“Menjetek tehát, és tegyetek tanítványokká minden népet, megkeresztelve őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, tanítva őket, hogy megtartsanak mindent, amit parancsoltam nektek”. És ne feledjétek, én veletek vagyok mindenkor, a világ végezetéig.”
– A nagy megbízatás: Matt. 28: 19-20
“A gyülekezeti életről és szolgálatról egy másfajta mentális képre van szükségünk – olyanra, amelyben az imádságos igemondás áll a középpontban, amelyben a keresztényeket arra képezik és felkészítik, hogy Isten igéjét szolgálják másoknak… és ahol az embereket arra képezik és tanítják, hogy Krisztus tanítványai legyenek, akik viszont arra törekszenek, hogy más tanítványokat tegyenek…” – Col Marshall & Tony Payne
A fenti Nagy Misszióban az egyháznak adott megbízatásból világosan kitűnik, hogy az egyház elé állított “vízió”, a kijelölt “feladat”, amelyet az egyház népe elé állítanak, a “legjobb gyakorlatú gyülekezeti növekedés” legfontosabb bibliai, teológiai és gyakorlati mozgatórugója az, hogy az egyházi szolgálat stratégiájának összehangolt és stratégiai erőfeszítésével a gyülekezetek – “tanítványt tevő tanítványok” – építésére összpontosítson.
Bill Hull így írta le a Nagy Misszió szándékát:
“A tanítványcsinálást kell a gyülekezet szívébe helyezni, és a gyülekezet parancsolt terméke a gyümölcsöt hozó hívő, akit tanítványnak neveznek. Krisztus parancsa az egyházának, hogy tegyen tanítványokat, adja a szentírási megbízatást.”
Hasonlóképpen Don Carson:
“A Máté 28-ban az első tanítványoknak adott felszólítás, hogy menjenek előre és gyarapítsák az evangéliumot ‘tanítványokká téve’, paradigma minden következő tanítvány számára.
Ez a tanítványcsináló feladat és prioritás kötelezővé válik Jézus minden tanítványa számára, hogy mostantól kezdve másokat is azzá tegyenek, ami ők maguk – Krisztus tanítványai.”
Itt két nagyon fontos dolgot veszünk észre:
1. A Nagy Misszió nem csak missziós látomásra hívja Krisztus egyházát, hanem a helyi gyülekezet szolgálatának paradigmáját is megadja.
2. A Nagy Misszió minden hívőt (férfiakat, nőket, tizenéveseket & gyermekeket) arra hív, hogy ne csak Krisztus tanítványai legyenek, hanem ezáltal arra is rendeltetnek, hogy – tanítványcsinálók legyenek!
Más szóval – tegyék azt, amit ő tett.
Ez azt jelenti, hogy minden hívő (és így végső soron az egyház) tevékenysége az, hogy felelősséget vállaljon azért, hogy növekedjen Krisztusban, hogy elérje az elveszetteket Krisztusért, és hogy ápolja és bátorítsa másokban a “tanítványi növekedést”, hogy Krisztushoz hasonlóvá váljanak. Ez a felelősség téged jelent, és engem jelent. Ez a te egyházadat jelenti, és az enyémet jelenti.
Ezt a felelősséget neked adták, és nekem is adták. Ez jelenti a te gyülekezetedet és jelenti az enyémet is.”
A Szentírás felhívása – a tanítványság és a tanítványgá válás egy kettős folyamat és tevékenység:
Először is, a tanítványságra való felhívás azt jelenti, hogy Krisztus uralma alatt hagyjuk, hogy az evangélium által átalakuljunk (ez alatt azt értjük, hogy feltétel nélkül elkötelezzük életünket, szívünket és elménket, hogy egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá váljunk).
Másodszor, a tanítványokká válás elhívása azt jelenti, hogy “aktívan” és “szándékosan” elérjük az elveszetteket, és tanítványtársainkat ugyanebben az evangéliumi átalakulásban bátorítjuk és tápláljuk (5Móz 6:4-9, 10:12, Mt 27:37-39, Róm 8:29-30, Ef 4:1-16).
Geiger és Nation, az “Átalakuló tanítványság” című könyv szerzői segítőkészen így fogalmaznak:
“Kutatásunk során azt találtuk, hogy az “átalakuló gyülekezetekben” sok gyülekezeti vezető küzdött a tanítványsági programokkal vagy tanítványsági eszközökkel kapcsolatos kérdésekkel. Nem úgy tekintettek a tanítványságra, mint egy általuk kínált “dologra”, legyen az egy program vagy egy stratégia. Inkább a tanítványgá nevelést tekintették létezésük átfogó okának. A tanítványcsinálást tekintették legfőbb hivatásuknak, ahol minden tevékenységet az átalakulás útjaként használnak.”
