Hogyan kapcsolódik az evangélium hirdetése a köztünk élő szegények szükségleteihez?
Kétségtelen, hogy Pál apostoli szolgálatának fontos része volt az adománygyűjtés a jeruzsálemi szegények számára. A gyűjtés nem csupán néhány nagyon is valós gazdasági szükségletet kezelt volna – a zsidó gyülekezetek általában szegényebbek voltak, mint nemzsidó társaik -, hanem a zsidó és nemzsidó keresztények közötti egységet és megbékélést is erősítette volna.1 Pál apostoli megközelítése a szegények számára történő adománygyűjtésnek mélyreható következményekkel jár arra nézve, hogy mi is hogyan kapcsoljuk össze Krisztus evangéliumának megvallását azzal, hogy vagyonunkat megosztjuk a szegényekkel.
- Kegyelem és próba
Pál a görög charis szó használata – amelyet általában “kegyelem”-nek fordítanak – támpontot ad ahhoz, hogyan kapcsoljuk össze az evangélium megvallását azzal, hogy vagyonunkat megosztjuk a szegényekkel. A szó meglehetősen gyakran fordul elő a 8. és 9. fejezetben, és nemcsak Isten és Krisztus kegyelmére utal, hanem arra a nagylelkűségre is, amely az isteni kegyelem eredményeként árad szét bennünk.
A charis szót azonban csak a 2Kor 8:1-ben és a 2Kor 9:14-ben fordítják “kegyelem”-nek. Máshol “kiváltság” (2Kor 8:4), “nagylelkű vállalkozás” (2Kor 8:6-7, 19), “nagylelkű cselekedet” (2Kor 8:9), “áldás” (2Kor 9:8) és “köszönet” (2Kor 8:16; 9:15) szavakkal fordítják. De mi lenne, ha a charis mindezen előfordulásait az angol “grace” szóval fordítanánk, és hagynánk, hogy Pál saját szóhasználata határozza meg, mit jelent ezekben a fejezetekben?
Pál a gyűjtésről szóló beszélgetését azzal kezdi, hogy utal a makedón gyülekezeteknek adott Isten kegyelmére, akik nyomorúságuk és szegénységük ellenére “túláradtak” (eperisseusen) a mások iránti nagylelkűség gazdagságában (2Kor 8:1). A makedónok könyörögtek Pálnak és munkatársainak a kegyelemért, hogy osztozzanak a szentek e szolgálatában (2Kor 8:4), és azt is megerősítették, hogy Pál küldje el Tituszt, hogy fejezze be a kegyelmet, és gyűjtse össze a korintusiaktól már megkezdett adományokat (2Kor 8:6).
Pál most arra buzdítja a korintusiakat is, hogy kövessék a makedónok példáját, és szintén “áradjanak” ebben a kegyelemben. Minden másban – hitben, beszédben, ismeretekben, minden buzgóságban és az irántuk érzett szeretetben – már “túláradnak”, miért ne áradhatnának túl ebben a kegyelemben is (2Kor 8:7)?
Pál világossá teszi, hogy ez nem parancs, hanem szeretetük valódiságának “próbája” mások buzgóságával szemben. Az egész 2. Korinthusi levélben Pál a “próba” szót használja – igeként (dokimazo) és főnévként (dokime) – arra a módra utalva, ahogyan a valódi jellemünket – hogy kik vagyunk valójában – felismerjük, megvizsgáljuk vagy bizonyítjuk, amikor nehézségekkel vagy kihívásokkal szembesülünk.2
- Krisztus mint példa
A felhívás fő indoklása a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme: Krisztus, bár gazdag volt, szegénnyé lett értünk, hogy az ő szegénysége által mi is gazdagok legyünk (2Kor 8,9). Pál a levélben korábban már bemutatta, hogy Krisztus annak ellenére, hogy bűntelen volt, bűnné lett, hogy mi Isten igazságává váljunk (2Kor 5,21; Gal 3,13.14). A Filippibeliekhez írt levélben pedig leírja, hogy Krisztus, bár egyenlő volt Istennel, megüresítette önmagát – egészen a kereszthalálig -, hogy felmagasztaltassék, és mi is részesüljünk az ő életében egymással (Filippi 2,1-11).
