A komlófa az észak-amerikai erdőkben őshonos, könnyen nevelhető nagy bokor vagy kis fa, amely napfényben és árnyékban egyaránt jól érzi magát. A kb. 20 láb magasra érő kis fa a citrusfélék családjának legkeményebb tagja, amely a 4. zónáig északon is megterem. A komlófa földrajzi elterjedési területe nagy, és elszórtan megtalálható az Egyesült Államok keleti felében, Ontariótól és New Yorktól Floridáig és nyugatra Minnesotáig. Érdekes módon Délnyugat egyes részein is megtalálható. Természetes választás mindazok számára, akik egy megbízható aljnövényzetű fát keresnek, amelyet egy magas ágú árnyékot adó fa alá ültethetnek.
A komlófa más néven ostyakőris vagy vízikőris, a komlófa közismertebb nevét keserű, aromás terméséről kapta, amelyet állítólag a sörkészítés során a komló helyettesítőjeként teszteltek.
A komlófa nagy, több különálló levélkéből álló levelei hasonlítanak a kőriséhez. Felül fényesek, sötétzöldek, alul halványak és szőrösek, ősszel zöldessárgára színeződnek. A komlófa illatos, zöldesfehér virágai meglehetősen feltűnésmentesek, kora nyáron jelennek meg. Általában mutatós magvak követik őket, amelyek azért kerülnek jobban előtérbe, mert papírszerű szárnyak veszik körül őket, amelyek ostyaszerű megjelenést kölcsönöznek nekik. A magok élénkzöldből barnára érnek, és ősszel és télen is a fán maradnak, amikor a vadon élő állatok táplálékául szolgálnak.
Ez a szerény méretű fa jól párosítható mutatós társakkal, különösen a sötétebb lombozatúakkal, mint például a kilenclomb, a füstbokor, a bíborlevelű homokcseresznye, az “Forest Pansy” vörösbokor és a cserszömörce fajtái. Ha árnyékban termesztjük, helyettesítsük árnyékkedvelőkkel, mint az azálea, rododendron, páfrányfenyő és mirtusz.