Bibliai kommentár

EXEGESIS:

1 KIRÁLYOK 16-18: A KONTEXT

Akháb követte apját, Omrit, egy olyan királyt, aki “azt tette, ami gonosz volt az Úr szemében… (és aki) gonoszabb volt mindazoknál, akik előtte voltak” (1Királyok 16:25). Ezután Aháb feleségül vette Jezabel, a föníciai Szidón királyának, Etbaálnak a lányát (a Baál-imádat központja), és elkezdte imádni Baált. Ahab, apja nyomdokaiba lépve, többet tett az Úrnak, Izrael Istenének haragját kiváltva, mint Izrael minden királya, aki előtte volt” (16:33).

A 17. fejezetben Illés (akinek neve azt jelenti: “Jahve az Isten”) szembesítette Ahabot az aszályról szóló próféciával (17:1-7) – ez a prófécia egyenesen a Baál-imádat szívét célozta, mivel Baál állítólag a termékenységet és az esőt irányította. Az aszály a prófécia szerint bekövetkezett, és három évig tartott (18:1), Izraelt pedig olyan nagy nélkülözésbe taszította, hogy Aháb szükségesnek találta, hogy szolgájával, Obadiással (akinek neve azt jelenti: “Jahve az üdvösség”) együtt fű után kutasson, hogy a lovakat és az öszvéreket életben tartsa (18:5). Hab nem tudta, hogy Obadja titokban menedéket nyújtott Isten prófétáinak, akiket Jezabel megpróbált megölni (18:4).

A szárazság nemcsak büntetés a Baál imádásáért, hanem kihívást jelent Hab vezetése számára is. Amint a nép érzékeli, hogy ő, mint király, rossz irányba vezette Izraelt – hogy szenvedésük közvetlenül Ahábnak tulajdonítható -, nem várható el sokáig, hogy elfogadják a királyságát.

Eljáhu most versenyre hívja ki Ahábot és a Baál prófétáit – egy Jahve és Baál közötti összefüggésre, hogy melyik isten az igazi Isten. Azt mondja Ahabnak: “Most tehát küldj, és gyűjtsd össze hozzám egész Izraelt a Kármel hegyére, négyszázötvenet a Baál prófétái közül, és négyszázat az Ashera prófétái közül, akik Jezabel asztalánál esznek” (18:19). Illés azt akarja, hogy a verseny minél nyilvánosabb legyen, hogy a nép láthassa, hogy Jahve az igaz Isten.”

1Királyok 18:20-24. AZTÁN ELJÁH A NÉPEKNEK SZÓLT

20Ahab tehát elküldte Izrael egész népét, és összegyűjtötte a prófétákat a Kármel hegyére. 21Elijah odament az egész néphez, és ezt mondta: “Meddig fogtok még tétovázni a két oldal között? Ha az Úr az Isten (héberül: yhwh – Jahve), őt kövessétek, ha pedig a Baált, akkor őt.”

A nép egy szót sem felelt neki.

22Ekkor Illés így szólt a néphez: “Én, csak én maradtam az Úr prófétája, a Baál prófétái pedig négyszázötven ember. 23Adjanak hát nekünk két bikát, és válasszanak maguknak egy bikát, vágják fel, tegyék a fára, és ne tegyenek alá tüzet; a másik bikát pedig én felöltöztetem, és a fára teszem, és nem teszek alá tüzet. 24Te hívd a te istened nevét, én pedig az Úr nevét fogom hívni. Az az Isten, aki tűzzel válaszol, az legyen az Isten.”

Az egész nép így válaszolt: “Jól van mondva.”

“Elküldte tehát Akháb Izrael minden fiát, és összegyűjtötte a prófétákat a Kármel hegyére” (20. v.). A passzivitásra hajlamos Aháb azt teszi, amit Illés mond neki. Összegyűjti népét és prófétáit a Kármel hegyén, amely a Földközi-tenger partján fekszik, mintegy 32 km-re (20 mérföldre) északkeletre Jezréeltől (ahol Aháb egyik palotája állt) és 50 km-re (30 mérföldre) délre Tírusztól – Fönícia déli határán (Jezábel eredeti lakóhelye és a Baál-imádat központja). A Kármel-hegy valójában egy rövid tengerparti hegyvonulat, amely elválasztja Izraelt (délen) Föníciától (északon).

