Háttér és cél: A transzlációs mobilizációs technikákat gyakran használják a gyógytornászok a korlátozott mozgástartományú (ROM) betegek beavatkozásaként. Hiányzik azonban az ilyen gyakorlat konkrét kísérleti alátámasztása. A vizsgálat célja a glenohumeralis ízület szimulált dorzális és ventrális transzlációs mobilizációjának (DTM és VTM) hatásának értékelése volt az abdukciós és rotációs ROM-okra.
Módszerek: A vizsgálathoz tizennégy friss fagyasztott vállmintát használtunk fel 5 férfitól és 3 nőtől (átlagéletkor=77,3 év, SD=10,1, tartomány=62-91). Minden mintadarab 5 ismétléses DTM és VTM vizsgálatot végzett a lapocka síkjában, amelyet egy anyagvizsgáló rendszer (MTS) szimulált nyugalmi helyzetben (40-es abdukció semleges rotációban) és az abdukció végtartományában 100 N erővel. Az abdukciót és a rotációt mint fő kimeneti mérőszámokat az egyes mobilizációs eljárások előtt és után értékeltük, és az MTS (abdukció, 4 N m), valamint az MTS működtetőjének dugattyújához csatlakoztatott szervomotor (mediális és laterális rotáció, 2 N m) segítségével követtük nyomon.
Eredmények: Mind a DTM (átlag=2,10 , SD=1,76 ), mind a VTM (átlag=2,06 , SD=1,96 ) esetében növekedett az abdukciós ROM a végállásban. Ugyanezt az eljárást követően a nyugalmi helyzetben nem találtunk változást. Kisebb növekedést találtunk a VTM utáni laterális rotációs ROM-ban is a nyugalmi helyzetben (átlag=0,90 , SD=0,92 , t=3,65, P=,003) és a DTM utáni mediális rotációs ROM-ban (átlag=0,97 , SD=1,45 , t=2,51, P=,026) az abdukció végtartományában.
Megbeszélés és következtetés: Az eredmények azt mutatják, hogy az abdukció végtartományában alkalmazott DTM és VTM eljárások egyaránt javították a glenohumeralis abdukciós mozgástartományt. Azt, hogy ezek a változások javuló funkciót eredményeznek-e, nem lehetett meghatározni, mivel kadaver modellt használtunk.