Az eredményalapú akkreditációs folyamat részeként az ACGME (Accreditation Council for Graduate Medical Education) megköveteli, hogy az orvosi szakterületek oktatási mérföldköveket fogalmazzanak meg és használjanak a rezidensek teljesítményének értékelésére. Ezek a mérföldkövek szakterület-specifikus eredmények, amelyeket a rezidenseknek a képzésük során meghatározott időközönként kell felmutatniuk. Ebben a kommentárban a szerzők azzal érvelnek, hogy a programigazgatók és az oktatók idejének hatékony felhasználására irányuló nyomás – különösen az egyetemi orvosi központok egyre inkább klinikai bevételtől függő modelljében – arra fogja késztetni a programigazgatókat, hogy ezeknek az új akkreditációs elvárásoknak kizárólag azáltal feleljenek meg, hogy a globális rotáció végi értékelőlapokhoz olyan elemeket adnak hozzá, amelyek ezeket a kompetenciákat értékelik. Ez a megközelítés növeli az oktatók munkaterhelését, de nem nyújt új és hasznos információkat a rezidensek kompetenciájáról. Ugyanezek az aggályok merülhetnek fel, ha az értékelő bizottságok úgy próbálják mérni ezeket az új teljesítménydimenziókat, hogy a rezidensek teljesítményének értékeléséhez nem használnak közvetlen megfigyelést. Ilyen körülmények között a mérföldkövek mozgalma elmarad a szándékától és a lehetőségeitől. Ebben a kommentárban a szerzők felvázolják és a szakirodalomból származó bizonyítékokkal támasztják alá aggályaikat. Tárgyalják az emberi bírák szerepét a teljesítmény mérésében, a globális teljesítményértékelések mérési jellemzőit, valamint a meglévő globális értékelési formanyomtatványok egyszerű kiegészítésével kapcsolatos problémákat.