A mezőgazdasági eszközöket, mint a kasza és a vasvilla, gyakran használták fegyverként azok, akik nem engedhették meg maguknak, vagy nem jutottak hozzá a drágább fegyverekhez, mint a csákány, a kard vagy később a puska. A kaszákat és vasvillákat sztereotip módon dühös csőcselék vagy feldühödött parasztok bandái hordták magukkal. Az eljárás általában magában foglalta a kasza pengéjének 90 fokos szögben történő újrakovácsolását, a penge és a szár közötti kötés megerősítését egy további fémcsővel vagy csavarokkal, valamint a szár megerősítését, hogy jobban védve legyen az ellenséges pengék vágásai ellen. Időnként a kasza pengéje helyett egy kézzel működtetett cséplőgép pengéjét használták.
A hadi kaszák a történelem során számos parasztfelkelés népszerű fegyvere és alkalma volt. Az ókori görög történész, Xenophón leírja művében (Anabasis) II. Artaxerxész szekereit, amelyekre kiálló kaszák voltak felszerelve. Később Jan Žižka huszita harcosai, akiket többnyire a parasztságból toboroztak, módosított kaszákat használtak. Eredetileg “kůsa-kaszának”, majd később “sudlice”-nek nevezték, és egyszerre volt szúró- és vágófegyver, később a harcra alkalmasabb “ušatá sudlice”-vé (bohém füleskanál) fejlődött – az oldalsó tüskéknek (füleknek) köszönhetően, amelyek végállványként működtek, nem hatolt túl mélyre, és így könnyebb volt kihúzni az elesett ellenségből. A harci kaszákat a lengyel és litván parasztok széles körben használták a 18. és 19. századi felkelések során. A lengyel parasztok a 17. századi svéd invázió (A vízözön) idején is használtak harci kaszákat. Az 1685-ös sedgemoori csatában James Scott, Monmouth első hercege egy 5000 fős, harci kaszákkal felfegyverzett paraszti egységet vetett be. Ezeket használták az 1784-es erdélyi parasztfelkelésben Horea, Cloşca és Crişan, a vendée-i háborúban a royalista parasztcsapatok, az 1848-as 1. Schleswigi háborúban Dániában, és ismét különböző lengyel felkelésekben: az 1794-es Kościuszko-felkelésben és a racławicei csatában, amelyben a kaszások sikeresen megtámadták és elfogták az orosz tüzérséget. Ugyanebben az évben Chrystian Piotr Aigner kiadta a “Short Treatise on Pikes and Scythes” című, a kaszákkal felszerelt csapatok kiképzését és működését részletező kézikönyvet, amely az első és valószínűleg egyetlen ilyen könyv a hadviselés történetében. Később az 1831-es novemberi felkelésben, az 1863-as januári felkelésben és az 1921-es sziléziai felkelésben is használtak kaszákat. Lengyelországban még 1939-ben is használták a harcoló egység “scythemen”-ként való leírását; a gdyniai “kosynierzy”-t azonban nem kaszákkal, hanem vadászpuskákkal fegyverezték fel.