Általános: Az allopurinol alkalmazásának korai szakaszában az akut köszvényes rohamok számának növekedéséről számoltak be, még akkor is, ha a szérum húgysavszint normális vagy szubnormális. Ennek megfelelően a kolhicin fenntartó adagjait általában profilaktikusan kell adni, amikor az allopurinolt elkezdik. Ezenkívül ajánlott, hogy a beteg alacsony allopurinol-dózissal kezdjen (napi 100 mg), és heti rendszerességgel 100 mg-mal növelje, amíg a szérum húgysavszint 6 mg/dl vagy annál alacsonyabb nem lesz, de nem lépi túl a maximális ajánlott dózist (napi 800 mg). Néhány esetben kolhicin vagy gyulladáscsökkentő szerek alkalmazására lehet szükség a köszvényes rohamok elfojtásához. A rohamok több hónapos kezelés után általában rövidebbek és kevésbé súlyosak lesznek. Az urátoknak a szöveti lerakódásokból történő mobilizációja, amely a szérum húgysavszint ingadozását okozza, lehetséges magyarázata lehet ezeknek a rohamoknak. Még megfelelő allopurinolterápia mellett is több hónapra lehet szükség ahhoz, hogy a húgysavkészlet kellőképpen kiürüljön az akut rohamok ellenőrzéséhez.
A napi legalább 2 liter vizeletürítéshez elegendő folyadékbevitel és a semleges vagy lehetőleg enyhén lúgos vizelet fenntartása kívánatos, hogy (1) elkerüljük az allopurinolterápia hatására kialakuló xantinkövek elméleti lehetőségét, és (2) segítsünk megelőzni az urátok vesecsapódását azoknál a betegeknél, akik egyidejűleg urikozurikus szereket kapnak.
Néhány, már fennálló vesebetegségben vagy rossz urát-clearance-ban szenvedő betegnél a BUN emelkedését mutatták ki az allopurinol adása során. Bár az ezért felelős mechanizmust nem állapították meg, a károsodott vesefunkciójú betegeket az allopurinol alkalmazásának korai szakaszában gondosan meg kell figyelni, és az adagot csökkenteni kell, vagy a gyógyszert vissza kell vonni, ha a vesefunkcióban fokozott eltérések jelentkeznek és fennállnak.
Veseelégtelenséget figyeltek meg az allopurinol adásával összefüggésben olyan betegeknél, akiknél daganatos betegségek miatt másodlagos hyperurikémia alakult ki. Olyan egyidejűleg fennálló állapotok, mint a myeloma multiplex és a pangásos szívizombetegség, voltak jelen azoknál a betegeknél, akiknél a vesefunkciós zavar az allopurinol alkalmazásának megkezdése után fokozódott. A veseelégtelenség gyakran társul köszvényes nefropátiához és ritkán az allopurinollal kapcsolatos túlérzékenységi reakciókhoz is. Albuminuriát figyeltek meg olyan betegeknél, akiknél krónikus glomerulonephritis és krónikus pyelonephritis után alakult ki klinikai köszvény.
A csökkent vesefunkciójú betegeknek kisebb adag allopurinolra van szükségük, mint a normál vesefunkciójú betegeknek. A csökkent vesefunkciójú betegeknél a terápia megkezdésekor az ajánlottnál kisebb adagokat kell alkalmazni, és az allopurinol adásának korai szakaszában szorosan meg kell figyelni őket. Súlyosan károsodott vesefunkciójú vagy csökkent urát-clearance-ban szenvedő betegeknél az oxipurinol felezési ideje a plazmában jelentősen meghosszabbodik. Ezért napi 100 mg vagy heti kétszer 300 mg, vagy esetleg ennél kisebb adag is elegendő lehet a megfelelő xantin-oxidáz gátlás fenntartásához a szérum urát szintjének csökkentéséhez.
Csontvelő-depresszióról számoltak be allopurinolt kapó betegeknél, akiknek többsége olyan gyógyszereket kapott egyidejűleg, amelyek potenciálisan okozhatják ezt a reakciót. Ez már 6 héttől akár 6 évvel az allopurinol terápia megkezdése után is előfordult. Ritkán a betegnél az allopurinol kizárólagos alkalmazása során különböző mértékű, egy vagy több sejtvonalat érintő csontvelő-depresszió alakulhat ki.
