Mintegy 12 évvel ezelőtt az angiotenzin I-konvertáló enzim (ACE) génjének polimorfizmusa lett az első olyan genetikai elem, amely bizonyítottan jelentősen befolyásolja az emberi fizikai teljesítményt. A renin-angiotenzin rendszer (RAS) nemcsak endokrin szabályozóként létezik, hanem a helyi szövetekben és sejtekben is, ahol számos funkciót lát el. A RAS legtöbb komponensére vonatkozóan azonosítottak funkcionális genetikai polimorf variánsokat, amelyek közül a legismertebb és legjobban vizsgált az ACE gén polimorfizmusa. Az ACE inszerciós/deléciós (I/D) polimorfizmusát különböző populációkban a teljesítmény és az edzés időtartamának javulásával hozták összefüggésbe. Az I allél következetesen bizonyítottan összefüggésbe hozható az állóképességi versenyekkel, különösen a triatlonversenyekkel. Eközben a D allél az erő- és teljesítményorientált teljesítményhez kapcsolódik, és az elit úszók körében jelentős többletet találtak nála. Ezek alól az összefüggések alól léteznek kivételek, amelyeket megvitatunk. Elméletileg az ACE genotípussal való összefüggések a közeli lókuszok funkcionális változatainak és/vagy a kapcsolódó genetikai polimorfizmusoknak, például az angiotenzinreceptor, a növekedési hormon és a bradikinin géneknek tudhatók be. A növekedési hormon génváltozatok vizsgálatai nem mutattak ki szignifikáns összefüggéseket a teljesítménnyel a triatlonisták és a katonai újoncok bevonásával végzett vizsgálatokban. Az angiotenzin-1 típusú receptornak két funkcionális polimorfizmusa van, amelyekről nem mutattak ki összefüggést a teljesítménnyel, bár a hipoxiás felszállással kapcsolatos vizsgálatok ellentmondásos eredményeket hoztak. Az ACE genotípusa befolyásolja a bradykininszintet, és létezik egy közös génváltozat a bradykinin-2 receptorban. A magas kininaktivitású haplocsoportot olimpiai szinten fokozott állóképességi teljesítménnyel hozták összefüggésbe, és hasonló eredményeket mutattak ki a metabolikus hatékonyság tekintetében triatlonistáknál. Míg az ACE genotípus összefügg az általános teljesítményképességgel, addig az egyes szervek szintjén az ACE genotípus és a kapcsolódó polimorfizmus jelentős összefüggéseket mutat. A szívizomzatban az ACE genotípusa összefüggést mutat a bal kamra tömegének ingerre adott változásával, mind az egészséges, mind a beteg állapotban. A D allél eltúlzott edzésre adott válasszal, az I allél pedig a legalacsonyabb szívnövekedési válasszal társul. Az I-allél és az állóképességi teljesítmény közötti összefüggés fényében valószínűnek tűnik, hogy más szabályozási mechanizmusok is léteznek. Hasonlóképpen a vázizomzatban a D allél nagyobb erőnövekedéssel jár edzésre adott válaszként, mind egészséges egyéneknél, mind krónikus betegségben szenvedőknél. Az általános teljesítményhez hasonlóan az ACE genotípushoz kapcsolódó genetikai polimorfizmusok, mint például a bradykinin 2 gén, a vázizomzat erejét is befolyásolják. Végül, az ACE genotípus befolyásolhatja a metabolikus hatékonyságot, és az elit hegymászók az I allélok és az I/I genotípus gyakoriságának többletét mutatták ki a kontrollcsoportokhoz képest. Érdekes módon ez nem volt megfigyelhető az amatőr hegymászóknál. Ezt alátámasztják a magashegyi települések Dél-Amerikában és Indiában is, ahol az I allél nagyobb gyakorisággal fordul elő azoknál, akik az alföldről vándoroltak. Sajnos, ha az ACE genotípus valóban befolyásolja a metabolikus hatékonyságot, a maximális maximális oxigénfogyasztással való összefüggéseket még nem sikerült szigorúan bizonyítani. Az ACE genotípus fontos, de egyetlen tényező a sportfenotípus meghatározásában. Az ennek hátterében álló mechanizmusok nagy része 12 évnyi kutatás ellenére még mindig feltáratlan.