FORESTS NEWS

A szelektív fakitermelés nemcsak az erdő szerkezetét tartja fenn, hanem a kitermelt trópusi erdő biológiailag gazdag erdő maradhat.

Kapcsolódó történetek

Szerkesztői megjegyzés: Ez a cikk eredetileg a The Jakarta Globe-ban jelent meg.

A legtöbb kormány a trópusi erdők megőrzésének legjobb módjának a nemzeti parkokhoz hasonló védett területek létrehozását tartja, ahol tilos az emberi jelenlét. A gazdasági igények, a földterületekre nehezedő társadalmi nyomás és az erdővédelem költségei miatt azonban nem valószínű, hogy a védett területek valaha is a trópusi táj kisebb részénél többet fognak kitenni.

Néhány természetvédő most azt javasolja, hogy a védett területeket kombinálják fakitermelési koncessziókkal, hogy nagyobb erdőterületeket tartsanak fenn, mint ami csak a védett területek révén lehetséges. Ha a fakitermelési koncessziók – természetes erdőparcellák, amelyeket vállalatoknak adnak bérbe természetes fa kitermelésére – kiegészítik a védett területeket, lehetőséget nyújtanak nagyobb és jobban összekapcsolt erdészeti tájak fenntartására. Ennek a megközelítésnek az az érdeme, hogy jövedelmet és munkahelyeket teremt, ami vitathatatlanul megkönnyíti a természetvédelem politikai és közvéleményi támogatásának megszerzését.

A fakitermelési koncesszióknak az erdővédelmi stratégiába való integrálása ésszerű az olyan országokban, mint Indonézia, ahol a védett területek kezelése továbbra is gyenge, ahol a kormány gazdasági lehetőségeket keres a lakosság számára, ahol a természetvédelmi intézkedések sürgőssége nagy, és ahol a fakitermelési koncessziók de facto egyfajta védett területet jelentenek, mivel tilos ültetvényekké alakítani őket.

A fakitermelési koncessziókban Indonéziában a fakitermelés szelektív. A koncessziók vezetői csak a kereskedelmi szempontból értékes, bizonyos átmérőnél nagyobb fákat vágják ki, a többi fát meghagyják a hosszú távú regenerálódás érdekében. Egy hektárnyi erdőből néhány évtizedenként általában két-húsz fát távolítanak el. Általában így a fák több mint 90 százaléka állva marad, és a fennmaradó növényzet felismerhetően erdőnek minősül.

A szelektív fakitermelés nemcsak az erdő szerkezetét tartja fenn, hanem a kivágott trópusi erdő biológiailag gazdag erdő is maradhat. Egy nemrégiben készült globális tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a trópusi erdőkben végzett fakitermelés viszonylag jóindulatú hatással van a biológiai sokféleségre, mivel az emlősök, madarak, gerinctelenek és növények fajgazdagságának 85-100 százaléka megmarad az egyszer már kitermelt erdőkben. Úgy tűnik tehát, hogy a fakitermelési koncessziók felhasználhatók természetvédelmi beavatkozásként az indonéziai erdők védelmére. Ezek a megfigyelések azonban fenntartásokkal járnak:

A fakitermelési koncesszióktól csak akkor várjuk az erdőborítottság megőrzését, ha nem minősítik át őket olajpálma- vagy akácfa (papírmasé) ültetvények számára. Ez egy kulcsfontosságú pont, mert bár a fakitermelési koncessziós területek hivatalosan kötelesek állandó erdőborítást fenntartani, besorolásuk könnyen megváltoztatható. Például 2000 és 2010 között az indonéz nemzeti és tartományi kormányok a természetes fakitermelésre kijelölt területek 25 százalékát Kalimantanban átminősítették olajpálma-ültetvényekké, ami lényegében legalizálta az erdőirtást.

A fakitermelésre kijelölt erdőket is kizárták az erdős területeken új ültetvényekre vonatkozó közelmúltbeli moratóriumból, így azok átalakítása folytatódhat. Kétségtelen, hogy a kivágott erdők ipari ültetvényekké való átminősítését elősegítette az az elterjedt megítélés, amely a kivágott erdőket a “leromlott” vagy “másodlagos”, a természetvédelemre méltatlan erdőkkel teszi egyenlővé.