- Kívánság és beteljesedés
Hogyan áradhatna tehát Isten és Krisztus kegyelmének ez a túláradása, amely már a makedóniaiaknál is túlárad, a korintusiaknál is? Folytatva mondandóját, miszerint ez nem parancs, hanem csupán “vélemény”, Pál azt mondja, hogy ebben az időben helyénvaló lenne, ha nemcsak vágynának erre, hanem be is fejeznék a már megkezdett gyűjtést. Adományuk elfogadhatósága két dolgon alapul: azon, hogy buzgón adakoznak, és azon, hogy csak annyit adnak, amennyire módjukban áll adni – amennyijük van, és nem azt, amijük nincs (2Korinthus 8:10-11).”
- Egyenlőség a bőségben és a szükségben
Hogyan éljük meg ezt a túláradó kegyelmet és nagylelkűséget az életünkben? Pál világossá teszi, hogy itt nem arról van szó, hogy egyeseket megkönnyítünk, másokat pedig megszorongatunk; nem arról van szó, hogy egyeseket elengedünk, másokat pedig bűnösnek érezzük. Sokkal inkább arról az egyenlőségről vagy igazságosságról (isotes) – a valódi kölcsönösségről – van szó, amelyet Isten megbékélése az egész világgal lehetővé tesz. Az egyik ember túlcsordulása vagy bősége arra szolgál, hogy kielégítse a másik szükségletét, és fordítva, hogy mindketten ott legyenek egymás számára a bőség és a szükség minden – lelki vagy anyagi – helyzetében. Ahogyan az izraeliták igazságosan osztoztak az égből leeső kenyéren, úgy vagyunk mi is arra hivatottak, hogy megosszuk a gazdagságunkat, hogy egyeseknek ne legyen túl sok, másoknak pedig ne legyen túl kevés (2Kor 8,15; 2Móz 16,18).
Az egész világnak Isten által Krisztus által történő kiengesztelődése túlárad a mi életünkbe – Krisztus gazdagságának a mi szegénységünkre való cseréje által -, hogy mi is túláradjunk a mindenek mélységes “megosztásában” (koinonia) egymással. A kegyelemnek ez a Krisztuson keresztül történő túlcsordulása vagy túlcsordulása olyan túlcsordulás és túlzás, amely életünk minden területére kiárad. Bőségesen ellátva minden szükségletünket, Isten kegyelme nemcsak arra ad erőt, hogy megbocsássunk és megbékéljünk egymással, hanem arra is, hogy megosszuk egymással a gazdagságunkat.”
Pál meglátásai Isten Krisztus által az egész világgal való kiengesztelődésének túláradó jelentőségéről Krisztuson keresztül továbbra is mély jelentőséggel bírnak napjainkban, amikor a gazdagok és szegények közötti súlyos egyenlőtlenségek csak tovább mélyülnek hazánkban és az egész világon. A korinthusiakhoz hasonlóan mi is átesünk szolgálatunk “próbatételén” – és megmutatjuk, hogy kik és kik vagyunk valójában – mindenben, ami vagyunk és amit teszünk. Mi is dicsőítjük Istent Krisztus evangéliumának megvallásával, miközben mi is nagylelkűen részt veszünk abban, hogy megosszuk (koinonia) egymással azt, akik vagyunk, és mindazt, amink van, különösen a szükség idején (2Korinthus 9:13).
Jegyzetek:
1 A 2Kor 8-9 mellett lásd még Róm 15:25-32; 1Kor 16:1-4; Gal 2:10; továbbá ApCsel 24:17.
2 A “próba” használatát a 2Kor 2-ben lásd 2:9; 8:2, 8, 8, 22; 9:13; 13:3, 5.
.