A végsebessége csekély 439 km/h, több mint 100 km/h-val lassabb, mint a Boeing 747-es óriásgépé, amely 710.040 kilóval nehezebb. Szárnyfesztávolsága 57 láb, farokrészének tetején kínosan nagy sugárhajtású turbinák vannak, és profilja inkább hasonlít egy balsafa játékrepülőgépre, mint haditechnikai eszközre. Mindezt úgy, hogy már majdnem fél évszázados. A Fairchild Republic A-10 Thunderbolt II még mindig a világ egyik legrettegettebb és legtiszteltebb repülőgépe. A “Warthog”, ahogyan azok, akiket támogat, kedvesen nevezik, a harctér másik oldalán a fékezhetetlen “ördögkeresztes” néven ismert. A katonai repülőgépek történetében az egyik leghosszabb szolgálati idővel és legendás hírnévvel rendelkezik, mint a világ legjobb közeli légi támogató rendszere.
Miről szól
A 60-as években az amerikai légierőnek szüksége volt egy jobb közeli légi támogató fegyverre, amely képes elviselni a kézifegyverek és légvédelmi fegyverek földi tüzét, és mégis ellátja feladatát. A vietnami háború pokla bebizonyította, hogy a földi csapatoknak szükségük van egy ütőképes repülőgép védelmére, mivel a sugárhajtású vadászgépek túl gyorsnak bizonyultak ahhoz, hogy pontosan felmérjék a helyzetet a földön, a lassabb helikopterek pedig nem rendelkeztek elegendő tűzerővel vagy védelemmel ahhoz, hogy hatékonyan felszámolják a célpontokat és túléljék. Az új repülőgépet nagy hatóerejű lövegekkel kellett felszerelni, miközben lassabb légsebességű képességgel, meghosszabbított levegőben tartózkodási idővel, kiváló manőverezőképességgel és a pilóta kiváló védelmével kellett rendelkeznie.
Ezekre az igényekre válaszul a légierő 1966-ban elindította az A-X (Attack Experimental) programot, egy dedikált közeli légi támogató repülőgépet keresve. Az USAF felkérte Pierre Sprey védelmi vállalkozót, hogy dolgozza ki a tervezett repülőgép specifikációit. A vietnami háború és az 1967. júniusi hatnapos háború (ahol az Izraeli Védelmi Erők a páncélosok elleni kíméletlen légi támadásnak köszönhetően döntő győzelmet arattak az arab koalíció felett) tanulságait végrehajtva az új repülőgépre vonatkozó követelmények nagyon specifikusak voltak.
A specifikáció 1970-es végleges formájában a javaslat szerint a gépet egy 30 mm-es forgóágyú köré kellett tervezni, a maximális légsebesség 460 mph, a minimális felszállási távolság 4000 láb, a hasznos teher 16 000 font, a működési sugár 285 mérföld, és az őrülten alacsony, 1,4 millió dolláros darabonkénti költség. Ezzel az A-X repülőgéppel párhuzamosan kiadtak egy javaslatot az ágyúra is, és ez is nagyon specifikus volt: 4000 lövés/perc tűzgyorsaságot követelt meg. A légierőnek egyértelmű célja volt, hogy megépítse a világ első dedikált közeli légtámogató repülőgépét.
Az RFP-t (Request for Proposal) összesen 21 cég kapta meg, és hat cég nyújtotta be az 1970. október 8-i határidőre: Boeing Vertol, Cessna, Fairchild Republic, General Dynamics, Lockheed és Northrop. A légierő a Northropot és a Fairchild Republicot választotta ki a tesztelésre szánt prototípusok megépítésére. A 30 mm-es forgóágyú esetében a General Electricet és a Philco-Fordot választották ki a GAU-8 Avenger előzetes megépítésére és tesztelésére.
A Northrop prototípus a YA-9, a Fairchild változat pedig a YA-10 elnevezést kapta. Az első repülési próbák után a YA-10-et a légierő 1973. január 18-án választotta ki a hivatalos gyártásra. A Fairchild Republic A-10-esének első hivatalos repülésére kevesebb mint két évvel később, 1975 októberében került sor, az első gépeket pedig 1976 márciusában szállították le a légierőnek.
A-10-esek nagy szerepet játszottak a Sivatagi Vihar hadművelet sikerében. Nyolcszáz bevetést repültek, és 95,7 százalékos bevetésképességi aránnyal végeztek, ami szinte példátlan a harcban. Magas megbízhatósági arányuknak és tartósságuknak köszönhetően az A-10-esek ritkán kerültek földre. Az A-10-es volt a Sivatagi Vihar harci repülőgépeinek erőszakos munkagépe, a legnagyobb lőszerkapacitással és az egyedülálló képességgel, hogy rövid időn belül bevetéseket repüljön, gyors javításokat kapjon és visszaforduljon, hogy visszatérhessen a harctérre. A Sivatagi Vihar hadművelet során az A-10 századok 987 harckocsit, 926 tüzérségi egységet, 501 páncélozott személyszállítót és 1106 teherautót semmisítettek meg.