Ha nagyobb figyelmet fordítottunk volna a kivágott erdők értékére, a védelmi nyereség még nagyobb lehetett volna. A politikai döntéshozókat, a tisztviselőket és a koncessziós személyzetet mind arra kellene ösztönözni, hogy büszkék legyenek a jól kezelt fakitermelt erdők értékére és globális természetvédelmi értékeikre. Az 5700 négyzetkilométeres Sebangau Nemzeti Park 2004-es létrehozása – egy olyan terület, amelyet az 1990-es években végig fakitermeltek, de amely Borneó legnagyobb összefüggő orangután-populációját tartalmazza – azt jelzi, hogy az indonéz kormány elismeri a fakitermelt erdők értékét a biológiai sokféleség megőrzése szempontjából. A kormánynak tovább kellene haladnia ebben az irányban, és az összes fennmaradó fakitermelési koncesszióját védett területté kellene nyilvánítania a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) VI. védett terület kategóriája szerint, hogy megvédje őket az ültetvényekké való átminősítéstől.

A védett területek világadatbázisa számos példát tartalmaz olyan állandó erdőrezervátumokra, ahol keményfa kitermelés folyik. Például Kalimantan fakitermelési koncesszióinak hozzáadása a meglévő védett területek hálózatához 248 305 négyzetkilométerrel növelné a Kalimantanban található állandóan védett erdők területét.

Az ilyen változások a termelők, a kormányok és a természetvédelmi csoportok szemléletváltását igényelnék, különösen azért, mert a kormányzati politika jelenleg nem garantálja a fakoncessziók természetes erdőként való állandó státuszát.

Mégis, egy ilyen döntés hosszú távú előnyökkel járna az élővilág és az erdők ökoszisztéma-szolgáltatásainak fenntartása szempontjából, miközben az erdőkből származó jövedelemtermelés folytatódna. Ilyen változásokra van szükség a fenntartható erdőgazdálkodási gyakorlatok eléréséhez, ami régóta az Erdészeti Minisztérium kinyilvánított célja; ráadásul egy ilyen állandó és sérthetetlen erdőbirtok a jövőbeni REDD+ (Reducing Emissions from Deforestation and Forest Degradation) programok keretében is értéket képviselne, amelyben Indonézia kifizetéseket kapna az erdőveszteség és -károsodás csökkentéséért.

Az indonéz kormány lépéseket tett a kivágott erdők hosszú távú fenntartása érdekében. Felismerve a fakitermelési koncessziók jelentőségét a biológiai sokféleség, a gazdasági fejlődés és a társadalmi törekvések szempontjából, a kormány 2007-ben elindította az ökoszisztéma helyreállítási koncepciót. Az ökoszisztéma helyreállítására vonatkozó engedélyt a vállalatok 60 évre kapják meg, és egy alkalommal további 35 évvel meghosszabbítható. A cél az, hogy az erősen kivágott erdők visszanyerjék a kereskedelmi fakitermelési potenciáljukat, miközben fenntartják az ökoszisztéma-szolgáltatások minimális szintjét.

A kezdeményezés azonban lassan indult, és 2012-ig mindössze két területen – Kalimantan teljes koncessziós területének mintegy 0,9 százalékán – 1 005 négyzetkilométeren kaptak ökoszisztéma-helyreállítási engedélyt.

A kivágott erdők tartós védelmének egyik fő akadálya Indonéziában az olajpálma-ültetvényekben rejlő nagy gazdasági potenciál. Az ültetvények hozama sokkal magasabb, mint a természetes erdők fakitermeléséből származó hozam. A kivágott erdők ültetvényekké alakítása rövid távon gazdaságilag ésszerű. Az ilyen földhasználat átalakításával kapcsolatos politikai döntéshozatal során azonban figyelmen kívül lehet hagyni, hogy a természetes erdők jelentős értéket képviselnek Kalimantan sok lakosának jóléte szempontjából. Ez nemcsak az erdők közelében élő emberekre vonatkozik, hanem a folyásirányban és a part menti területeken élő sok emberre is, akiket a nem fenntartható földhasználat negatív környezeti hatásai (légszennyezés, hőmérséklet-emelkedés, áradások stb.) érintenek.

Az ültetvények által az embereknek nyújtott összes előny ellenére a negatív hatások nem megfelelő számbavétele rontja az olyan politikai döntéshozatalt, amely az indonéziaiak jólétét maximalizálná. Tekintettel a kivágott (“másodlagos”) erdők fontosságára a biológiai sokféleség megőrzése, valamint a társadalmi törekvések szempontjából, és arra, hogy ezeket az erdőket nagy arányban minősítik át ültetvényekké, Indonézia jól tenné, ha minimalizálná a természetes erdők ültetvényekké történő átalakítását, és bővítené az erdők helyreállítási lehetőségeit.

.