BIBLIOGRÁFIA
A Bagration hadművelet egy többfrontos stratégiai támadó hadművelet (1944. június 23-augusztus 29.) szovjet fedőneve volt a második világháború alatt a keleti fronton, amely szétzúzta a német Hadseregcsoport Központot. Az 1812-ben Borogyinónál Borogyinónál elesett grúz származású cári tábornokról, Peter Bagrationról elnevezett, fehérorosz hadműveletként is ismert hadművelet talán a legfontosabb volt az 1944 folyamán végrehajtott “tíz pusztító csapás” közül, amely az Adolf Hitler Wehrmachtjával szembeni stratégiai kezdeményezés teljes körű szovjet törekvést jelentette. A szövetségesek közelmúltbeli normandiai partraszállása ellenére a német hadsereg több mint 235 hadosztályt tartott fenn keleten, szemben a nyugati nagyjából 85 hadosztállyal. Miközben a szövetségesek még a francia sövényeken is átverekedték magukat, a Bagration hadművelet kezdetben 57 000 német foglyot ejtett egy kisebb moszkvai győzelmi parádéra, miközben a német hadsereg keleti védelmét további több száz kilométerrel folytatta vissza.
Amikor 1944 januárjában Leningrádot felszabadították, és Ukrajna közel felét felszabadították, Joszif Sztálin és főparancsnoksága április közepén egy új támadó hadműveletsorozat tervezésébe kezdett, amely a keleti fronton északról délre hullámzott. A cél az volt, hogy Hitlert és tábornokait egyensúlyban tartsák, hogy a maradék megszállt szovjet területeket kiszakítsák a németek kezéből, hogy súlyos veszteségeket okozzanak a Wehrmachtnak, és hogy a Szovjetuniót kedvező helyzetbe hozzák Kelet-Közép-Európában a második világháború Németország elleni záró szakaszában. Mivel a második front megnyitása nyugaton már küszöbön állt, Sztálin elhatározta, hogy nemcsak politikai okokból erőlteti az előrenyomulást, hanem azért is, hogy megakadályozza a németeket abban, hogy csapatokat helyezzenek át nyugat felé a szövetségesek Franciaország elleni támadása ellen. A mozgó műveletek számára kedvezőtlen terepviszonyok ellenére a fehéroroszországi német salient jelentős stratégiai célt jelentett, mind központi elhelyezkedése miatt, mind pedig azért, mert fontos katonai ugródeszka volt Európa szívébe.
Az Ernst Busch tábornagy vezette Hadseregcsoport Központja ugyan nem rendelkezett jelentős mozgó alakzatokkal, de mélységi védelmet foglalt el, amely nagymértékben támaszkodott az előkészített állásokra és Fehéroroszország sűrű, mocsaras terepére. Busch (június 28-a után Walter Model tábornagy) 3. páncéloshadserege és három tábori hadserege ellen a szovjetek célja az volt, hogy hat szektorban áttörjék a német védelmet, majd a taktikai sikert hadműveleti sikerré alakítsák. A koncepció az volt, hogy a központban megszorongatják a német erőket, míg a szárnyakon a Vityebszknél (északon) és Bobrujszknál (délen) végrehajtott bekerítő hadműveletekkel megsemmisítik a német erőket. Miközben ezeket a zónákat szünet nélkül csökkentették, a szovjet páncélos és gépesített lándzsahegyeknek mindkét oldalról egy nagyobb bekerítést kellett lezárniuk Minszk környékén, csapdába ejtve ezzel a Középső Hadseregcsoport fő erőit a várostól keletre. Az Észak- és Észak-Ukrajnai Német Hadseregcsoportok elleni kiegészítő offenzívák segítségével a későbbi szovjet célok a Visztula, a Narew és a Bug folyókig terjedtek. A terv a szovjet légi fölényre támaszkodott, és kiterjedt partizántámadásokat tartalmazott a német kommunikációs és hátországi célok ellen. A front-(hadseregcsoport-) szintű hadműveletek teljes komplexumának koordinálására a Sztavka, a Legfelsőbb Főparancsnokság parancsnoksága Alekszandr Vaszilevszkij és Georgij Zsukov marsallokat bízta meg a tervezés és a végrehajtás felügyeletével.
A szovjet előkészületek kidolgozottak és szigorúan titkosak voltak. Mivel a szovjet tankok és tüzérségi tartalékok számos fronton szétszórva voltak, ezeket és a támogató eszközöket úgy kellett koncentrálni, hogy ne árulják el a tervet. Ennek megfelelően a szovjetek kiterjedt megtévesztési és műveleti biztonsági intézkedéseket alkalmaztak, beleértve a rádiócsendet, az éjszakai mozgást és a merev álcázási fegyelmet. Ennek következtében a szovjet főparancsnokság titokban húsz kombinált hadsereget, két páncéloshadsereget és öt légi hadsereget vonultatott fel a Középső Hadseregcsoport ellen. Összesen a szovjetek 2,4 millió katonát számláltak 172 hadosztályban, 12 hadtestben, 7 megerősített körzetben és 22 különböző típusú brigádban. Fegyverzetük és felszerelésük 36 400 ágyú és aknavető, 5200 harckocsi és önjáró löveg, valamint 5300 repülőgép volt. A hadműveleti irányítás szempontjából a fő frontszintű parancsnoki instanciák (északról délre) az 1. balti (Ivan Bagramian), a 3. fehérorosz (Ivan Csernyahovszkij), a 2. fehérorosz (Georgij Zakharov) és az 1. fehérorosz (Konsztantyin Rokosszovszkij) voltak.
