1988 januárjától 1992 májusáig, 33 koraszülött csecsemőt (veleszületett, terhességi kora 35 hétnél kevesebb), akiket súlyos légzési distressz szindróma (RDS) miatt lélegeztetőgépes kezelésre helyeztek (hat órás koruk előtt), vizsgáltak, hogy megvizsgálják, hogy a mechanikus lélegeztetés megkezdése utáni első alveoláris-arteriális oxigéngradiens (AaDO2) használható-e az intubáció időtartamának előrejelzőjeként. Három csoportra osztották őket: kilenc esetet társuló betegség vagy súlyos szövődmény nélkül, akiket sikeresen extubáltak (I. csoport), 10 esetet társuló betegséggel vagy súlyos szövődménnyel, akiket sikeresen extubáltak (II. csoport), és 14 esetet, ahol a halál még az extubálás előtt bekövetkezett (III. csoport). Az intubációt követően megvizsgálták az első AaDO2 és az azt követő intubációs időtartam közötti kapcsolatot. Az AaDO2 és az intubáció napjainak száma között csak az I. csoportban mutatkozott szignifikáns összefüggés (r = 0,93, p < 0,001). A csoportok között a terhességi életkorok, az Apgar-pontszámok, az intubációt követő első artériás vérgázminta és lélegeztetőgép-beállítások adatai, valamint az AaDO2 átlagai statisztikailag nem különböztek. Az eredmények arra utalnak, hogy az első AaDO2 nem használható a mortalitás és a morbiditás előrejelzésére, de a túlélő, társuló betegségek vagy súlyos szövődmények nélküli RDS-es csecsemőknél az intubációs napok számának előrejelzőjeként használható. Ha egy túlélő RDS-es beteget nem extubálnak a várt időpontban, akkor keresni kell a lehetséges társuló betegségeket vagy súlyos szövődményeket.