A spanyol költő, szatirikus, regényíró és szellemíró Francisco Gómez de Quevedo y Villegas (1580-1645) Spanyolország aranykorának egyik legnagyobb írója.
Francisco de Quevedo Madridban született arisztokrata családban, és nagyon fiatalon árvaságra jutott. Az alcalai egyetemen bölcsészetet, Valladolidban pedig teológiát tanult. Megtanult latinul, görögül, héberül és több modern nyelvet, és klasszika-filológus lett. Első versét 25 éves korában adta ki. 1613-ban elkísérte a spanyol alkirályt, Osuna hercegét Olaszországba, hogy diplomáciai tanácsadóként szolgáljon. Quevedo 1618-ban Velencében politikai összeesküvésbe keveredett, majd kegyvesztetten visszahívták Madridba, és házi őrizetben tartották.
A szabadlábon, de meg nem büntetve Quevedo fanyar irodalmi és politikai vitákba keveredett. A kormánnyal szembeni kedvezőtlen kritikája hamarosan kivívta a Conde-Duque de Olivares, a királyi kegyenc rosszallását, és Quevedót 1639-től 1643-ig Leónban bebörtönözték. Villanueva de los Infantesbe került, ahol 2 évvel később meghalt.
Quevedo nevét az egész spanyol nyelvű világban viccek céltáblájaként használják. Mivel mindig orrszemüveget viselt, neve többes számban, quevedos, pince-nez-t jelentett.
Quevedo írásai sokrétű változatosságukban kápráztatják el az értelmet. A teológus Quevedo mintegy 15 könyvet írt teológiai és aszketikus témákban, például a La cuna y la sepultura (1612; A bölcső és a sír) és a La providencia de Dios (1641; Isten gondviselése). Quevedo, a kritikus és irodalmi csirkefogó kiadta a La culta latiniparla (A latin beszéd iránti őrület) és az Aguja de navegar cultos (Iránytű az eufuista zátonyok közötti navigáláshoz) című műveit, amelyek mindkettő a gongorizmus – az eufuizmus spanyol megfelelője – ellen irányult.
Quevedo, a szatirikus mélységesen melankolikus bohózatot és groteszk kozmikus ostobaságokat produkált a Los sueños-ban (1627; Álmok). Orvosokat, szabókat, bírákat, genovai bankárokat, borbélyokat, unatkozókat, költőket, drámaírókat és minden korosztályt és nőfajtát ostorozott, skatologikus humorral fröcskölve. Politikai elméleti könyvei hosszú évek komoly gondolkodásának és saját politikai tapasztalatainak termékei voltak. A két legfontosabb közülük a La political de Dios (1617-1626; Az Úr politikája) és a La vida de Marco Bruto (1632-1644; Marcus Brutus élete).
Quevedo, a költő hatalmas mennyiségű verset alkotott, sok közülük rendkívül szellemes és szarkasztikus – nem kevés verse a metafizikai gyötrelem, a szépség rövidsége, a szerelem elvesztése, a kérlelhetetlen idő és a halál témáin alapul. A regényíró Quevedo talán La vida del buscón című pikareszk regénye (1626; Paul the Sharperor A dögevő) révén ismert leginkább, amelyben a pikareszk regény szokásos epizodikus mintáját követte, szardonikus szellemességgel vegyítve. Ebben a regényben igyekezett szórakoztatni, nevetségessé tenni, és gúny tárgyává tenni a csalást és a becstelenséget, de ritkán moralizált közvetlenül, mint korának más pikareszk regényírói.
Further Reading
Quevedo angol nyelvű fordításait nehéz megtalálni. Az El buscón című művet The Scavenger címmel Hugh H. Harter fordította 1962-ben. Ez a kötet kifejezetten az amerikai olvasónak szóló bevezetést tartalmaz. 1963-ban az University of Illinois Press újranyomta a Visions-As Translated by Sir Roger L’Estrange-t Quevedo Los sueños című művéből; J. M. Cohen írta a bevezetőt, amely jelentős megjegyzéseket tartalmaz mind L’Estrange-ról, mind Quevedóról. Charles Duff válogatást fordított Quevedo műveiből a Quevedo: The Choice Humorous and Satirical Works (1926) című kötetben. Ez a kötet több fordító munkáját és Duff tanulmányát tartalmazza Quevedo életéről és írásairól, valamint az angol fordítások listáját, amelyek közül egyik sem későbbi, mint 1892. Quevedo helyét a spanyol irodalomban tárgyalja Gerald Brenan, The Literature of the Spanish People (2d ed. 1953). Az általános történelmi hátteret lásd Louis Bertrand és Sir Charles Petrie, The History of Spain (ford. 1934; rev. kiadás 1952), valamint John Armstrong Crow, Spain: The Root and the Flower (1963). □