Felhőkarcoló

Skyscraper, nagyon magas, többszintes épület. Az elnevezés először az 1880-as években, nem sokkal az első felhőkarcolók megépülése után került használatba az Egyesült Államokban. A felhőkarcolók kialakulása több technológiai és társadalmi fejlemény egybeesésének eredményeként jött létre. A felhőkarcoló kifejezés eredetileg a 10-20 emeletes épületekre vonatkozott, de a 20. század végére a kifejezést a szokatlanul magas, általában 40 vagy 50 emeletnél magasabb magas épületekre használták.

A városi kereskedelem növekedése az Egyesült Államokban a 19. század második felében növelte a városi üzlethelyiségek iránti igényt, és az első biztonságos személyfelvonó (a Haughwout áruházban, New York Cityben) 1857-ben történt üzembe helyezése lehetővé tette a négy-öt emeletnél magasabb épületek építését. Bár a legkorábbi felhőkarcolók a földszinten rendkívül vastag falazott falakon nyugodtak, az építészek hamarosan áttértek az öntöttvas és kovácsoltvas vázszerkezetek használatára a felsőbb emeletek súlyának megtartására, így az alsóbb emeleteken nagyobb alapterületet lehetett kialakítani. James Bogardus építette a Cast Iron Buildinget (1848, New York City), amelynek merev vasváza a felső emelet és a tető terheinek fő tartószerkezetét biztosította.

A felhőkarcoló-építés nagy előrelépését azonban a Bessemer-eljárás finomítása tette lehetővé, amelyet az Egyesült Államokban először az 1860-as években alkalmaztak. Mivel az acél erősebb és könnyebb a vasnál, az acélváz használata lehetővé tette a valóban magas épületek építését. William Le Baron Jenney 10 emeletes Home Insurance Company Building (1884-85) Chicagóban elsőként alkalmazta az acélgerendás szerkezetet. Jenney felhőkarcolóiban alkalmazták először a függönyfalat is, amely egy olyan külső falazat vagy más anyag, amely csak a saját súlyát viseli, és amelyet az acélvázhoz rögzítenek és támasztanak alá. Szerkezetileg a felhőkarcolók a föld alatt pillérekből álló alépítményből, a föld felett oszlopokból és gerendákból álló felépítményből, valamint a gerendákra függesztett függönyfalból állnak.

Amint a városi területek népsűrűsége nőtt, úgy nőtt az igény az olyan épületekre, amelyek inkább emelkednek, mint terjeszkednek. A felhőkarcolót, amely eredetileg a kereskedelmi építészet egyik formája volt, egyre gyakrabban használják lakhatási célokra is.

A felhőkarcolók tervezése és díszítése több szakaszon ment keresztül. Jenney és pártfogoltja, Louis Sullivan úgy stilizálták épületeiket, hogy a vertikalitást hangsúlyozzák, az alaptól a párkányig emelkedő, körvonalazott oszlopokkal. Volt azonban a korábbi stílusok megtartása és visszafejlődése is. A neoklasszikus megújulás részeként például a McKim, Mead és White cég által tervezett felhőkarcolókat a klasszikus görög oszlopok mintájára építették. A New York-i Metropolitan Life Insurance Buildinget (1909) Napoleon Le Brun a velencei Szent Márk-templom Campanile-ja után mintázta, a Cass Gilbert által tervezett Woolworth Building (1913) pedig a neogótikus díszítés kiváló példája. Még az olyan tornyokon, mint a Chrysler Building (1930), az Empire State Building (1931) és az RCA Building (1931) New York-i tornyain található art deco faragványokat is, amelyek akkoriban az új technológiával egyezően modernnek számítottak, ma már inkább a régi díszes díszítésekkel, mint a valóban modern vonalakkal tartják rokonságban.

A teljes egyszerűségével az International Style ideálisnak tűnt a felhőkarcolók tervezéséhez, és a második világháborút követő évtizedekben uralta a területet, nevezetes korai példái a Seagram Building (1958) New Yorkban és a Lake Shore Drive Apartments (1951) Chicagóban. A stílus szigorú függőlegessége és üvegfüggönyfalai számos országban az ultramodern városi élet jellegzetességeivé váltak. Az 1970-es években azonban kísérleteket tettek arra, hogy újraértelmezzék az emberi elemet a városi építészetben. A területrendezési rendeletek ösztönözték a plázák és parkok beépítését még a legmagasabb felhőkarcolók alapjaiba és azok köré, ahogyan a 20. század első évtizedeiben a területrendezési törvényeket is azért hozták, hogy a városi utcák ne váljanak napfénytelen kanyonokká, és ez vezetett a rövidebb, lépcsőzetes felhőkarcolókhoz. Továbbra is épültek irodatornyok, mint például a New York-i World Trade Center (1972) és a chicagói Sears Tower (1973; mai nevén Willis Tower), de a legtöbbjük, mint például a New York-i Citicorp Center (1978), élénk és innovatív tereket alakított ki az utcaszinten a vásárlás és a szórakozás számára.

A 20. század végén és a 21. század elején a felhőkarcolók tervezését és építését befolyásoló másik tényező az energiatakarékosság igénye volt. A korábbi, zárt ablakok, amelyek szükségessé tették például a folyamatos kényszerszellőztetést vagy hűtést, a középmagas épületekben átadták helyüket a működtethető ablakoknak és a napsugarak visszaverése érdekében színezett üvegfalaknak. Emellett, talán az International Style szigorúságára reagálva, az 1980-as években kezdődött meg a visszatérés a klasszikusabb ornamentikához, mint például Philip Johnson AT&T Building (1984) New Yorkban. Lásd még magasépület.

A világ legmagasabb épületeinek felsorolása a táblázatban található.