Technikai összefoglaló
A 30 mm-es GAU-8/A Avenger Gatling típusú ágyú percenként riasztó 4000 lövést ad le (mechanikai komplikációk nélkül). És ami még ennél is lenyűgözőbb, az a lőszer – a szegényített uránmag köré tekert alumíniummellényes lövedékek, amelyek úgy vágják át a tankok páncélzatát, mint forró kés a vajat. A lövedékek hatótávolsága kétszerese, sebessége kétszerese és tömege háromszorosa más, levegőben hordozott ágyúkénak.
Mihelyt a pilóta meghúzza a ravaszt, a nagy ágyú hétcsöves pörgésbe kezd, és az első másodpercben 50 lövést, majd minden következő másodpercben 65-70 lövést ad le. Nemcsak pusztító, hanem pontos is – a lövedékek hihetetlen 80 százaléka 4000 láb távolságon belül 40 láb sugarú körben talál. Mindössze egy 1-2 másodperces lövés kell ahhoz, hogy tankokat, páncélozott autókat, bunkereket és épületeket semmisítsen meg.
Az A-10-es hatalmas szárnyai és szárnyszárnyai nem csak a lövegterheléshez, hanem a rövid fel- és leszállásokhoz is ideálisak, így változatos körülmények között és kisebb repülőtereken, földdarabokon, sőt még az utakon is képes működni. Emellett könnyen karbantartható, feltölthető és újra felfegyverezhető. Számos alkatrész cserélhető egyik oldalról a másikra, beleértve a hajtóműveket, a fő futóművet és a függőleges stabilizátorokat – így az alkatrészek könnyen cserélhetők egyik gépről a másikra.
Az A-10-es arról is ismert, hogy páncéltörő lövedékek masszív találatait is elviseli, és mégis repül; még az is előfordult, hogy elvesztette fél szárnyát, két hajtóművének egyikét és két farokszárnyának egyikét, és mégis hazaért. Az A-10-es úgynevezett kettős redundáns hidraulikus rendszerrel és egy tartalék mechanikus rendszerrel rendelkezik a teljes hidraulikus meghibásodás esetére. Az A-10-es kézi visszafordító üzemmódba kapcsol, ahol a dőlésszög (elöl-hátul szög) és a görbülés (oldal-oldal szög) vezérlése automatikusan bekapcsol, a gördülést pedig a pilóta irányítja.
A pilóta számára előnyös az 1200 kilós, titániummal páncélozott fürdőkád, amely 23 mm-es tüzérségi tüzet és bizonyos szögekben még nagyobb lövedékeket is képes kezelni. A kád belső felületei, ahol a pilóta közvetlenül ki van téve (szemben a felszereléssel és műszerekkel való takarással), többrétegű repeszpajzsot kapnak, amely megvédi a pilótát a lövedékszilánkoktól.
Helye a történelemben
Az A-10-es egyértelműen olyan repülő fegyver, amelynek a hadviseléssel kapcsolatos elvárásai több mint teljesültek. A szövetséges szárazföldi erők ezrei tanúsíthatják, hogy a Warthog megmentette az életüket azzal, hogy döntő ütközeteket hajtott végre, és sok esetben arra késztette az ellenséges erőket, hogy harc nélkül hagyják el tankjaikat és állásaikat. Mégis, a hadsereg magasabb rangú tagjai a költségek csökkentésének szükségességére hivatkozva be akarják molyirtani, és bizonyos szempontból sikerrel is jártak. Az Öböl-háború végére 18 századnyi A-10-es volt. Most már csak 8 van.
A katonai tábornokok inkább a drága F-35 Lightningot és az F/A-22-t használják légi támogató szerepkörben, és azt állítják, hogy az A-10-es fenntartása drága és hamarosan elavulttá válik. Pedig az A-10-esek töredékébe kerülnek ezeknek a vadászgépeknek az árának, és évtizedek óta bizonyítottak az edzett harcokban. John McCain szenátor, a Szenátus Fegyveres Erők Bizottságának elnöke szerint ez a “világ legjobb közeli légi támogató rendszere”, és továbbra is repülnie kell.
2014-ben a Northrop Grumman 24 millió dollár értékű munkamegrendelést kapott, hogy az A-10-esek 2028-ig repüljenek. Tavaly novemberben véglegesítették a szerződéseket az A-10 Thunderbolt életciklus-program támogatására. Az olyan vállalatok, mint a Lockheed Martin, a Boeing és a Northrop Grumman versenyezhetnek az A-10-esek munkamegrendeléseiért, hogy korszerűsítsék és jó állapotban tartsák őket a szárazföldi erőink védelme érdekében. Bármilyen valószínűtlen is, ez a Warthog tovább repül.
oldalon.