Európai tengeri tokhal

Az európai tokhal (Acipenser sturio), más néven atlanti tokhal vagy közönséges tokhal, korábban Európa legtöbb partvidékén megtalálható tokhalfaj. Anadrom, és a folyókban szaporodik. Jelenleg kritikusan veszélyeztetett faj. Bár néha használták a balti tokhal elnevezést, mára már megállapították, hogy a balti-tengeri tokhal az A. oxyrinchus, amely egyébként csak Észak-Amerika atlanti partvidékén él.

.

Európai tokhal
Acipenser sturio
Tudományos besorolás
Királyság:
Törzs:
Osztály:
Rend:
Family:
Genus:
Species:	A. sturio
Binomiális név
Acipenser sturio Linnaeus, 1758
Szinonimák
List Acipenser attilus Rafinesque 1820 corrig. Gray 1851 Acipenser latirostris Parnell 1831-37 Acipenser hospitus Krøyer 1852 Acipenser thompsonii Ball 1856 Acipenser sturioides Malm 1861 Acipenser yarrellii Duméril 1867 Acipenser (Huso) milberti Duméril 1870 Acipenser (Huso) fitzingerii Valenciennes ex Duméril 1870 Acipenser (Huso) ducissae Duméril 1870 Acipenser (Huso) nehelae Duméril 1870 Acipenser (Huso) podapos Duméril 1870 . valenciennii Duméril 1870 Acipenser laevissimus Valenciennes ex Duméril 1870 Acipenser europaeus Brusina 1902 Acipenser shipus Güldenstädt 1772 non Lovetzky 1834 Antacea shipa (Güldenstadt 1772) Antaceus shipus (Güldenstadt 1772) Shipa shipa (Güldenstädt 1772) Sturio vulgaris Rafinesque 1810 Acipenser vulgaris (Rafinesque 1810) Billberg 1833 Acipenser atlanticus Rafinesque 1820 corrig.

Európai tengeri tokhal feje

Újonnan-kikelt lárva

Az európai tengeri tokhal ék alakú feje hosszú csúcsban végződik. Az arcon sok érzékeny tüske található. A hátúszó nagyon hátul helyezkedik el a testen. A hal testén öt hosszanti vonalban nagy csontlemezek találhatók. A has sárga, a hát pedig barnásszürke színű.

Ez a tokhal elérheti a 6 métert és a 400 kg súlyt, de gyakoribb az 1,25 m-es hossz. Akár a 100 éves kort is elérheti, és késői ivarérettségű (a hímeknél 12-14 éves, a nőstényeknél 16-18 éves).

Európa partjainál fordul elő, kivéve a legészakibb régiókat és a Baltikumot, és ritkán még az Atlanti-óceánon át Észak-Amerika partjaira is eljutnak. Sok más tokhalhoz hasonlóan a parttól beljebb fekvő folyókban ívnak. A becsült elterjedési területük ellenére mára annyira ritkává váltak, hogy csak a franciaországi Garonne folyó medencéjében szaporodnak. Az e fajjal kapcsolatos védelmi projektek közé tartoznak az akvakultúrából származó példányok alapján történő visszatelepítések, amelyek első példányait 1995-ben engedték szabadon. Például 2012-ben és 2015-ben 87 tokhalat engedtek ki kísérleti jelleggel a Rajnába Nijmegen közelében.

A többi tokhalhoz hasonlóan puhatestűeket és rákféléket eszik, amelyeket a tüskéikkel találnak meg.

A 19. század elején ezeket a halakat széles körben használták kaviár előállítására, de 1982 óta Európában védett fajnak számítanak.

Még mindig is védett faj volt.