A legmagasabb pontján a Kármel-hegy körülbelül 1750 láb (535 m) magas. Bár ez nem különösen magas egy hegytől, a Kármel hegye a magaslat azon a területen, és ideális helyen van ahhoz, hogy mind Izrael, mind Fönícia számára tanúságot tegyen Jahvéről.

“Illés közeledett az egész néphez, és így szólt: “Meddig fogtok tétovázni a két oldal között? (21a. v.). Izrael régóta szövetségi kapcsolatban állt Jahvével, de kezdettől fogva gyakran engedett a kísértésnek, hogy más isteneket imádjon. Ebben az esetben Izebel rábeszélte Akhábot és egész Izraelt, hogy imádják Baált. Megölte Jahve prófétáit is (18:4).

De Jahve féltékeny Isten (2Mózes 20:5), aki nem tűri, hogy az izraeliták két különböző véleményen sántikáljanak, és megosszák hűségüket Jahve és egy másik isten között.

“Ha Jahve az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, akkor kövessétek őt” (21b. v.). Illés bedobja a kesztyűt – követeli, hogy Izrael döntsön az egyik vagy a másik oldal mellett – hogy vagy Jahvéban vagy Baálban bízzanak – hogy hagyjanak fel azzal, hogy megpróbáljanak a kerítés között lavírozni.

“A nép egy szót sem válaszolt neki” (21c. v.). A nép, amely Jahve e prófétájának szenvedélye és egy Baált imádó király (és egy királynő, aki megöli Jahve prófétáit) közé szorult, egy centit sem mozdul. Egyáltalán nem reagálnak, ami azt jelenti, hogy továbbra is a kerítésen ülnek. Nem tudják biztosan, hogy mi fog történni ezen a kedvező napon, és majd akkor döntenek, ha a nap eseményei kiderülnek.”

“Ekkor Illés így szólt a néphez: “Én, csak én maradtam meg Jahve prófétájaként” (22a. v.). Amint fentebb említettük, Jezabel megölte Jahve néhány prófétáját (18:4), de Illés nem ismeri el Jahve száz prófétáját, akiket Obadja megmentett (18:4) – valószínűleg Obadja iránti tiszteletből, aki Aháb egyik magas rangú tisztviselője, de titokban Jahve követője. Illés azonban valóban egyedül áll Jahve prófétájaként ezen a hegyen.

“Baál prófétái pedig négyszázötven ember” (22b. v.). Illés arra kérte Akhábot, hogy hívja össze Baál négyszázötven prófétáját és Aséra négyszáz prófétáját (18:19), de az utóbbiakról nem hallunk többet. A történet végén Illés megöli Baál prófétáit, de az Aszéra prófétáiról nem esik szó (40. v.). Később Ahab négyszáz prófétával fog konzultálni, feltehetően Asherah prófétáival (22:6). A Baál-kultuszban Asherah vagy Baál anyja, vagy a felesége.

“Adjanak tehát nekünk két bikát, és válasszanak maguknak egy bikát, vágják fel, és tegyék a fára, és ne tegyenek alá tüzet; a másik bikát pedig felöltöztetem, és tegyék a fára, és ne tegyenek alá tüzet” (23. v.). Ismét Illés diktálja a verseny feltételeit. Két bikát kell áldozatul szolgáltatni. Illés előírja, hogy a Baál prófétái választhatnak, melyik bikát akarják, ő pedig a másikat viszi. A történet során a továbbiakban is ilyen előnyben részesíti őket, ezzel is hangsúlyozva azt a méltányosságot, amellyel a versenyt szervezi. A verseny igazságossága segít kristálytisztán világossá tenni, hogy Jahve az igazi Isten.”

