Általában negatív ionokat hoznak létre (atomokat ionizálnak) egy ionforrásban. Szerencsés esetben ez már lehetővé teszi egy nem kívánt izobár elnyomását, amely nem képez negatív ionokat (mint 14N a 14C méréseknél). Az előgyorsított ionokat általában egy első, szektor-mező típusú tömegspektrométerrel választják szét, és egy elektrosztatikus “tandemgyorsítóba” kerülnek. Ez egy nagyméretű nukleáris részecskegyorsító, amely a tandem van de Graaff-gyorsító elvén alapul, 0,2 és sok millió volt közötti feszültségen működik, és a részecskék gyorsítására két, tandemben működő fokozat szolgál. A két fokozat közötti összekötő ponton az ionok töltésüket negatívról pozitívra változtatják, áthaladva egy vékony anyagrétegen (“stripping”, akár gázon, akár vékony szénfólián). A molekulák szétesnek ebben a sztrippelési szakaszban. A molekuláris izobárok (pl. 13CH- a 14C mérések esetében) teljes elnyomása az egyik oka az AMS kivételes bőségérzékenységének. Ezenkívül a becsapódás során az ion több elektronját is lecsupaszítja, és pozitív töltésű ionná alakítja át. A gyorsító második felében az immár pozitív töltésű iont az elektrosztatikus gyorsító erősen pozitív középpontjától távolabbra gyorsítják, amely korábban a negatív iont vonzotta. Amikor az ionok elhagyják a gyorsítót, pozitív töltésűek, és a fénysebesség néhány százalékával mozognak. A tömegspektrométer második fokozatában a molekulákból származó fragmentumokat választják el az érdeklődésre számot tartó ionoktól. Ez a spektrométer állhat mágneses vagy elektromos szektorokból, valamint úgynevezett sebességszelektorokból, amely mind az elektromos, mind a mágneses tereket hasznosítja. Ezt a szakaszt követően nem marad háttér, kivéve, ha létezik egy stabil (atomi), negatív ionokat képező izobár (pl. 36S, ha 36Cl-t mérünk), amelyet az eddig ismertetett elrendezés egyáltalán nem nyom el. Az ionok nagy energiájának köszönhetően ezeket az atomfizikából kölcsönzött módszerekkel, például degradáló fóliákkal és gázzal töltött mágnesekkel lehet leválasztani. Az egyes ionokat végül egyionszámlálással detektáljuk (szilícium felületi gát detektorokkal, ionizációs kamrákkal és/vagy repülési idő teleszkópokkal). Az ionok nagy energiájának köszönhetően ezek a detektorok a háttér-izobárok további azonosítását is lehetővé teszik a magtöltés meghatározásával.
ÁltalánosításokSzerkesztés
A fenti csak egy példa. Vannak más módszerek is, amelyekkel az AMS megvalósítható; azonban mindegyik a tömegszelektivitás és a specificitás javításán alapul azáltal, hogy a molekulák strippeléssel történő megsemmisítése előtt nagy kinetikus energiákat hoz létre, majd ezt követi az egyionszámlálás.