Tájékoztatás a betegek számára: A betegeket tájékoztatni kell a következőkről:
(1) Figyelmeztetni kell őket, hogy a bőrkiütés, a fájdalmas vizelés, a vizeletben lévő vér, a szem irritációja, az ajkak vagy a száj duzzanata első jelére azonnal hagyják abba az allopurinolt, és forduljanak orvoshoz. (2) Emlékeztetni kell őket, hogy folytassák a köszvényes rohamokra előírt gyógyszeres terápiát, mivel az allopurinol optimális előnye 2-6 hétig késhet. (3) Ösztönözni kell őket, hogy a terápia alatt növeljék a folyadékbevitelt a vesekövesség megelőzése érdekében. (4) Ha az allopurinol egyszeri adagját időnként elfelejtik, a következő tervezett időpontban nem szükséges megduplázni az adagot. (5) Az allopurinol és dikumarol, szulfinpirazon, merkaptopurin, azatioprin, ampicillin, amoxicillin és tiazid diuretikumok egyidejű alkalmazása bizonyos kockázatokkal járhat, és követniük kell az orvos utasításait. (6) Az alkalmanként fellépő álmosság miatt a betegeknek elővigyázatosnak kell lenniük, amikor olyan tevékenységekben vesznek részt, ahol az éberség kötelező. (7) A betegek a gyomorirritáció minimalizálása érdekében az allopurinolt étkezés után vehetik be.
Laboratóriumi vizsgálatok: A szérum-húgysav normális tartományon belül tartásának helyes adagolása és ütemezése a szérum-húgysav mint index segítségével határozható meg a legjobban.
A már fennálló májbetegségben szenvedő betegeknél a terápia korai szakaszában időszakos májfunkciós vizsgálatok elvégzése javasolt (lásd VIGYÁZATOK).
Az allopurinol és elsődleges aktív metabolitja, az oxipurinol a vesén keresztül eliminálódik, ezért a vesefunkció változásai alapvetően befolyásolják az adagolást. Csökkent vesefunkciójú betegeknél vagy olyan egyidejűleg fennálló betegségekben szenvedő betegeknél, amelyek befolyásolhatják a vesefunkciót, mint például a magas vérnyomás és a cukorbetegség, a vesefunkciót, különösen a BUN és a szérum kreatinin vagy a kreatinin-clearance időszakos laboratóriumi paramétereit el kell végezni, és a beteg allopurinol adagját újra kell értékelni.
A prothrombinidőt rendszeresen újra kell értékelni azoknál a dicumarolt kapó betegeknél, akik allopurinolt kapnak.
Kölcsönhatások a gyógyszerekkel: Mercaptopurint vagy IMURAN-t (azatioprin) kapó betegeknél a napi 300-600 mg allopurinol egyidejű adása esetén az adagot a szokásos mercaptopurin- vagy azatioprin-adag körülbelül egyharmadára-negyedére kell csökkenteni. A merkaptopurin vagy az azatioprin adagjának későbbi módosítását a terápiás válasz és a toxikus hatások megjelenése alapján kell elvégezni (lásd KLINIKAI FARMAKOLÓGIA).
Beszámoltak arról, hogy az allopurinol meghosszabbítja a véralvadásgátló dikumarol felezési idejét. Ennek a gyógyszerkölcsönhatásnak a klinikai alapjait nem állapították meg, de figyelembe kell venni, ha allopurinolt adnak olyan betegeknek, akik már dicumarol-terápiában részesülnek.
Mivel az oxipurinol kiválasztása hasonló az urátéhoz, az urikosurikumok, amelyek növelik az urát kiválasztását, valószínűleg az oxipurinol kiválasztását is növelik, és így csökkentik a xantin-oxidáz gátlásának mértékét. Az urikozurikus szerek és az allopurinol egyidejű alkalmazása az oxipurinok (hipoxantin és xantin) kiválasztásának csökkenésével és a vizelettel történő húgysav-kiválasztás növekedésével járt, szemben a csak az allopurinol esetében megfigyeltekkel. Bár az eddigi klinikai bizonyítékok nem igazolták az oxipurinok vesekiválását sem az allopurinolt önmagában, sem az urikozurikus szerekkel kombináltan szedő betegeknél, ezt a lehetőséget szem előtt kell tartani.
Azokat a jelentéseket, amelyek szerint az allopurinol és tiazid diuretikumok egyidejű alkalmazása egyes betegeknél hozzájárulhat az allopurinol toxicitásának fokozódásához, áttekintették, hogy megpróbálják megállapítani az ok-okozati összefüggést és az ok-okozati mechanizmust. Ezeknek az esetjelentéseknek az áttekintése azt mutatja, hogy a betegek főként tiaziddiuretikumokat kaptak magas vérnyomás miatt, és hogy a hipertóniás nefropátia miatt másodlagosan fellépő csökkent vesefunkció kizárására szolgáló vizsgálatokat nem gyakran végezték el. Azoknál a betegeknél azonban, akiknél veseelégtelenséget dokumentáltak, nem követték az allopurinol adagjának csökkentésére vonatkozó ajánlást. Bár az ok-okozati mechanizmus és az ok-okozati összefüggés nem bizonyított, a jelenlegi bizonyítékok azt sugallják, hogy a tiazid diuretikumokat és allopurinolt szedő betegeknél a vesefunkciót még veseelégtelenség hiányában is ellenőrizni kell, és az ilyen kombinált terápiában részesülő betegeknél még konzervatívabban kell beállítani a dózist, ha csökkent vesefunkciót észlelnek.