“Te a te istened nevét hívod, én pedig Jahve nevét hívom” (24a. v.). Illés világos, egyértelmű nyelven fogalmazza meg a vetélkedés utolsó részét. Mindenki, aki hallja őt, megérti, hogy mit kell keresnie – és ha bármilyen tűz keletkezik, a győztes (Baál vagy Jahve) nyilvánvaló lesz.

“Az az Isten, aki tűzzel válaszol, legyen Isten” (24b. v.). Ez egy másik pont, ahol Illés a Baál prófétáinak ad előnyt. Azt hiszik, hogy Baál, a termékenység és az eső istene a villámokat is irányítja. Ha Baál bármire képes, akkor arra is képesnek kell lennie, hogy villámot küldjön, hogy feleméssze a prófétái által felajánlott áldozatot.”

“Az egész nép így válaszolt: “Jól van mondva” (24c. v.). Ezúttal a nép, amely korábban annyira vonakodott elkötelezni magát (21c. v.), szívből helyesli az Illés által felvázolt verseny feltételeit. Ezzel azt mutatják, hogy Illés igazságosságával és tisztaságával kezdi elnyerni a bizalmukat.”

1Királyok 18:25-29. ELIJÁS A BÁÁL PRÓFÉTÁIHOZ

25Éliás így szólt a Baál prófétáihoz: “Válasszatok magatoknak egy bikát, és azt öltöztessétek fel először, mert sokan vagytok, és hívjátok istenetek nevét, de ne tegyetek alá tüzet”. 26Vették a bikát, amelyet nekik adtak, felöltöztették, és reggeltől egészen délig a Baál nevét kiáltozták, mondván: “Baál, hallgass meg bennünket! De nem hallatszott hang, és nem volt, aki válaszolt volna. Az oltár körül ugráltak, amelyet készítettek. 27Délben történt, hogy Illés gúnyolódott rajtuk, és ezt mondta: “Kiáltsatok hangosan, mert ő egy isten. Vagy töpreng, vagy félrevonult, vagy úton van, vagy talán alszik, és fel kell ébreszteni”. 28Sikoltoztak hangosan, és késsel és lándzsával vagdosták magukat útközben, amíg a vér rájuk ömlött. 29Amikor elmúlt a dél, így prófétáltak az áldozat felajánlásának idejéig, de nem volt hang, nem volt, aki válaszoljon, és nem volt, aki figyeljen.”

“Illés így szólt a Baál prófétáihoz: “Válasszatok magatoknak egy bikát, és azt öltöztessétek fel először, mert sokan vagytok, és hívjátok segítségül istenetek nevét, de ne tegyetek alá tüzet” (25. v.). Illés megismétli a verseny feltételeit, amelyeket a 23-24. versekben meghatározott, de ezúttal utasításként intézi azokat a Baál prófétáihoz. Megengedi nekik, hogy kiválasszák a nekik tetsző bikát, és azt készítsék előbb elő, “mert sokan vagytok” – felhívva a figyelmet létszámbeli fölényükre – négyszázötven az egyhez.

“Fogták a bikát, amelyet nekik adtak, és felöltöztették, és reggeltől egészen délig a Baal nevét kiáltozták, mondván: Baal, hallgass meg minket. De nem volt hang, és nem volt, aki felelt volna” (26a. v.). A Baál prófétái órákon át hívták istenüket, eredménytelenül. Ez alatt a néhány óra alatt Izrael népe megfigyeli és ítéletet hoz. Semmit sem látnak, ami arra ösztönözné őket, hogy Baálban higgyenek.”

“Ugráltak az oltár körül, amelyet készítettek” (26b. v.). Korábban Illés azzal vádolta a népet, hogy “két különböző véleményen sántikál” (21. v.). Most a csalódott Baál prófétái sántikálnak (ugyanaz a héber szó) az oltáruk körül. Az első esetben a sántítás határozatlanságot jelentett. Ebben a második esetben eredménytelenséget jelent.”