A hívők számára ez a tanítványságra és tanítványcsinálásra való felhívás végső soron arra való felhívás, hogy elkezdjenek meghalni önmaguknak, és Krisztusnak és az Ő egyházának élni.
Amint láthatjuk, a Mt 28-ban az első tanítványoknak adott felszólítás, hogy menjenek előre, és “tanítványokat szerezve” növekedjen az evangélium, paradigmaként szolgál minden következő tanítvány számára. Ez a tanítványcsináló funkció és prioritás Jézus minden tanítványára nézve kötelezővé válik, hogy részt vegyenek abban, hogy “másokat olyanná tegyenek, amilyenek ők maguk is” – Krisztus növekvő, érlelődő és átalakult tanítványai legyenek.
Ezt jelenti számunkra, hogy tanítványok vagyunk, és tanítványokat teszünk. Más szavakkal – tanítványt tevő tanítványnak lenni.”
Hasznos hivatkozásként E. M. így írta le az egyház feladatát és tevékenységét, a tanítványt tevést…
“A tanítványt tevés – egy szándékos, kapcsolati, Krisztus-központú tevékenység, amelyet minden hívő gyakorol, hogy minden lehetőséget kihasználva bátorítson és tanítson másokat Jézus megismerésére, növekedésére és hűséges követésére.
A tanítványszerzést minden hívőnek minden alkalmat kihasználva kell végeznie.
Ez egy olyan tevékenység, amely felismeri, hogy az egyének a lelki növekedés és megértés különböző szakaszaiban vannak, és megfelelően reagál, ösztönözve őket a következő lépésre.
A tanítványgá tevés ily módon a folyamatos szaporítás és sokszorosítás szolgálata.”
Fontos itt megjegyezni, hogy a tanítványgá tevés nem csak evangelizálás és nem csak tanítványság, gyakran összekeverjük vagy haszontalanul szétválasztjuk a kettőt. A tanítványgá nevelés megértésében fontos felismerni, hogy az evangelizáció és a keresztyén növekedés és nevelés lelki folyamata és tevékenysége együtt áll, és egy lelki folytonosságon folyik egymásból. Ily módon “
Így a “tanítványgá tevés”, helyesen értelmezve, egyetlen integrált folyamat és tevékenység. Ez magában foglalja mindenkinek a lelki segítését, akár csak azon a ponton vannak, hogy “felfedezzék”, “megkérdőjelezzék” vagy “megismerjék” Krisztust, akár “növekedjenek”, “átalakuljanak” és “hűségesen kövessék” őt.
Ily módon minden lelkileg egészséges keresztény közösségben mindenki arra törekszik, hogy aktívan növekedjen Krisztusban, miközben aktívan részt vesz a körülötte lévő testvérek és nővérek “tanítványgá tételében”.
Hasonlóképpen, a testvérek és nővérek is részt vesznek – viszonzásképpen – a “kölcsönös tanítványgá tételben” feléjük. Elég radikális gondolat!
Ezt a kölcsönös tanítványgá tevést gyönyörűen ábrázolva látjuk Pál apostolnak a rómaiakhoz intézett szavaiban – “hogy kölcsönösen bátorítson bennünket egymás hite, a tiéd és az enyém is” (1:11-12). Figyeljük meg itt, hogy Pál apostol önmagát is bevonja a kölcsönös “tanítványcsinálás” folyamatába.”
Ha ez így van, akkor az egyház alapvető céljának és tevékenységének az kell lennie, hogy – minden hívőt megtanítson és kiképezzen, hogy ilyen “tanítványcsináló tanítvánnyá” váljon.
Bibliai és teológiai szempontból, ha eredményesek akarunk lenni a “gyülekezet növekedésében”, az “igazi evangéliumi növekedés” stratégiai elérésében (mind számbeli, mind lelki értelemben), akkor a Szentírás felhívását kell megvalósítanunk, hogy olyan gyülekezeteket építsünk, ahol a “tanítványt tevő tanítványok” készítése a központi – “látomásunk”, és ahol minden hívő kihívása erre a feladatra nyilvánvaló – “felhívásunk a cselekvésre”.
Az, amire ma a gyülekezetekben szükség lehet ahhoz, hogy ezt a fajta jövőképet elérjük, az a kultúraváltás, a visszatérés a mindennapi és kölcsönös tanítványság és tanítványgá tevés gyakorlatához, minden hívő által és minden lehetőségen keresztül. Sokak számára egy ilyen kultúraváltás a prioritásaink sorrendjének átrendezését, életünk megújult összpontosítását és nagyobb evangéliumi szándékosságot igényel a szolgálatainkban.
Ha a cél az, hogy “tanítványokat tegyünk”, és ami még fontosabb, hogy tanítványokat tegyünk, akik tanítványokat tesznek (tanítványt tevő tanítványok), a kérdés az – milyen folyamatokat, tevékenységeket vagy szolgálatokat kell bevezetni e cél leghatékonyabb eléréséhez?
