A vizsgálat megállapította, hogy az endometrium vastagságának általános pontossága a rák kimutatására rossznak tűnik, csupán 75%-os érzékenységgel és 48,3%-os specificitással.
Az ≥ 4 mm-es endometriumvastagsággal rendelkező betegeknél azonban szignifikánsan nagyobb volt az endometriumrák előfordulása, mint a < 4 mm-es endometriumvastagsággal rendelkező betegeknél.
Az olasz kutatók emellett a < 4 mm-es endometriumvastagsággal rendelkező, tüneteket mutató betegeknél az endometriumrák “riasztóan magas előfordulását” fedezték fel: 8,5%.
Ez az eredmény azt jelzi, hogy az endometrium vastagságának értéke a kóros méhvérzésben szenvedő betegeknél valószínűleg további vizsgálatra szorul, vagy más kockázati tényezőkkel kellene kombinálni az endometriumrák új diagnosztikai pontszámában.
A Diagnostics című folyóiratban megjelent tanulmányban 435 posztmenopauzában lévő nő vett részt, akiket 2017 júniusa és 2019 júniusa között az olaszországi Padova Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájára utaltak be diagnosztikus hiszteroszkópiára.
Közülük 329 volt tünetmentes, és ≥ 4 mm-es endometriumvastagság miatt utalták őket diagnosztikus hiszteroszkópiára (ET-csoport). A fennmaradó 106 beteget kóros méhvérzés miatt utalták diagnosztikus hiszteroszkópiára (AUB csoport).
Az AUB-csoportot tovább osztották két alcsoportra: az endometrium vastagsága < 4 mm (n = 48) (AUB 1. alcsoport)és az endometrium vastagsága ≥ 4 mm (n = 58) nők (AUB 2. alcsoport).
A hiszteroszkópia után minden betegnél endometrium-biopsziát végeztek. A szövettani vizsgálatot követően azonban négy beteget (három beteget az ET-csoportból és egy beteget az AUB-csoportból) kizártak, mivel a minták nem voltak elegendőek, így 431 beteg maradt a statisztikai elemzéshez.
Az endometriumrák és az atípusos hiperplázia előfordulási gyakorisága az AUB-csoportban 21%, illetve az ET-csoportban 6,7% volt.
Az AUB 2. alcsoportban (29,3%) mindkét állapot sokkal nagyobb valószínűsége is megfigyelhető volt, mint az AUB 1. alcsoportban (10,6%) (P < 0,001).
Az ≥ 4 mm-es endometriumvastagság véletlen lelet volt a diagnosztikus hiszteroszkópia fő indikációja a teljes vizsgálati populációban (75,6%), és csak kis gyakorisággal fordult elő endometriumrák (3,68%) és atípusos hiperplázia (3.07%), szemben a negatív biopszia magas arányával (93,25%).
A szerzők megjegyezték, hogy nincs konszenzus a legjobb endometriális “figyelmeztető határérték” tekintetében, amelyet az endometriális biopsziát igénylő, rendellenes méhvérzéssel járó betegek kiválasztásához alkalmazni kellene. A tüneteket mutató betegek körében azonban a legjobb érzékenységet és specificitást mutató határérték az endometriumrák diagnózisára a 11 mm volt: 100%, illetve 80%.
“Tekintettel a neoplázia magas kockázatára, az endometrium-biopsziával járó diagnosztikus hiszteroszkópiát kötelezővé kell tenni a posztmenopauzában lévő betegek kóros méhvérzése esetén” – írták a szerzők, hozzátéve, hogy “további bizonyítékokra van szükség, amelyek megállapítják az endometrium vastagság értékének klinikai jelentőségét tünetmentes betegeknél, valamint az egyes kockázati tényezők hatását az endometriumrák kialakulására”.”
A kutatók saját tapasztalataik alapján megkérdőjelezik az endometrium vastagság biztonságát a rák kizárásában az AUB-ban szenvedő betegeknél, ami felveti azt az ésszerű feltételezést, hogy diagnosztikus hiszteroszkópiát végezzenek endometrium biopsziával ebben a betegcsoportban.”
Képhitel: National Human Genome Research Institute