A magány százféleképpen nézhet ki:
Egy magára hagyott gyermek
Egy idős özvegyasszony jogosítvány nélkül, aki a társadalombiztosításra szorul, egy elfoglalt család
Elfordulás a házastársunktól, amikor dühösek vagyunk, ahelyett, hogy felé fordulnánk
Egy liter fagylaltot eszünk egy kanállal, és nem veszünk tudomást a csörgő telefonról
Egy tömeg közepén állunk, és nincs mit mondanunk, és nincs kivel beszélnünk
Elővehetjük a telefonunkat, hogy elzsibbadjunk a körülöttünk lévő világ aktivitásától, elkerülhetjük a meghívásokat, mert egyszerűen túl nagy munka ott lenni, ahol az emberek élnek, vagy ellökhetjük magunktól az embereket olyan forrongó érzelmekkel, amelyeket még magunk sem tudunk megérteni.
Az elszigeteltség nem egyetlen cselekedet, egyetlen elutasítás vagy egyetlen pillanat, ami miatt nehéz megérteni és nehéz legyőzni. Az elszigeteltséggel tudhatjuk, hogy rosszul érezzük magunkat, nem vagyunk teljesen rendben, kicsit szomorúak, aztán nagyon szomorúak, vagy egyáltalán nem szomorúak, kicsit ingerlékenyek, vagy nagyon dühösek. Ez hatással lehet a koncentrációs képességünkre és az alvásunkra, és valójában megváltoztatja az agyműködésünket, és növeli a kockázatát nem kevés súlyos egészségügyi diagnózisnak.
Mi ez a nagy felhajtás? Nem jó egy kis egyedüllét?
Négy gyermek édesanyjaként, száz gyermek ifjúsági vezetőjeként és több ezer ember írójaként szeretem az egyedüllétet. Mindannyiunknak szüksége van egy kis egyedüllétre, de az egyedüllét egy könyvvel, egy szép hosszú sétával vagy egy kedvenc tévéműsorral nagyon különbözik az elvonulás, a kijelentkezés, a magára hagyottság folyamatos állapotától, legyen az önmaga által, az élet által vagy mások által kikényszerített állapot.
A kijelentkezés egy pillanatra rendben lehet. A pszichológiai rendszereink úgy vannak felépítve, hogy megvédjenek minket, és megóvjanak attól, hogy minden érzés elárasszon bennünket. Érezni lehet a különbséget a szükséges egyedüllét és az elszigeteltség között, mert az elszigeteltségnek van egy olyan éle, ami fájdalmas.
Isten nem azért teremtett minket, mert szüksége van ránk, hanem mert akar minket. Soha nem vagyunk igazán egyedül, még akkor sem, ha csak én, én és én. Még az én-ségünkben is a Teremtő társaságára lettünk teremtve.
A kapcsolat az elszigeteltség ellentéte.
A kapcsolat gyógyít; életet hoz oda, ahol káosz van.
Isten ezt a kapcsolatot önmagától és az embereken keresztül biztosítja.
Isten szándékosan nem a boldogságon, a békén, a jó ötleteken vagy a kiemelkedő élményeken keresztül alakítja ki a kapcsolatot. Ezek mind jó dolgok, és éreztethetik velünk, hogy kapcsolatban vagyunk.
Mégis,
A bizonytalan kapcsolat és kapcsolat a mi világunkban nem elégséges. Nem adják meg nekünk azt, amire szükségünk van. Az, hogy integetünk a szomszédunknak, amikor belépünk a házunkba, kapcsolat, de szeretet nélkül ez nem igazán jelent semmit. Megjelenni a családi összejöveteleken, megenni anya szuper különleges raguját, és ajándékokat osztogatni karácsonykor és születésnapokon szép dolog, de szeretet nélkül nem tölt el minket. A végén valahogy laposak, valahogy üresek leszünk.