A Bagration hadművelet tényleges végrehajtása két szakaszban bontakozott ki. Az első, 1944. június 23. és július 4. között a fronton északról délre hullámzó áttörő támadásokkal kezdődött. Június 27-re az 1. balti és a 3. fehérorosz frontok öt német hadosztályt kerítettek be és semmisítettek meg Vityebszknél. Eközben a 2. fehérorosz front átkelt a Dnyeszteren, hogy június 28-án elfoglalja Mogiljevet. Ezzel szinte egyidejűleg az 1. Belorusz Front jobbszárnya Bobrujszknál bekerített és megsemmisített hat német hadosztályt. Július 3-án a szovjet frontok északi és déli oldaláról előrenyomuló mozgó csoportok elfoglalták Minszket, és keletre bekerítették a német 4. és 9. hadsereget (100 000 katona). Ahogy a szovjet előretolt alakulatok egyre nyugatabbra nyomultak, a Bagration első tizenkét napja alatt sikerült 225-280 kilométeres (140-175 mérföldes) behatolási mélységet elérni. Ezek a mélységek, valamint a német védelem 400 kilométeres (250 mérföld széles) áttörése Fehéroroszország nagy része számára a felszabadulást jelentette. A német védők eközben, akiket Hitler visszavonulást tiltó parancsa, a vasútvonalak elleni partizánszabotázs és az erősítések darabos bevetése akadályozott, egyáltalán nem tudták visszafordítani széteső helyzetüket.
A Bagration második szakasza (1944. július 5. – augusztus 29.) az ellenálló német zónák üldözését és felszámolását jelentette. Július 5. és 12. között a Minszktől keletre rekedt német erők megpróbáltak kitörni, de vagy megsemmisültek, vagy fogságba estek. Ahogy a szovjet offenzíva nyugat felé haladt, a német főparancsnokság nyugatról és a keleti front más részeiről kivont egységeket vetett be, de eredménytelenül. Később a 2. Balti Front északi és az 1. Ukrán Front déli összehangolt offenzívái csak tovább fokozták a német bajokat. Augusztus végére a Vörös Hadsereg átkelőket létesített a Visztulán és a Narew folyón, elfoglalta Vilniust és elérte Kelet-Poroszország határát. Az Északi Német Hadseregcsoport most elszigetelődött. A szovjet offenzív lendület azonban megállt Varsó előtt, ahol Sztálin nyilvánvalóan tudatosan döntött úgy, hogy nem támogatja a lengyel hazafiaknak a német megszállók elleni lázadását, amelyet nem tudott irányítani.
A hadjáratnak óriási katonai és politikai-katonai következményei voltak. Felszámolta a német Hadseregcsoport Központot, és büntető veszteségeket okozott a szomszédos csoportoknak. Kétezer német repülőgépet és tizenkét német hadosztályt és dandárt semmisített meg, miközben további ötven hadosztály erejét a felére csökkentette. Eközben megnyitotta az utat további szovjet offenzívák előtt Közép-Európában és a Baltikum megtisztítása előtt. A szovjeteknek ez több mint 178 000 halottat és további félmillió sebesültet jelentett. A hadművészet terén a Bagration az áttörési és bekerítési hadműveletek további tökéletesítését jelentette, valamint azt a képességet, hogy az ilyen hadműveletek után, szünet nélkül mozgó csoportokat vezényeljenek az ellenséges védelem műveleti mélységeibe.
Lásd még: Kurszk, csata; Szovjetunió; Sztálingrád, csata; Második világháború; Zsukov, Georgij.
BIBLIOGRÁFIA
Chaney, Otto Preston. Zsukov. Rev. ed. Norman, Okla, 1996.
Erickson, John. Az út Berlinbe. London, 1983. Reprint, London, 2003.
Glantz, David M., and Jonathan M. House. Amikor a titánok összecsaptak: Hogyan állította meg a Vörös Hadsereg Hitlert. Lawrence, Kans., 1995.
Niepold, Gerd. A csata Fehér-Oroszországért: A középső hadseregcsoport megsemmisítése, 1944. június. Fordította Richard Simpkin. London, 1987.
Vasilevsky, A. M. A Lifelong Cause. Fordította Jim Riordan. Moszkva, 1981.
Ziemke, Earl F. Sztálingrádtól Berlinig: A német vereség keleten. Washington, D.C., 1968.
Bruce W. Menning