Ez a weboldal és annak teljes tartalma azt a célt szolgálja, hogy néhány választ adjon erre a kérdésre, videókkal és kutatott “munkaanyagokkal” alátámasztva, forrásokkal kiegészítve, valamint egyéb anyagokkal, amelyek jobban felkészíthetik az egyházat e cél elérésére.
A TANULMÁNYOZÁS HATÓKÖRE:
A keresztény élet és szolgálat minden aspektusa Isten adta lehetőség a “tanítványgá tételre”. Minden kapcsolat egy hívővel vagy nem hívővel egy lehetőség arra, hogy előmozdítsuk megértésüket, növekedésüket és bátorításukat Isten megismerésében vagy hűséges követésében.”
Megjegyzendő: a “tanítványcsinálás” kifejezés a szolgálati tevékenység minden aspektusát magában foglalja, a hitetlenek bevonásától kezdve a megtérésen át, minden nekünk adott lehetőség szándékos kihasználásáig (egyénileg & közösségileg) a Krisztusban való növekvő érettség teljes ösztönzésére.
TOVÁBBI MEGJEGYZÉS A MEGNEVEZÉSRŐL:
- A tanítványság, tanítványgá nevelés és tanítvány-csinálás kifejezéseket gyakran felcserélve használjuk
- ezáltal összekeverjük a tanítványsággal, tanítványgá neveléssel és tanítvány-csinálással kapcsolatos különböző tevékenységeket
Gyakori félreértés:
- Tanítványcsinálás = evangelizáció/misszió
- Tanítványcsinálás = tanítványság (új hívők követése)
- Tanítványcsinálás = tanítványság (1-1 hívő növekedése…bár még mindig gyakran összekeverik az új hívők követésével)
A tanítványkészítést úgy kell érteni, mint egy mindenre kiterjedő Tevékenységet:
Matt 28 parancsolja nekünk:
A tanítványok “csinálása” tehát nem csak evangelizálás, nem csak az új hívők kezdeti tanítványgá tétele 1-1. A tanítványcsinálás magában foglalja: egy “mindenre kiterjedő” tevékenységet, amely minden evangéliumi mozgalomra kiterjed – az evangelizáció, a megtérés és a kezdeti tanítványgá nevelés első lépéseitől kezdve, és magában foglalja és átfogja a növekvő hívőket oly módon, hogy ők mások szándékos – “tanítványcsinálóivá” válnak.
Tanítványcsinálóként tehát az a célunk, hogy minden hívő aktív – “tanítványt tevő tanítvánnyá” váljon
A TANULMÁNY MEGHATÁROZÁSA:
A görög mathētḗs szó angolra fordítva – “tanítvány” vagy “tanuló” vagy “tanítvány”. Magának a tanítvány szónak jellemzően két aspektusa van: a tanítvány és a tanító kapcsolata, valamint a valaki mögött való követés fogalma. Tanítványságunk mindenekelőtt Jézus Krisztushoz, a vele való kapcsolat és a követés (Mt 16,24-25).”
John Stott szavaival: “A legegyszerűbben Krisztus hívása így szólt: “Kövess engem”. Férfiaktól és nőktől kérte személyes hűségüket. Arra hívta őket, hogy tanuljanak tőle, engedelmeskedjenek szavainak, és azonosuljanak az ő ügyével”. Ebben a tanítványsági folyamatban “átalakulunk”, hogy végül “hasonlatossá” váljunk az ő hasonlatosságához (Róm 8:29, 2Kor 3:18).”
Az igei forma – “tanítványnak lenni” – azt a folyamatot írja le, amellyel egy másik személyt arra bátorítunk, hogy Jézus ilyen követője legyen; azt jelenti, hogy milyen módszerekkel segíthetjük az illetőt abban, hogy Krisztus “tanulójaként” növekedjen, hogy a Krisztusban való teljes érettség felé növekedjen, hogy aztán ő maga is tanítványa lehessen valaki másnak (i. m.azaz, hogy ők is “tanítvány-csinálókká” váljanak).
A “tanítványságra nevelés” szóval Al Stewart így írja le legjobban ezt a tevékenységet: “A tanítványság több mint egyszerűen a hitetlenek evangelizálása, a tanítványság meghatározása: imádságos és hűséges építés az emberekből, amíg érett követői lesznek az Úr Jézusnak (Kol 1:28). A tanítványgá nevelés azt jelenti, hogy az embereket előrevisszük Isten megismerésében; Krisztus iránti elkötelezettségükben; és mások szolgálata iránti elkötelezettségükben”. Ebben a tekintetben az igazi tanítványságot és tanítványgá nevelést helyesen úgy kell felfogni, mint folyamatot, nem pedig mint programot.”