Az információhoz való hozzáférés jogának történeti fejlődése
A 20. század közepére számos hivatali titoktartási rendszer alakult ki (pl. a brit Official Secrets Act 1911), de az információhoz való hozzáférés jogának szélesebb családjának kialakulása leginkább a század második felének jelensége. Eredete különbözőképpen a totalitarizmusra adott reakcióból, a demokratikus állammal szembeni bizalmatlanságból, a fogyasztói társadalomból és a libertarianizmusból ered. Egyre nagyobb vita folyik arról, hogy az ezekben a törvényekben foglalt jogok alapvető emberi jogoknak minősülnek-e. A nemzetközi jogi eszközök alátámasztják azt az érvet, hogy a magánélethez fűződő információs jogok rendelkeznek ezzel a státusszal (például az emberi jogok európai egyezménye). A 20. század második felében azonban volt némi utalás arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága hajlandó volt az Európai Egyezményben foglalt más jogokból következtetni az információhoz való – bár részleges – jogra.
A jogcsalád elterjedését a nyugati világban és azon túl az adományozók és fejlesztési ügynökségek (akik az információszabadságban a korrupció elleni védőbástyát látják) és a kereskedelmi blokkok (nevezetesen az Európai Unió, amely kereskedelmi partnereivel olyan megállapodásokra törekedett, amelyek biztosítják az adatvédelmi elvek alkalmazását a határokon átnyúló adatforgalomra).
Az információhoz való hozzáférésről szóló jogszabályok fejlődésének sebessége a 20. század utolsó két évtizedében meredeken megnőtt. Az információs társadalom megjelenése azt jelentette, hogy az információhoz való hozzáférés ellenőrzése nagyobb gazdasági és társadalmi hatalomra tett szert. A technológiai változás új jogi kihívások egész sorát is magával hozta, nem utolsósorban az olyan alapvető információs fogalmak törvényi meghatározását, amelyek jelentősége az elektronikus környezetben átalakult (pl. “eredeti” és “nyilvántartás”).
Andrew McDonald