“Történt délben, hogy Illés gúnyolódott rajtuk, és ezt mondta: “Kiáltsatok hangosan, mert ő egy isten. Vagy töpreng, vagy félrevonult, vagy úton van, vagy talán alszik, és fel kell ébreszteni'” (27. v.). Gúnyolódásával Illés nagyobb erőfeszítésre sarkallja Baál prófétáit. Többféle okot is felvet Baal válaszképtelenségére. Talán Baal elmélkedik – vagy úton van -, vagy alszik. Bizonyára meghallja, ha prófétái csak hangosabban kiáltanak.”

“Hangosan kiáltoztak, és késsel és lándzsával vágták magukat útközben, amíg a vér rájuk ömlött” (28. v.). Ismét Illés adja meg az alaphangot, és Baál prófétái azt teszik, amit ő mond. Nemcsak hangosan kiáltoznak, hanem elkezdenek sebeket ejteni magukon, hogy felkeltsék Baál figyelmét – egyfajta eksztatikus őrjöngés -, egy kétségbeesett intézkedés.

“Így történt, amikor elmúlt a dél, hogy az áldozat felajánlásának idejéig prófétáltak, de nem volt hang, nem volt, aki válaszoljon, és nem volt, aki figyeljen” (29. v.). Az órák egyre csak fogytak. Eljött és elmúlt a délidő. A Baál prófétái egész délelőtt és a délután egy részében dolgoztak. Fáradtnak-éhesnek-csüggedtnek kell lenniük, de nem hagyják abba. De nincs válasz – semmi – semmi – semmi – semmi.”

1Királyok 18:30-35. ELIJA ALTÁRAT ÉPÍTETT JAHWEH NÉVÉRE

30Elija ezt mondta az egész népnek: “Jöjjetek közelebb hozzám!” És az egész nép közeledett hozzá. Megjavította az Úr oltárát, amelyet ledöntöttek. 31Éliás tizenkét követ vett, Jákob fiai törzseinek száma szerint, akikhez az Úr szava szólt, mondván: “Izrael lesz a te neved”. 32A kövekkel oltárt épített az Úr nevében. Az oltár körül árkot ásott, amely elég nagy volt ahhoz, hogy két mérő (héberül: sa∙ta∙yim – két sáh) magot tartalmazzon. 33Rendbe rakta a fát, feldarabolta a bikát, és rátette a fára. Azt mondta: “Tölts meg négy korsót vízzel, és öntsd rá az égőáldozatra és a fára”. 34Azt mondta: “Csináljátok másodszor is!” És ők másodszor is megcsinálták. Azt mondta: “Csináljátok harmadszor is”, és harmadszor is megtették. 35A víz körbefolyt az oltár körül, és az árkot is megtöltötte vízzel.”

“Illés így szólt az egész néphez: “Jöjjetek közelebb hozzám!” És az egész nép közeledett hozzá” (30a. v.). Most Illés előrelépett. Most rajta a sor, hogy segítségül hívja Jahvét. Eddig a hegyen Baál prófétáinak százai nyüzsögtek, de Illés az egyetlen Jahve próféta a hegyen. Felszólítja Izrael népét, hogy álljanak közelebb hozzá, és ők ezt meg is teszik.

“Megjavította Jahve oltárát, amelyet ledöntöttek” (30b. v.). Ez az első a több lépés közül, amelyet részletesen leírnak Illés áldozatra való felkészülésével kapcsolatban.

Nincs említés a ledöntött oltárról, de Jezabel talán lerombolta az oltárt Jahve-ellenes kampánya részeként – vagy a Baál prófétái rongálhatták meg az oltárt eksztatikus őrjöngésük során (vö. 28).”

“Illés tizenkét követ vett magához, Jákob fiai törzseinek száma szerint, akikhez az Úr szava szólt, mondván: “Izrael lesz a te neved”. (v. 31). Illés tizenkét kővel köti össze Jahve oltárát Jahve népével és szövetségi örökségével. Tette utal a tizenkét kőből álló oltár építésére, amikor Izrael először kelt át a Jordánon az ígéret földjére (Józsué 4:1-9).

“Izrael legyen a neved” az 1Mózes 35:10-re utal, ahol Isten ezt mondta Jákobnak: “A te neved Jákob. Többé nem lesz a neved Jákob, hanem Izrael lesz a neved.”

