography

1. Fernald, M.L. 1950. Gray botanikai kézikönyve. Nyolcadik kiadás. Javított kiadás 1970-ben a D. Van Nostrand Company, New York által. 1632 oldal. 1.0 1.1 1.1 1.2 1.3
2. Britton, N. L. és A. Brown. 1913. An Illustrated Flora of the Northern United States and Canada. 3 vol. Dover Publications, Inc., N. Y. 2052 pp. 2.0 2.1 2.2
3. Wrage, L. J. and R. C. Kinch. 1972. Az ürmös zsálya azonosítása és visszaszorítása. S. D. Agr. Ext. Serv. Rept. 593. 3.0 3.1 3.2 3.3 3.3 3.4 3.5 3.6
4. Schroeder, D. 1979. Vizsgálatok az E. cinerosella (Zeller) (Lep:Pyralidae) egy lehetséges szerrel az Artemisia absinthium L. (Compositae) gyomnövény biológiai védekezésére Kanadában. Mitt. der Schw. Ent. Gesell. 52:91-101. 4.0 4.1 4.2 4.3
5. Mitich, L. W. 1975. Az abszintos üröm – egy problémás gyomnövény? Proc. NC Weed Cont. Conf. 30:41-42. 5.0 5.1 5.2 5.3 5.4 5.5 5.6
6. McGregor, R. L. et al. 1977. Atlas of the Flora of the Great Plains. Iowa State Univ. Press, Ames, Iowa. 600 pp.
7. Torrey, J. és A. Gray. 1841-1843. Észak-Amerika flórája. Vol. 2. Wiley and Putnam. New York. (Reprinted, 1969, Hafner Publishing Company, New York)
8. Maw, M. G. és D. Schroeder. 1981. Az Euzophera cinerosella (Zeller) (Lep. Pyralidae) nem alkalmas az Artemisia absinthium elleni védekezésre Kanadában. Zeit. fur ang. Ent. 92:178-184. 8.0 8.1 8.2 8.3
9. Bultsma, P. 1982. Menedzser, 1977-1980 Ordway Prairie, Leola, SD. Személyes közlés J. Evans-szel. 9.0 9.1 9.2
10. Chirca, E. és A. Fabian. 1973. Az Artemisia absinthium L. Cont. által okozott néhány allelopatikus hatás. Bot. Grad Bot. Univ. pp. 267-276.
11. Plumb, Glenn. 1987. Kutatási és gazdálkodási munkatárs, Ordway Prairie, Leola, SD. Telefonos kommunikáció N. Eckardttal, TNC, MRO. Május 13, 1987. 11.0 11.1 11.2
12. McNeil, Mile. 1987. Erőforrás asszisztens Sheyenne Nat’l. Grassland. Telefonos kommunikáció N. Eckardttal, TNC, MRO. May 18, 1987. 12.0 12.1
13. Laycock, W. A. 1979. Management of sagebrush. Rangelands 1:207-210. Lym, R. B., C. G. Messersmith és A. G. Dexter. 1984. Az abszintos üröm elleni védekezés. North Dakota State Univ. Coop Ext. Serv. W-838. 1984. október 13.0 13.1 13.2
14. Launchbaugh, J. L. és C. E. Owensby. 1978. Kansas Rangelands – their management based on a half-century of research. Kansas Ag. Exp. Stat. Bull. 622. 56 pp.
15. Hadley, E. B. 1970. Az őshonos észak-észak-dakotai prériközösségek nettó termelékenysége és égési reakciója. Am. Midl. Nat. 84:121-135.
16. Dix, R. L. 1960. Az égetés hatása Észak-Dakota nyugati részén fekvő gyepek mulcsszerkezetére és fajkomposztjára. Ecology 41:49-56.
17. Bragg, T. B. 1978. Az égetés, a szarvasmarha legeltetés és a topográfia hatása a nebraskai homokos prérin lévő choppy sands range site növényzetére. Proc. First Int’l rangelands Cong. pp. 248-253.
18. Britton, C. M., Clark, R. G. és F. A. Sneva. 1981. Le fog égni a sagebrush? Rangelands 3:207-208.
19. Agriculture Canada. 1974. 1973-as összefoglaló jelentés a faiskoláról, Indian Head, Saskatchewan.

Kiegészítő hivatkozások

• Molberg, E. S. 1971. A 2, 4-D amin és észter formuláinak összehasonlítása az abszint ellen. Res. Rept., National Weed Comm. (Western Sect.). 401. o.
• Molberg, E. S. 1971. Az abszint gyomirtó szerekkel való visszaszorítása. Res. Rept., National Weed Comm. (Western Sect.) p. 400.
• Molberg, E. S. 1971. Évelő gyomok elleni védekezés – aszat. Res. Rept. National Weed Comm. (Western Sect.) pp. 40-42.

Original Document

Element Stewardship Abstract; Don Pitcher, Mary J Russo (Revision), CAFO, 1988.

.