Az Anaesthesia (az Aneszteziológusok Szövetségének folyóirata) című szaklapban megjelent szerkesztői cikk, amelynek társszerzője a brit kormányt a COVID-19 ügyében tanácsadó befolyásos SAGE bizottság egyik tagja, azt írja, hogy ahhoz, hogy a globális COVID-19 oltási program sikeres legyen, a rendelkezésre álló oltóanyagoknak mindhárom feladatot el kell látniuk: megakadályozni a fertőzés kialakulását az egyénben, megakadályozni a betegség előrehaladását és megakadályozni a továbbterjedést.
“Azt, hogy az “első generációs” vakcinák mindhárom célt elérik-e, nem tudjuk, de a program hosszú távú sikere szempontjából létfontosságú” – magyarázzák a társszerzők, Prof. Sir Jeremy Farrar, a vészhelyzetek tudományos tanácsadó csoportjának (SAGE) és a Wellcome Trust igazgatója (London, Egyesült Királyság), valamint Prof. Tim Cook, az aneszteziológia és intenzív terápia szakorvosa, Royal United Hospitals Bath NHS Foundation Trust, Bath, Egyesült Királyság és tiszteletbeli professzor, School of Medicine, University of Bristol, Egyesült Királyság.
“A továbbterjedés megakadályozása – amelyet “sterilizáló immunitásnak” neveznek – különösen fontos, mivel járványt módosító hatású. “Lehetséges, hogy az első vakcinák, beleértve a most megjelenő vakcinákat is, hatékonyabbak a betegség előrehaladásának és a kórházi kezelésnek a megelőzésében, és kevésbé hatékonyak az átvitel megakadályozásában. A jóváhagyás előtti vizsgálatokban és az engedélyezést követő felügyeleti vizsgálatokban elért teljesítményük ismerete lehetővé teszi a további módosításokat, így 2021-ben és azt követően jobb második és harmadik generációs vakcinák válhatnak elérhetővé.”
Kiemelik annak fontosságát is, hogy a legveszélyeztetettebbek és az egészségügyi dolgozók a lakosság szélesebb köre előtt prioritást élvezzenek. A szerzők megállapítják: “Az oltás inkább globális, mint nemzeti szükséglet. A WHO ACT-accelerator és a COVAX kezdeményezések egyaránt hangsúlyozzák annak fontosságát, hogy a vakcinák minden országban egy időben érjék el a legveszélyeztetettebbeket és az egészségügyi dolgozókat. Egy vagy néhány ország széles körű oltása anélkül, hogy ezt a szükségletet globálisan kezelnénk, senkinek sem áll érdekében, és nem fogja biztosítani a mindannyiunk számára szükséges védelmet”.
Lokálisan utalnak a szükséges oltási erőfeszítések hatalmas méretére, mondván: “Nem szabad alábecsülni az Egyesült Királyság oltási programjának nagyságrendjét: 1000 oltóközpont, amelyek mindegyike naponta 500 embert olt be a hét 5 napján, az ellátás vagy a szállítás megszakítása nélkül, majdnem egy évig tartana, hogy az Egyesült Királyság lakossága két adagot kapjon. Emberemlékezet óta egyetlen ország sem indított teljes lakossági oltási kampányt, és ezt helyi vezetéssel és kulturális érzékenységgel kell végrehajtani.”
A becslések szerint az Egyesült Királyság lakosságának mintegy 20%-a elutasíthatja a vakcinát, de a szerzők szerint “Ha 80%-uk sikeresen beoltásra kerülne, akkor végre kilátásba kerülne a lakossági (csorda)immunitás egy olyan szintje, amely nagyon alacsony szintre csökkentené a vírus terjedését a közösségben, és megvédi mind azokat, akik be vannak oltva, mind azokat, akik nem. A természetes fertőzést követő populációs immunitással ellentétben ez a természetes fertőzést követő populációs immunitás a becslések szerint félmillió brit halálesettel járó költségek nélkül valósulna meg.”
A széles körű oltás következményeit és a nem beoltottakat érintő kihívásokat is tárgyalják. Felteszik a kérdést: “Vajon az oltási igazolás (oltási útlevél) követelmény lesz-e a betegek és családtagjaik számára az elektív műtétek előtt, vagy az egészségügyi vagy szociális ellátásban való munkavégzéshez, külföldi utazáshoz, orvosi konferenciákon való részvételhez, vagy akár az olimpián való részvételhez? Ezek a kérdések egyfelől triviálisnak tűnhetnek, de fontos etikai kihívásokat vetnek fel az egyén jogainak és a közegészségügyért viselt kollektív felelősségünk közötti egyensúly megteremtésével kapcsolatban. Milyen áldozatokat kell majd vállalniuk azoknak, akik úgy döntenek, hogy nem oltatják be magukat? Hogyan fogják ellenőrizni az oltások betartását, és hogyan fogják kezelni az oltások megtagadását olyan környezetben, ahol a közbiztonság megköveteli az oltást (például az egészségügyi ellátás során)?”
A szerzők világossá teszik, hogy a vakcina nem csodaszer, és hogy a SARS-CoV-2-t csak akkor lehet teljes mértékben ellenőrzés alá vonni, ha viselkedésünket is tovább alakítjuk, valamint ha jobban hozzáférünk a diagnosztikához és a kezelésekhez, de hozzáteszik: “a biztonságos és hatékony vakcinák kétségtelenül megváltoztatják a világjárvány pályáját, helyreállítják a bizalmat, és elkezdik visszavezetni a világot a “COVID előtti” korszakba.”
A szerzők végezetül hangsúlyozzák, hogy egy globális világjárvány globális választ igényel, mondván: “A világjárványhoz globális válaszreakcióra van szükség”: “Nincs értelme vagy biztonsága annak, hogy egy ország határain belül magas oltási arányt és alacsony megbetegedési arányt hozzunk létre, ha ez nem ismétlődik meg a világ többi részén. Tényleg mindannyian együtt vagyunk ebben az ügyben.”