“A kövekből oltárt épített az Úr nevében” (32a. v.). Illés nem egyszerűen oltárt épített, hanem “yhwh nevében”. A 31. versben összekapcsolta az oltárt Jahve népével. Most pedig Jahvéhoz kapcsolja.

“Árkot csinált az oltár körül, amely elég nagy volt ahhoz, hogy két mérő (sa∙ta∙yim – két száh) magot tartalmazzon” (32b. v.). Egy seah valamivel kevesebb, mint egy bokor egyharmada, tehát egy árok, amely elég nagy ahhoz, hogy két seah-t befogadjon, viszonylag sekély lenne.”

“Rendbe tette a fát, és feldarabolta a bikát, és rátette a fára. Azt mondta: ‘Tölts meg négy korsót vízzel, és öntsd az égőáldozatra és a fára'” (33. v.). Illés tehát elhelyezi a fát az oltár körül, feldarabolja a bikát, és a fára helyezi. Megparancsolja az embereknek, hogy hozzanak négy korsó vizet, hogy öntsék rá az áldozatra és a fára. Az a célja, hogy megnehezítse, hogy a tűz megeméssze az áldozatot, és ezért különösen világossá tegye, ha egyszer a tűz mégis megemészti az áldozatot, hogy Jahve nagyon hatalmas Isten.”

Nem tudjuk, mekkorák ezek a vizes korsók. Azt tudjuk, hogy a nép három éve szárazságban szenvedett (18:1), ezért a víz értékes árucikk. A hit nagy megnyilvánulása, hogy ennyi vizet használnak – és a hit nagy megnyilvánulása, hogy megnedvesítik a fát, mielőtt felhívják Jahvét, hogy tűzzel eméssze el.

“Azt mondta: ‘Csináljátok másodszor is’, és ők másodszor is megtették. Azt mondta: ‘Csináljátok harmadszor is’, és ők harmadszor is megtették. A víz körbefolyt az oltár körül; és az árkot is megtöltötte vízzel” (34-35. v.). Illés megparancsolja az embereknek, hogy hozzanak még négy korsó vizet – és még négyet (összesen tizenkettőt). Nem tudjuk meg, honnan szerezték a vizet, de tizenkét korsó víz felajánlása három év szárazság után áldozatos cselekedet.

A nép újra és újra ráönti a vizet az oltárra, az áldozatra és a fára. A víz lefolyik az oltárról a földre és az árokba, átitatva a földet és megtöltve az árkot. Illés világossá teszi, hogy Jahve elég erős ahhoz, hogy megtegye, amit kell, még akkor is, ha a pakli ellene van.

1Királyok 18:36-39. JÁHÉVÁ TŰZE ELÉGETTE AZ ÁLDOZATOT

36Az áldozat felajánlásának idején történt, hogy Illés próféta odament, és ezt mondta: “Jahve, Ábrahám, Izsák és Izráel Istene, tudassék ma, hogy te vagy az Isten Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezt a te szavadra tettem. 37Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy ez a nép megtudja, hogy te, Uram, Isten vagy, és hogy újra megfordítottad a szívüket!”. 38Ekkor az Úr tüze leesett, és megemésztette az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalábolta a vizet, amely az árokban volt. 39Amikor az egész nép ezt látta, arcra borultak. Azt mondták: “Az Úr, ő az Isten! Jahve, ő az Isten!”

“Történt pedig az áldozat bemutatásának idején, hogy Illés próféta közeledett, és így szólt: “Jahve, Ábrahám, Izsák és Izrael Istene, tudassék ma, hogy te vagy az Isten Izraelben, és én a te szolgád vagyok, és hogy mindezt a te szavadra tettem.” (36. v.). Ellentétben Baál prófétáival, Illés nem kiabál hangosan, nem vagdalkozik vagy tombol. Nem imádkozik pirotechnikai eszközökért, hanem egyszerűen Ábrahám, Izsák és Izrael Istenéhez imádkozik, és imáját ismét Izrael örökségéhez kapcsolja – emlékeztetve a népet a Jahvéval való történelmükre. Először azért imádkozik, hogy Jahve adja tudtára, hogy Jahve Izrael igaz Istene, majd azért imádkozik, hogy Jahve ismerje el Illést szolgájának.