A híres szeretet-szakasz emlékeztet minket,
“Ha emberek és angyalok nyelvén beszélek, de nincs bennem szeretet, akkor zajos gong vagy zengő cimbalom vagyok. És ha prófétai hatalmam van, és megértek minden titkot és minden tudást, és ha minden hitem megvan, hogy hegyeket mozdítok el, de szeretet nincs bennem, semmi vagyok. Ha mindenemet odaadom, amim van, és ha testemet átadom, hogy elégessék, de nincs bennem szeretet, semmit sem nyerek.”
Nem nyerek semmit.”
Nem kényszeríthetünk senkit az életünkben, hogy árassza ránk a szeretetet, hogy jobban érezzük magunkat, hogy kevésbé legyünk elszigeteltek. Istenhez fordulhatunk. Kiálthatunk hozzá.
Elmondhatjuk ennek a Teremtőnek, hogy nem igazán érdekel minket, milyen nehéz kapcsolatot teremteni az emberekkel, és milyen bonyolultak a kapcsolatok.
Csatlakozhatunk egy csoporthoz egy templomban vagy egy osztályhoz a városunkban, és találkozhatunk emberekkel, és vállalhatjuk az elutasítás kockázatát, hogy eljussunk az igazi kapcsolathoz, hogy megtaláljuk a kapcsolat igazi formáját, amely magában foglalja a szeretetet.
Írhatunk valakinek sms-t.
Megkérdezhetjük, hogy milyen ételt szeret valaki, kedves, kínos módon, hogy beszélgetést kezdjünk.
Munkálkodhatunk az emberek furcsaságai mellett, hogy eljussunk a szerelemhez.
Lehetünk az a személy, aki dacol egy véletlenszerű eseménnyel, amit a Facebookon láttunk, hogy besétáljunk egy olyan helyzetbe, ami nem igazán érdekel minket, de találkozunk olyan emberekkel, akikben talán éppen egy őrületes mennyiségű szerelem van, ami csak arra vár, hogy elvegyük.
Elviseljük az elutasítást, egyszer, kétszer, háromszor, 400-szor, mert a Teremtő soha nem utasít el minket. A Megváltó soha nem fordul el, hanem mindig, mindig felénk fordul.
A semmi elszigeteltsége helyett valamit nyerek.
Matt elmélkedése:
Heidi a blog közepén feltette a kérdést: “Mennyire érzem magam egyedül?” Én pedig itt ültem egyedül a pincémben a számítógépem előtt és gondolkodtam rajta. Lehetünk körülvéve emberekkel és kapcsolatokkal, nézhetjük, ahogy a barátok és követők száma emelkedik, ahogy jönnek a like-ok, és mégis egyedül érezzük magunkat. Ugyanakkor ülhetünk a büfé, az osztályterem, az iroda vagy a szentély közepén, és körülnézhetünk a számtalan emberen, még olyanokon is, akikhez még mindig van kapcsolatunk, és mégis egyedül érezzük magunkat. Lehetünk egyedül a szobánkban, egyedül a gondolatainkkal, egyedül. Az elszigeteltség az ördög egyik legnagyobb eszköze, és ezt az eszközt használta a kertben, hogy elszigetelje Évát és Ádámot Istentől és egymástól. Ezt az eszközt használja rajtunk is. Ezt az eszközt próbálta használni Jézussal szemben is, de kudarcot vallott. Az evangéliumok feljegyzik Jézus szavait a kereszten: “Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”. Jézus felveszi a harcot a világ bűnével, mindazzal, ami megpróbálná elválasztani Istent az Ő népétől, és elszigetelni minket. Abban a pillanatban megismeri elszigeteltségünket és fájdalmunkat. Felismeri, hogy kik vagyunk és mit kell elviselnünk. Ebben a pillanatban van egy Megváltónk, aki eljön hozzánk az elszigeteltségünkben, hogy biztosítsa, hogy soha nem vagyunk egyedül. Magányos pillanatainkban és minden pillanatban ott van nekünk Jézus, aki nekünk adja szeretettel teli életét.