Az 1988-as nyári aszály az Egyesült Államokban az elmúlt évek legnagyobb szárazsága volt. Mivel az aszály különböző helyeken, különböző időpontokban alakult ki, nem minden regionális hatás vezethető vissza ugyanarra az okra. A nyugati part mentén és az Egyesült Államok északnyugati részén 1987-ben a Csendes-óceán trópusi részén 1986 és 1987 között az El Niño jelenséggel összefüggésben szárazság alakult ki. Az 1988 áprilisától júniusáig tartó rekord alacsony csapadékmennyiség az Egyesült Államok észak-középső részén az aszály gyors kialakulásához vezetett. Az erős anticiklonális körülmények és az Észak-Amerika feletti felső légkörben északra tolódó sugáráramlás ebben az időszakban csak része volt a légköri cirkuláció anomáliáinak kifejezett és jellegzetes hullámvonulatának, amely a trópusi Csendes-óceánból indult ki. 1988 északi tavaszán a Csendes-óceánban az átlagosnál alacsonyabb tengerfelszíni hőmérséklet az Egyenlítő mentén, valamint a szokásosnál melegebb víz az ÉSZ 10 és 20 fok között egy északra tolódott, de még mindig aktív intertrópusi konvergenciazóna (ITCZ) kialakulásához vezetett Hawaiitól délkeletre. Egy állandósult bolygóhullámos légköri modell eredményei azt mutatják, hogy az elmozdult ITCZ-hez kapcsolódó légköri felmelegedési anomáliák a megfigyelthez hasonló anomális hullámvonalat kényszeríthetnek Észak-Amerika fölé. A szárazföldi felszíni folyamatok valószínűleg hozzájárultak az aszály súlyosságához és fennmaradásához; azonban a trópusi Csendes-óceánban a légkör-óceán rendszer természetes változásaihoz kapcsolódó nagyléptékű légköri keringési zavarok voltak a legvalószínűbb elsődleges okok.