“Hallgass meg, Jahve, hallgass meg, hogy ez a nép megtudja, hogy te, Jahve, Isten vagy” (37a. v.). Illés megismétli kérését, hogy a nép megtudja, hogy Jahve az igaz Isten.

“és hogy te fordítottad vissza a szívüket” (37b. v.). Illés imájának e néhány szava a Kármel-hegyen történtek lényegére tapint. Jahvét nem az érdekli elsősorban, hogy cirkuszi látványosságot nyújtson, amely lenyűgözi a közönségét. Jahve elsődleges érdeke az izraelita nép megváltása – szívük visszafordítása az igaz hitre – a szövetségi kapcsolat helyreállítása, amelyet megszegtek – a bűnbánatuk biztosítása, hogy megbocsáthassa bűneiket.”

“Akkor az Úr tüze leesett, és megemésztette az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalábolta a vizet, amely az árokban volt” (38. v.). De az a tény, hogy Jahve elsődleges célja nem az, hogy cirkuszi látványosságot nyújtson, nem jelenti azt, hogy erre nem hajlandó. A mennyből jövő tűz olyan hevesen ég, hogy mindent felemészt – az áldozatot, a fát, a köveket, a port, és még az árokban lévő vizet is. Ez a hatalom meggyőző bemutatása.

“Amikor az egész nép meglátta, arcra borultak. Azt mondták: “Jahve, ő az Isten! Jahve, ő az Isten'” (39. v.). Illés kétszer imádkozott azért, hogy a nép megtudja, hogy Jahve az igaz Isten (36-37. v.), így most imái meghallgatásra találtak.”

1Királyok 18:40. MEGFOGJÁK BÁÁL PRÓFÉTÁIT

40Éliás ezt mondta nekik: “Fogjátok meg Baál prófétáit! Egyet se engedjetek el közülük!”

Megragadták őket. Illés lehozta őket a Kishon patakjához, és ott megölte őket.”

A közös lekciót megfogalmazók kihagyták ezt a verset, noha egyértelműen a történet része – valószínűleg az erőszakkal szembeni ellenszenvük miatt. Ennek a versnek a kihagyásával azonban erőszakot követtek el a szöveggel szemben. Mindig gyenge hermeneutika (a bibliaértelmezés művészete vagy tudománya), hogy a verseket annak a kornak és helynek a kulturális értékei alapján választjuk ki, amelyben éppen élünk.

Azzal, hogy Illés ezeknek a hamis prófétáknak a halálát követeli, a Tórával összhangban cselekszik, hogy megtisztítsa őket a gonosztól (5Mózes 13:5, 13-18; 17:2-5).

Korábban a nép hallgatott, amikor Illés felszólította őket, hogy válasszanak Jahve és Baál között (21. v.). Aztán beleegyeztek az Illés által meghatározott versenyfeltételekbe (24. v.). Ezután elismerték, hogy Jahve az igaz Isten (39. v.). Most pedig megerősítik Jahve iránti elkötelezettségüket azzal, hogy engedelmeskednek Jahve prófétájának a Baál prófétáinak megölésére vonatkozó parancsának.

A Kishon patakja száraz lesz, amikor a Baál prófétái meghalnak ott, de a közvetlenül utána következő eső (41-46. v.) hamarosan megtölti vízzel. Ez a patak “Fönícia felé folyik, arra utalva, hogy a hamis próféták vérének vissza kell folynia oda, ahová tartozik” (Dilday, 197).”

1Királyok 18:41-46. POSSZTRIPT

Ezek a versek nem szerepelnek a lekciókönyvben, de teljessé teszik a történetet.