A bőrkiütések gyakoriságának növekedéséről számoltak be az ampicillint vagy amoxicillint egyidejűleg allopurinollal együtt kapó betegeknél azokhoz a betegekhez képest, akik nem kapják mindkét gyógyszert. A jelentett összefüggés okát nem állapították meg.
Ciklofoszfamid és más citotoxikus szerek fokozott csontvelő-szuppressziójáról számoltak be daganatos betegségben szenvedő betegeknél, kivéve a leukémiát, allopurinol jelenlétében. Egy jól kontrollált, kombinált terápiában részesülő limfómás betegek körében végzett vizsgálatban azonban az allopurinol nem növelte a ciklofoszfamiddal, doxorubicinnel, bleomicinnel, procarbazinnal és/vagy mekloretaminnal kezelt betegek csontvelő-toxicitását.
A tolbutamid inaktív metabolitokká történő átalakulását patkánymájból származó xantin-oxidáz katalizálja. Ezeknek a megfigyeléseknek a klinikai jelentősége, ha van egyáltalán, nem ismert.
A klórpropamid plazma felezési idejét az allopurinol meghosszabbíthatja, mivel az allopurinol és a klórpropamid versenghetnek a kiválasztásért a vesetubulusban. Az e mechanizmus miatt másodlagos hipoglikémia kockázata megnőhet, ha az allopurinolt és a klórpropamidot egyidejűleg adják veseelégtelenség jelenlétében.
Ritkán előforduló jelentések szerint az allopurinollal való egyidejű kezelés során emelkedhet a ciklosporin szintje. A ciklosporinszintek monitorozását és a ciklosporin adagjának esetleges módosítását kell megfontolni, ha ezeket a gyógyszereket együttesen adják.
A gyógyszerek és laboratóriumi vizsgálatok kölcsönhatásai: Nem ismert, hogy az allopurinol megváltoztatná a laboratóriumi vizsgálatok pontosságát.
Terhesség: Teratogén hatások: Reprodukciós vizsgálatokat végeztek patkányokon és nyulakon a szokásos emberi dózis hússzorosáig (5 mg/kg/nap) terjedő dózisban, és arra a következtetésre jutottak, hogy az allopurinol nem károsította a termékenységet vagy nem károsította a magzatot. Van egy közzétett jelentés egy vemhes egereken végzett vizsgálatról, amelyekben 50 vagy 100 mg/kg allopurinolt adtak intraperitoneálisan a 10. vagy 13. vemhességi napon. A 100 mg/kg allopurinolt kapott anyaállatoknál megnövekedett az elhalt magzatok száma, de az 50 mg/kg allopurinolt kapott állatoknál nem. A 10. vemhességi napon mindkét allopurinoladag esetén megnövekedett a külső rendellenességek száma a magzatokban, és a 13. vemhességi napon mindkét adag esetén megnövekedett a csontrendszeri rendellenességek száma a magzatokban. Nem lehet meghatározni, hogy ez magzati hatást vagy az anyai toxicitás másodlagos hatását jelentette. Várandós nőkön azonban nincsenek megfelelő vagy jól kontrollált vizsgálatok. Mivel az állatokon végzett reprodukciós vizsgálatok nem mindig jósolják meg az emberi reakciót, ezt a gyógyszert terhesség alatt csak akkor szabad alkalmazni, ha egyértelműen szükséges.
Az allopurinollal kapcsolatos tapasztalatok emberi terhesség alatt korlátozottak, részben azért, mert a reproduktív korú nők ritkán igényelnek allopurinol-kezelést. Azonban 2011-ben egy irodalmi publikációban megjelent esetleírás leírja egy 35 éves nő teljes terhességének kimenetelét, akinek 18 éves kora óta visszatérő vesekövei voltak, és aki a terhesség alatt végig allopurinolt szedett. A gyermeknek többszörös összetett születési rendellenességei voltak, és 8 napos korában meghalt. Egy második, 2013-as jelentés (Hoeltzenbein M et al (2013); PLoS ONE 8(6): e66637) 31 olyan prospektíven megállapított terhességről szolgáltatott adatokat, amelyekben az anyák az első trimeszterben különböző ideig allopurinolnak kitett anyák voltak. A jelentések szerint a súlyos magzati rendellenességek és a spontán abortuszok általános aránya a normális elvárt tartományon belül volt; egy gyermeknél azonban az idézett korábbi esetleírásban leírtakhoz hasonló súlyos rendellenességek fordultak elő.
Szoptató anyák: Allopurinolt és oxipurinolt találtak olyan anya tejében, aki allopurinolt kapott. Mivel az allopurinol hatása a szoptató csecsemőre nem ismert, óvatosságot kell tanúsítani, ha az allopurinolt szoptató nőnek adják.
Pediatriai alkalmazás: Az allopurinol ritkán javallott gyermekeknél, kivéve a rosszindulatú daganatos betegség vagy a purin metabolizmus bizonyos ritka veleszületett hibái miatt kialakult hiperurikémia esetén (lásd: JAVALLATOK ÉS HASZNÁLAT, valamint ADAGOLÁS ÉS ADAGOLÁS).