A meredek magasságkülönbségek miatt a lengyelországi Elbląg-csatorna rövid vízsávokra tagolódik, amelyeket szárazföldi szakaszok választanak el egymástól, ami a folyót hagyományosan hajózhatatlanná teszi. A helyi mérnökök azonban, akiket maga a föld alakja sem tántorított el, úgy oldották meg a problémát, hogy egy sor vasúti sínt hoztak létre, amelyek lehetővé teszik, hogy az áthaladó hajók az út nehezebb szakaszain vasúti kocsikká alakuljanak át.
A Drużno-tótól a Jeziorak-tóig húzódó vékony csatorna szinte használhatatlan volt kereskedelemre vagy rekreációra egészen az 1800-as évek közepéig, amikor a porosz király újszerű megoldást rendelt el. Sok hasonló helyzetben általában vízi zsilipeket építettek (és néhányat a csatorna mentén is elhelyeztek), de a pálya túl hosszú volt ehhez a megoldáshoz, ezért a csatorna szakaszai között vasúti sínpárokat fektettek le. Az óriási bölcsők aztán felvették a hajókat a víz egyik végén, és a szárazföldön átvitték őket a következő hajózható területrészre, szinte mintha teljesen kétéltű járművek lennének. A zseniális megoldást mindenki Európa egyik leglenyűgözőbb mérnöki csodájaként üdvözölte.
Ma a csatornát nem gyakran használják hajózásra vagy üzleti célokra, de népszerű szabadidős célpont. A látogatók hajókirándulásokon vehetnek részt a csatornán, amelyek 11-egynéhány órás hosszú út során hozzák ki őket a vízből és vissza. Ha az egész út túl hosszú a vendégek számára, az emberek félúton leugorhatnak, de ennek az ügyes kis találmánynak a teljes hatása sem biztos, hogy eléri az utat.