1918. július 15-én a Marne folyó közelében, Franciaország Champagne régiójában a németek megkezdik az első világháború utolsó offenzíváját. A második marne-i csatának nevezett konfliktus néhány nappal később a szövetségesek nagy győzelmével ért véget.
A német tábornok, Erich Ludendorff, aki meg volt győződve arról, hogy egy támadás Flandriában, az Észak-Franciaországtól Belgiumig húzódó régióban a legjobb út a német győzelemhez a háborúban, úgy döntött, hogy egy jelentős elterelő támadást indít délebbre, hogy a szövetséges csapatokat elcsalja a fő eseménytől. A Marne-nál indított támadás, amelyet az Aisne folyó melletti, stratégiai fontosságú Chemin des Dames hegygerinc 1918. május 27-i német elfoglalása után indítottak, a Ludendorff által 1918 tavaszán irányított, Kaiserschlachtnak, azaz “a császár csatájának” nevezett nagy német offenzíva utolsó szakasza volt.
Július 15-én reggel tehát a német 1. és 3. hadsereg 23 hadosztálya támadta meg a francia 4. hadsereget Reimstől keletre, míg a 7. hadsereg 17 hadosztálya a 9. hadsereg támogatásával a várostól nyugatra a francia 6. hadsereget. A kettős támadás Ludendorff kísérlete volt arra, hogy megossza és leigázza a francia erőket, amelyekhez 85 000 amerikai katona, valamint a brit expedíciós erők (BEF) egy része is csatlakozott, amelyek nagy része Flandriában tartózkodott.
Amikor azonban a németek a kezdeti tüzérségi bombázás után megkezdték előrenyomulásukat, azt találták, hogy a franciák hamis árkok sorát állították fel, amelyeket csak néhány védőszemélyzet szállított. A lövészárkok valódi frontvonala távolabb feküdt, és alig érintette a bombázás. Ezt a megtévesztő stratégiát a francia főparancsnok, Philippe Pétain vezette be.
Amint egy német tiszt, Rudolf Binding írta naplójában a július 15-i támadásról, a franciák “elöl semmiféle ellenállást nem tanúsítottak… sem gyalogsággal, sem tüzérséggel nem rendelkeztek ebben az előretolt harctéren… A mi ágyúink üres árkokat bombáztak; a mi gázlövedékeink üres tüzérségi állásokat gázosítottak el…..A sortűz, amelynek meg kellett volna előznie és védenie kellett volna, valahol az ellenség hátsó állásai fölött folyt tovább, míg elöl az első igazi ellenállási vonalat még nem vitték át”. Ahogy a németek megközelítették a “valódi” szövetséges frontvonalakat, heves francia és amerikai sortűzzel találkoztak. A csapdába esett és bekerített németek súlyos veszteségeket szenvedtek, felkészítve a szövetségeseket a július 18-án indítandó nagyszabású ellentámadásra.
TOVÁBBI OLVASMÁNYOK: Az I. világháború lövészárkaiban