Előtte (18:1) Jahve azt mondta Illésnek, hogy a hároméves szárazság véget ér. Most, miután az izraeliták elismerik Jahvét Istennek (39. v.), Illés ezt mondja Akhábnak: “Kelj fel, egyél és igyál, mert bőséges esőnek hangzik” (41. v.), és Akháb azt teszi, amit mondanak neki (42. v.). Ahab nem mond semmit – a 17. vers óta nem mond semmit.

Ezután Illés elküldi a szolgáját, hogy nézzen a tenger felé. A szolga először nem lát semmit, de aztán látja, hogy “egy kis felhő, mint egy ember keze, emelkedik ki a tengerből” (44a. v.). Illés azt mondja Akhábnak: “Készülj, és menj le, hogy az eső ne állítson meg téged” (44b. v.) – és heves eső kezdődik (45. v.). Ahab elutazik a szekerén. “Az Úr keze Illésen volt; ő pedig betűrte köpenyét az övébe, és futott Akháb előtt Jezréel bejáratáig.” (46. v.)

Elképesztőnek találjuk Illés aggódását Akhábért, de úgy tűnik, hogy Illés ugyanazt a megváltást akarja Akhábnak, amit Izrael többi részének. Illés bebizonyította az igazát. Megnyerte a versenyt Akhábbal és Akháb prófétáival, de ellenáll a kárörömre való késztetésnek, és ehelyett együttérzéssel válaszol Akhábnak – együttérzés céllal – együttérzés, amelynek célja a megváltás.”

A SZÓKRATÍV idézetek a World English Bible (WEB), a Szentírás nyilvános (szerzői jog nélküli) modern angol fordításából származnak. A World English Bible a Biblia American Standard Version (ASV), a Biblia Hebraica Stutgartensa Ószövetség és a görög többségi szövegű Újszövetség alapján készült. Az ASV, amely a lejárt szerzői jogok miatt szintén közkincs, nagyon jó fordítás volt, de sok archaikus szót tartalmazott (hast, shineth stb.), amelyeket a WEB frissített.

BIBLIOGRÁFIA:

Brueggemann, Walter, Smyth & Helwys Bible Commentary: 1 & 2 Kings (Macon, Georgia: Smyth & Helwys Publishing, Incorporated, 2000)

Devries, Simon J., Word Biblical Commentary: 1 Kings, Vol. 12 (Dallas, Word Books, 2003)

Dilday, Russell H., The Preacher’s Commentary: 1 & 2 Kings (Nashville: Thomas Nelson Publishers, 1987)

Fretheim, Terence E., Westminster Bible Companion: 1-2 Kings (Louisville: Westminster John Knox Press, 1999)

Hens-Piazza, Gina, Abingdon Old Testament Commentaries: Kings (Nashville: Abingdon Press, 2006)

Hinton, Linda B., Basic Bible Commentary: Kings (Nashville: Abingdon Press, 1988)

House, Paul R., New American Commentary: 1, 2 Kings, Vol. 8 (Broadman & Holman Publishers, 1995)

Inrig, Gary, Holman Old Testament Commentary: I & II Kings (Nashville: Holman Reference, 2003)

Leithart, Peter, Brazos Theological Commentary on the Bible: 1 & 2 Kings (Grand Rapids: Brazos Press, 2006)

Longman, Tremper III, in Van Harn, Roger (szerk.), The Lectionary Commentary: Theological Exegesis for Sunday’s Text. Az első olvasmányok: The Old Testament and Acts (Grand Rapids: William B. Eerdmans Publishing Co., 2001)

Nelson, Richard D., Interpretation Commentary: I and II Kings (Louisville: John Knox Press, 1987)

Provan, Iain W., New International Biblical Commentary: 1 and 2 Kings (Peabody, Massachusetts, Hendrickson Publishers, 1995)

Seow, Choon-Leong, The New Interpreters Bible: 1-2 Kings, Vol. III (Nashville: Abingdon Press, 1999)

Smith, Norman H. (Exegesis) és Sockman, Ralph W. (Exposition), The Interpreter’s Bible: Kings, Chronicles, Ezra, Nehemiah, Job (Nashville: Abingdon Press, 1954)